"Sentire cum ecclesia" és amit Loyolai Szent Ignác valójában mondott erről

Az Egyház kormányzatában, a papok és szerzetesek lelki formációjában, valamint a hívek lelkipásztori vezetésében a leggyakoribb és legsúlyosabb visszaélések az "engedelmesség nevében" történnek. Rendkívül veszélyes játék a hit kötelességtudatát, a hierarchikus engedelmességet és az egyházias érzületet fölhasználni (vagy inkább kihasználni) arra, hogy bizonyos "elöljárók" a katolikus hitnek és az engedelmesség erényének (valamint az egyházkormányzat szolgálati jellegének) igaz természetét eltorzítva kedvükre úrhatnámkodjanak másokon. 

Hogyan lettem katolikus? – egy egykori protestáns vall megtéréséről

Metodista vallásban nevelkedtem, később pünkösdi, szabadkeresztény, evangélikus, presbiteriánus és baptista gyülekezetekbe jártam. Úgy gondoltam, a kereszténység drágakő, és a protestáns egyházak e drágakő csiszolt oldalai. Az 1990-es években egy vasárnap baptista lelkészünk kijelentette: mi mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk. Elgondolkoztam, mert eszembe jutott néhány kivétel. Például az apostolok senkinek sem mondták, hogy fogadja szívébe Jézust mint személyes Urát és Megváltóját, hanem azt, hogy tartson bűnbánatot és keresztelkedjen meg. Persze ezt a mai kor megváltozott körülményei indokolhatják.

Amikor az egyházi vezetők is befarolnak a világhatalomnak...

Ma, amikor már egyházi vezetők is befarolnak a világhatalomnak, égető szükség lenne a világosan, szókimondóan fogalmazó, az igent igennek, a nemet nemnek nevező papokra. A híveknek ugyanis egyszerűen untig elegük van már a vén kontinensünk annyiszor emlegetett keresztény gyökereinek kiirtásában élenjáró vezető klerikusokból, akik szerint nincs kereslet s ezért szükség „lezárt, bebetonozott” igazságokra, akik már nem kívülről, belülről akarják szétrothasztani Krisztus alapítását, az Egyházat magát.