Apologéta
21. rész - Mennyire szükséges a liberális olvasmányoktól óvakodni?
A józan katolikus kérlelhetetlenség, ellentétben a liberális hamis szeretettel.
Kérlelhetetlen! Kérlelhetetlenség! Szinte hallom, mint kiáltják a liberalizmus szele által többé-kevésbé megcsapott olvasóim e szavakat az előző fejezet elolvasása után. Mily kevéssé keresztény mód a kérdés megoldására! Vajon a liberálisok nem olyan felebarátaink, mint más emberek? Az ilyen eszmékkel ugyan nem fogunk messzire menni! Mily vakmerő megvetése és lábbal tiprása a szeretetnek!
„Íme itt vagyunk végre" — kiáltjuk viszont mi. A szeretet hiányát vetik minduntalan szemünkre. Jól van tehát, feleljünk meg e szemrehányásra is, amely e tárgyra nézve oly sokaknak vesszőparipája; vagy ha nem az, úgy mindenesetre ellenségeink hatalmas mellvértje. Igen szellemdúsan mondotta valaki, hogy a szeretetet védbástyául használják az igazság ellen.
Lássuk mindenekelőtt, mit jelent e szó: szereteti?
Megadja erre a választ a katolikus teológiának népszerű és legilletékesebb közege, a katekizmus, amely tele van igaz tudománnyal és bölcsességgel. A katekizmus meg-határozása ekként hangzik: „A szeretet természetfölötti erény, amely arra indít bennünket, hogy az Istent önmagáért mindenekfölött, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat, Istenért szeressük." így tehát Isten után felebarátunkat és önmagunkat is kell szeretnünk, mégpedig nem akárhogyan, hanem Isten iránti szeretetből s az ő szent törvénye iránti engedelmességből. Már most mit tesz szeretni? Amare est bonum velle, feleli a bölcselet — szeretni annyit tesz, mint annak, akit szeretünk, jót akarni. S ki az, akit a szeretet törvénye szerint szeretnünk, vagyis, akinek jót akarnunk kell? A felebarát, vagyis nem ez vagy amaz ember csupán, hanem minden ember. S mi az a jó, amit felebarátunknak akarnunk kell, hogy igaz szeretetünk legyen. Először a legfőbb, vagyis természetfölötti jó, s azután a földi javak, amennyiben az előbbivel nem ellenkeznek. Mindez e két szóba van összefoglalva: „Szeretet Istenért!"
A mondottakból következik, hogy mi felebarátunkat szerethetjük s neki jót akarhatunk még akkor is, ha kedve ellen cselekszünk, vele ellenkezünk, őt megszomorítjuk, sőt neki anyagi hátrányt okozunk, s bizonyos esetekben életétől megfosszuk. Ezen esetekben, amidőn olyasmit teszünk, ami felebarátunknak visszatetszik, akaratával ellenkezik vagy őt megalázza, azt kell néznünk, vajon ez az ő javáért vagy egy másik embernek javáért, akinek nagyobb jogai vannak a jóra, vagy pedig egyszerűen Isten szolgálatában és az ő dicsőségére történik-e, vagy sem
- Felebarátunk javáért. - Ha bizonyos az, hogy felebarátunkat megszomorítván és megsértvén, ezáltal mégis az ő javát célozzuk meg és mozdítjuk elő, — bizonyos, hogy a kellemetlenség és keserűség dacára, amelyet neki okozunk, mégis szeretjük, így például szeretjük a beteget, amidőn pokolkővel égetjük vagy rákfenés tagjait elvágjuk; szeretjük bűnös felebarátunkat, amidőn dorgáljuk vagy büntetjük, stb., stb. Mindez igen tökéletes szeretet.
