"Az
Egyháznak kizárólagos hatalma van házassági akadályokat
fölállítani, alóluk fölmenteni és házassági ügyekben
ítélni." [Dogma - Schütz Antal: Dogmatika II. könyv 465.o.]
Olasz nők írtak levelet az egyházfőnek, hogy törölje el a cölibátust. Szerintük az egyház is jól járna azzal, ha a katolikus lelkipásztorok is felvállalhatnák feleségüket és gyermekeiket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schütz Antal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schütz Antal. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. május 22., csütörtök
Papok szeretői kérlelik Ferenc pápát
Címkék:
cölibátus,
dogma,
házasság,
Schütz Antal
Hely:
Olaszország
2014. március 20., csütörtök
Ferencnek a zsidó valláshoz való viszonya – eretnekség?
Sokszor tapasztalható, hogy Rómában úgy fogalmaznak meg eretnekségbe mutató, vagy egyértelműen erkölcstelenségbe vezető gondolatokat, hogy azok nagy erőlködéssel helyesen is magyarázhatóak legyenek, mégis elérjék a kívánt hatást: 1. a tannak a hívek fejében történő megváltozását, 2. a cserébe kapott dicséretet a világ hatalmasaitól és vezető médiumaitól. Erre az egyik legjobb példa Ferenc hírhedt kijelentése: „Ki vagyok én, hogy elítéljem őt?” (tudniillik a gyakorló homoszexuálist). Régen az ilyen kijelentéseket a Sanctum Officium (a Hittani Kongregáció elődje) megfelelő elítéléssel (censura) sújtotta:
Címkék:
Bergoglio,
Bib,
dogmatika,
Evangelii Gaudium,
Ferenc,
katolikus,
Krisztus,
pápa,
Paradicsom,
próféta,
Schütz Antal,
Szent X. Piusz,
Szentírás,
törvény,
vallás,
zsidó
2014. március 11., kedd
Aquinoi Szent Tamás és az uzsora
"Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” [Lk 19,8]
„Vissza lehet követelni tőlük az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert, s ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó.” Így fogalmazott valaha Aquinói Szent Tamás. Aligha kérdéses persze, kikre gondolt a fentiekben.
„Vissza lehet követelni tőlük az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert, s ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó.” Így fogalmazott valaha Aquinói Szent Tamás. Aligha kérdéses persze, kikre gondolt a fentiekben.
2013. december 29., vasárnap
A „zsidó-kereszténység” fából vaskarika!
Azt, hogy a „zsidó-kereszténység” fából vaskarika, nem csak
feltétlenül keresztény, kivált katolikus teológusok ismerik el, hanem
számos zsidó rabbi is, mint az Egységes Magyarországi Izraelita
Hitközség részéről Köves Slomó, aki már számtalanszor leszögezte, hogy
nekik nincs szükségük reánk, keresztényekre, elismerve ezzel, hogy nem
kérnek a Krisztus-követésből, az Istenfiúságból, ami nélkül pedig, amint
nagyjaink közül Prohászka püspök hangsúlyozta, aligha békélhetnek meg
magukkal s velünk.
Címkék:
Biblia,
erkölcs,
Hubert Lipót,
jogtan,
Krisztus,
Luzsénszky Alfonz,
ortodox,
Prohászka Ottokár,
Schütz Antal,
Talmud
2013. április 23., kedd
Teremtéselmélet vs. fejlődéselmélet - Darwin halálának margójára
Címkék:
Darwin,
dogmatika,
ember,
evolúcióelmélet,
evolucionizmus,
exegetika,
fejlődéselmélet,
kreacionizmus,
majom,
Schütz Antal
2012. augusztus 14., kedd
Egy nép akkor indul veszni leginkább, ha papjai is cserbenhagyják
Nem lehet elégszer hangsúlyoznunk, hogy egy nép akkor indul veszni leginkább, ha lelki vezetői, vagyis papjai is cserbenhagyják, s ez korántsem csak az elmúlt évtizedek békepapi működésére, hanem már a kiegyezés utáni egyházi életre is igaz, amint kitűnő irodalomtörténészünk, az 1978. augusztus 14-én Budapesten elhunyt Féja Géza önéletrajzi vallomása is igazolja.
Címkék:
Féja Géza,
Márton Áron,
Mindszenty,
Prohászka Ottokár,
Schütz Antal,
Zadravecz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

