"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eljövetel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eljövetel. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 27., szombat

Ádvent: A megtestesülés ünnepköre

AZ EGYHÁZI ÉV MISÉI
A megtestesülés ünnepkörének bevezetése.
ÁDVENT.

A karácsonyi ünnepkör bevezető része az advent. Természetes, hogy ez a bevezető rész csak azután keletkezett, amikor az Egyházban elterjedt a karácsony megünneplése, tehát az V. századtól fogva, de még akkor is majd négy, majd öt hétig tartott, míg végül VII. Gergely pápa véglegesen rendezte és négy vasárnapban állapította meg. Advent ma Szent András apostol ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik és tart december 24-ig. (A neve a latin adventus : eljövetel szóból származik és ez a név jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet.)