"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agrippa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agrippa. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 26., vasárnap

Prédikáció: Pünkösd utáni IX. Vasárnap - Szent Jakab apostol ünnepe

Kedves hívek!

Tegnap Szent Jakab apostol ünnepét ünnepeltük. Jézus által előnyben részesített három apostol közé tartozott, Péter és testvére, az evangelista János mellett. Jakab és János  a halász Zebedeusz fiai, anyjuk Salome volt. Az evangéliumban a két apostolt Jézus Urunk a "mennydörgés fiainak" nevezi, mivel hirtelen természetűek voltak.

2013. április 29., hétfő

„Ahol bor és fiatal fiúk vannak, oda a Sátánnak már nem kell személyesen eljönnie”

Jeruzsálem pusztulásakor az ottani kis keresztény közösség csak azért tudott megmenekülni, mert emlékezett az Úr szavaira, és megtartotta azt, amit negyven évvel korábban Jézus tanítványainak mondott: „Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Judeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!”.