- Másnak a javáért, akinek nagyobb jogai vannak a jóra. - Gyakran megesik, hogy felebarátunkat meg kell sértenünk, nem ugyan az ő javáért, hanem hogy egy másik embert megmentsünk a bajtól, amelyet amaz emennek okozni akar. Ez eset-ben a szeretet kívánja, hogy az üldözöttet az üldöző igazságtalan támadása ellen megvédjük, s a támadónak annyi bajt okozzunk, amennyi a megtámadottnak meg-védelmezéséhez szükséges. Ez történik, midőn valaki az utast megvédelmezendő, az ezt megtámadó rablógyilkost megöli. Ilyen esetben az igazságtalan támadónak megölése, megsebzése vagy bárminemű megsértése az igaz szeretet ténye.
- Isten szolgálatában. - Minden jó között a legnagyobb jó Isten dicsősége, amint minden emberre nézve a legelső felebarát maga az Úristen. Következőleg a szeretetet, amelyet embertársaink, mint felebarátaink iránt gyakorolnunk kell, mindig alá kell rendelnünk annak a szeretetnek, amellyel közös Urunknak, Istenünknek tartozunk. Az Ő szeretetéért, az Ő szolgálatában (ha szükséges) embertársainknak kellemetlenséget okozhatunk, őket megsérthetjük, sőt (mindig, ha szükséges) meg is ölhetjük. Jegyezzük meg jól a zárjelben használt feltételt, amely világosan megjelöli az esetet, amelyben Isten dicsősége vagy szolgálata ilyen áldozatokat megkíván. Az igazságos háborúban az emberek megsebezhetik és megölhetik egymást a hazáért, éppen úgy megsebezhetik egymást az Istenért. Továbbá, a törvény értelmében, ki lehet végezni az olyan embereket, akik az emberi büntető törvénykönyv ellen vétenek: éppen úgy a katolikus elvek szerint organizált társadalomban meg lehet jogosan fenyíteni azokat is, akik az isteni törvénykönyvnek a külső fórumra vonatkozó pontjait áthágják; s ez maga is teljesen igazolja az annyira kárhoztatott inkvizíciót. Mindezen tettek (feltéve, hogy szükségesek és igazságosak) erényes cselekedetek, amelyekre sokszor éppen a szeretet kötelez.
A modern liberalizmus ezt nem akarja megérteni, s éppen ezért tévutakon jár. Az a fogalom, amelyet magának a szeretetről alkotott s hívei között terjeszt, hamis foga-lom. A türelmetlenség és kérlelhetetlenség szüntelen megújított vádjával sokszor még a buzgó katolikusokat is zavarba hozza és megrendíti. Pedig a mi tételünk oly világos és oly konkrét. A legfőbb katolikus kérlelhetetlenség a legfőbb katolikus sze-retet. E szeretetet gyakoroljuk felebarátunkkal szemben, amidőn az ő javának elő-mozdítása végett megszomorítjuk, megalázzuk, megsértjük vagy büntetjük. E szere-tetet gyakoroljuk embertársaink iránt, amidőn azért, hogy őket a tévtan mételyétől megóvjuk, e tévtan szerzőit és pártfogóit leleplezzük, valódi nevükön rosszaknak és gonoszaknak nevezzük, s ekként oda hatunk, hogy a jóravaló közönség őket meg-vesse és megutálja, s hogy amennyiben lehet, a fensőbbség megfékezze és meg-büntesse. E szeretetet gyakoroljuk Isten iránt, amidőn az ő szolgálatában, az ő dicsőségéért - amennyiben szükséges - minden emberi érdeket félrelökünk, minden emberi korlátot áttörünk, minden emberi tekintetet félreteszünk, saját és mások életét - mindig, ha szükséges - föláldozzuk.
Ez a legtisztább szereteten alapuló kérlelhetetlenség; az ilyen kérlelhetetlenség maga a legtökéletesebb szeretet; s akik az ilyen kérlelhetetlenségét gyakorolják, azok a valódi szeretetnek, aminőt az igaz vallás ért, legkitűnőbb hősei. S minthogy manapság kevés ilyen kérlelhetetlen ember van a világon, éppen ezért kevesen is vannak, akik helyesen tudnak szeretni. Ama dívó liberális szeretet csak forma, szép beszéd, hízelgés és nyájaskodás, valójában pedig az ember igaz javának, az igazság és az Isten magasabb érdekeinek megvetése.