"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fenevad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fenevad. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 4., kedd

A végső idők jelei - RFID chip a mellimplantátumokban

Az egyik nagy mellimplantátum gyártó bejelentette, hogy termékeit hamarosan beágyazott RFID chippel ellátva fogja előállítani azzal a céggel együttműködve, amelyik korábban a hitelkártyák alternatívájaként ajánlotta beültethető chipjeit. A mellnagyobbítás az egyik legnépszerűbb „szépészeti” beavatkozás. Az Egyesült Államokban évente 300 ezer nő veti alá magát a műtétnek. Az Establishment Labs, a világ egyik legnépszerűbb, európai és amerikai kirendeltségekkel is rendelkező plasztikai eljárásokra specializálódott cége, bejelentette, hogy egyes termékeit a VeriTeQ által gyártott rádiófrekvenciás chipekkel ellátva fogja értékesíteni. Az újítás célja, hogy a beültetés után is tudjanak információval szolgálni a pácienseknek az implantátumok állapotáról.

2014. március 1., szombat

A végső idők jelei - a sátán propagandája: „Miért akarok mikrocsip beültetést”

„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” [Jel 13,16-18]

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes vállszélességgel kiáll ezekért a „technológiai újításokért”.

2013. október 25., péntek

A liturgikus "megújulás" gyümölcsei képekben 21. rész - szabadkőműves mise Braziliában 3. rész

Az előző a mai és a következő pénteki napon képekben mutatom be, hogy a zsinati egyház odáig süllyedt, hogy az ellenségeinek ünnepén mutat be értük szentmisét. Azokért a szabadkőművesekért, akik mindig is az egyház legnagyobb és legpusztítóbb ellenségei voltak. és akkor lássuk a képeket.

2013. október 18., péntek

A liturgikus "megújulás" gyümölcsei képekben 20. rész - szabadkőműves mise Braziliában 2. rész

Az előző a mai és a következő pénteki napon képekben mutatom be, hogy a zsinati egyház odáig süllyedt, hogy az ellenségeinek ünnepén mutat be értük szentmisét. Azokért a szabadkőművesekért, akik mindig is az egyház legnagyobb és legpusztítóbb ellenségei voltak. és akkor lássuk a képeket.

2013. október 11., péntek

A liturgikus "megújulás" gyümölcsei képekben 19. rész - szabadkőműves mise Braziliában 1. rész

A következő három pénteki napon képekben fogom bemutatni, hogy a zsinati egyház odáig süllyedt, hogy az ellenségeinek ünnepén mutat be értük szentmisét. Azokért a szabadkőművesekért, akik mindig is az egyház legnagyobb és legpusztítóbb ellenségei voltak. és akkor lássuk a képeket.

2013. október 6., vasárnap

A végső idők - Jön a globális okosazonosító, áprilistól a briteknek kötelező [videóval]

„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” [Jel 13,16-18]
Talán van némi remény, hogy az emberek, legalábbis néhányan, kezdik felfogni, hogy mi is a személyazonosság kezelés vagy a globális azonosító, mert itt az Egyesült Királyságban hamarosan mindenki köteles lesz személyazonosság szolgáltatót választani.

2013. május 4., szombat

A végjáték - Amerikai hírességek a sátán szolgálatában

Az eredeti cikkben az "okkult szolgálatában" kifejezés szerepelt, de véleményem szerint a sátán sokkal jobban leírja a valóságot.
Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. Lenin azt mondta: „Egy társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” Manapság a fiatalok zenével ébrednek, zene szól az autóban, zene mellett tanulnak, játszanak, és zenére alszanak el. Egy átlag kamasz hetediktől tizenkettedik osztályos koráig 11.000 óra zenét hallgat. A zene egyenesen az emberek lelkére hat (a “muzsika” szó az ógörög múzsa szóból ered, ami a zene lelki ihletőjére utal), ezért is olyan fontos a hatalom számára, hogy a tömegek az általuk jóváhagyott, az ő üzenetüket közvetítő előadókat hallgassák.
„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” [Ef 6,12]