"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lutheránus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lutheránus. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 11., péntek

Eretnekség!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Barbarins bíboros bérmálása Lyonban

"A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak." [1Tim 4,1]

És a sátán elérte amit (többek között) akart. Luther Márton hülyesége, ötszáz évvel az eretneksége után a római rítusú Katolikus Anyaszent egyház bíborosa a Krisztus által alapított szentségnek a szentségét szünteti, meg azzal, hogy püspöke (aki mellesleg érsek és bíboros Lyonban) egy szektás lutheránussal szolgáltatja ki a (ezáltal nem)szentséget. Gyakorlatilag megkezdi azt devalvációt, ami oda fog elvezetni, hogy Urunk Egyháza [Mt 16,18] - itt és most a II. Vatikáni Zsinati egyházra gondolok, mert a tradíció Krisztusból fakad és ő tartja meg kétezer éves hitében - egy lesz. A püspököt minimum eretnekség miatt laicizálni és kiközösíteni kellene, de mit várjon az ember a zsinati egyház vezetésétől, a püspöki kollegalitásra (át)épített vezetéstől?

2015. július 29., szerda

"Pap vagy Te mindörökké Melkizedek rendje szerint."

"Pap vagy Te mindörökké Melkizedek rendje szerint." [Zsol 109,4]

A párizsi Le Figaro tudósít a 2015. július 7-i számában, hogy "papok szentelési száma még soha nem volt ilyen alacsony". És valóban, a francia püspöki konferencia bejelentette, hogy 2015-ben 68 egyházmegyés papot szenteltek, szemben a 2014. évi 82 fővel, Ha ehhez hozzávesszük a szerzetesrendeket és a diakónusokat, akkor is csökkent a szám, mert 2014-ben 140 főt szenteltek, addig 2015-ben 120 főt. Ez a legalacsonyabb szám az elmúlt 15 évben.

2015. június 12., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 81. rész - "Szent kommunikáció" Kölnben

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

Egy nagyon fontos és döntő bizonyíték arra, hogy a zsinati egyház elpártolt (kilépett) a katolikus egyházból, a folyamatossá váló ökumenikus (mániákus) támogatása más vallásoknak, mint ahogyan ez történt Kölnben, a katedrálisban Rainer Maria Woelki bíboros által 2015. április 17-én.

2015. május 4., hétfő

Árulásra készül az Egyház

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

Hőn szeretett Egyházunk II. Vatikáni Zsinat utáni elárult változata újabb árulásra készül Luther Marci féle borzalom ötszázadik évfordulója alkalmából. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke részt vesz egy - eretnek - nem isteni egyházak találkozóján Finnországban és azt vizionálja, hogy a reformáció borzalmának - az isteni egyház helyébe emberi egyházak léptek - bekövetkezte után maradék tanításunkat is fel kell áldozni az ökumánia oltárán, ahelyett, hogy XI. Piusz pápa tanításához tartva magunkat Istentől (Jézustól [Mt 16,18]) kapott hitünket védenénk. Isten legyen hozzánk irgalmas.
Apologéta

2014. október 19., vasárnap

A hit- és erkölcstan

Látva korunk morális mélyrepülését, aligha lehet kérdés, mennyire szükséges a hit- és erkölcstan kötelező tantárggyá tétele. Legalábbis azok körében, akiknek volt gyermekszobájuk. Nem így a balféltekén. Ott a hit- és erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetésénél ártóbb lépést keveset tudnak elképzelni.

2014. január 23., csütörtök

Hogyan lettem katolikus? - egy egykori agnoszitkus vall megtéréséről

Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet - hogy azután magam döntsek a hit kérdésében. Konfirmáltam, aztán nem mentem vissza többé.

2014. január 3., péntek

Lefejezték és leköpték a betlehemi Jézust

Ismeretlenek ismét meggyalázták a szentendrei evangélikus templom előtt felállított betlehemest szilveszter éjjel, közölte a Jobbik. Mint írták, a tettesek lefejezték és leköpdösték a kisded Jézus jászolban fekvő szobrát.

2013. december 20., péntek

Liturgikus megújulás gyümölcsei helyett...

Kedves olvasó!
A mai napon a szokásos pénteki Novus Ordos liturgikus abúziák helyett - a Karácsony közelsége miatt - olyan képek lesznek láthatóak, melyek a katolikus Egyház tridenti rítusú szentmiséjét fogják bemutatni. Azt a szentmisét melyet Aranyszájú Szent János alapozott meg és 1970 Ádvent I. Vasárnapjáig mutattak be. Némi - általában rendi - eltéréssel. A szentmisét a trentói zsinat után Szent V. Piusz pápa egységesítette, meghagyva néhány szerzetes rendnek a saját eltéréseik használatát. Ilyen eltérések a dominikánus, vagy az ambrózián rítus, de mindegyik a tridenti rítusra épül. És le kell szögezni, hogy a zsinati egyház definíciójától "rendkívüli forma" eltérően, ez a rítus nem rendkívüli forma, hanem a hagyományos forma. Minden más forma a rendkívüli.

2013. május 20., hétfő

Csíksomlyói Szűz Mária könyörögj érettünk - avagy miért nem járok a somlyói búcsúba

Életem egyik meghatározó élménye volt 1990 pünkösd péntekjének éjszakáján, - amikor segélyszállítmányt vittünk a csángóknak - éjfélkor [akkor még megtéretlenül] a Csíksomlyói kegytemplomba lépve épp akkor hangzott fel a Székely Himnusz. Talán egy életre meghatározó élményt és kegyelmet adott nekem, hogy visszataláljak a katolikus hitre. Ezután többször voltam a pünkösdi búcsún, de 2000 után volt egy időszak, amikor időben nem tudtam összeegyeztetni az utazást egyéb elfoglaltságommal.

2013. február 16., szombat

A kereszt mint jelkép

A Kereszt jelkép. Legalább két értelemben, de többet is lehet hozzá rendelni. Római-katolikusként két fontos jelentése van. Jézus a Keresztfára felvitte bűneinket, hogy ezáltal - a végtelen áldozattal megváltson minden ember aki él, aki élt és aki élni fog a jövőben. A másik értelme, hogy a kereszttel üzenünk mindenkinek, hogy mi katolikus keresztények vagyunk.