"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ókeresztény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ókeresztény. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 2., vasárnap

Dr. Török József: Történeti visszapillantás

Aki még öreg korára tudja
a módját az áldozásnak!
"Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” [Mt 26,26]

Történeti visszapillantás szentmise liturgiájának 1969-ben történt megújítása után Nyugat-Európában rohamosan elterjedt a hívek között az a szokás, hogy áldozáskor az Eucharisztiát a paptól saját kezükbe kérik, és utána önmagukat áldoztatják. A római misekönyv általános rendelkezései között erre nem találunk utalást, mert a 117. pont ezt írja elő: (A pap) „a kissé felemelt Szentostyát mindenkinek külön felmutatja és mondja: Krisztus Teste! Az áldozó ámennel felel, és magához veszi a Szentséget.