"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bűnbánat. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 31., csütörtök

Lelkipásztori levél a magyar püspökökhöz

Kedves Magyar Püspökök!

Történelmi időkben éltek, melyben mindnyájan tanúi vagyunk a nemzetek fokozatos önpusztításának, a fogyasztás ideológiájának hatása alatt, amely kapcsolatban áll az erkölcstelenséggel és a perverzióval. Ez az eszme előnyben részesíti a homoszexualitást, a pedofíliát, az állatokkal való szexuális érintkezést (zoophilia), a kábítószerek használatát, az eutanáziát, még gyermekek és egészséges emberek esetében is, valamint a szervkereskedelmet. Ez a korszak kegyetlenül keresztényellenes és katolikusellenes.

2015. december 19., szombat

Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya

„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2015. december 12., szombat

Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya

"Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz." [Dán 8,25]

A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.

2015. december 5., szombat

Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya

„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2015. november 28., szombat

Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]

2015. június 22., hétfő

Legyen végre elég! - A Szeretet vallásának testvér népe

"„Hozzátok ide!” - mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek." [Mt 14,18-19]

Tényleg legyen végre elég.

Állítsuk meg, hogy a cionisták tartsanak nekünk katolikus, keresztényeknek kioktatást toleranciából, vallástoleranciából. Először magukba kellene szállni, mély és valódi bűnbánatot, majd utána az irgalmas szamaritánus mintája a felebaráti szeretetet  gyakorolni, és nem utolsó sorban az erkölcsi (morális) életüket keresztényire, na meg a Talmudot (Tórára) lecserélni. És utána talán elmondhatják a bajukat. De addig egy cionista ne ossza észt, immár többed alkalommal. Most legutoljára a Tihanyi apátságban. Bárha belegondolok, hogy az apátság a bencéseké, és most ki az apátjuk, na meg az apát úr kivel írt közösen könyvet (egyébként Horn Gyulával), akkor nagyon nem is csodálkozom. De akkor is legyen végre elég, és mi katolikusok és az Egyház is a híveinkkel, illetve a még nem hívőknek a hitre vezetésével foglalkozzunk, ne pedig egy többségében Istentelen és másokat kihasználó népességgel.

2014. december 21., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya

„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2014. december 14., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya

"Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz." [Dán 8,25]

A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.

2014. december 7., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya

„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2014. november 30., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte. 

2014. október 31., péntek

Teljes búcsú feltételei 2014.11.01-2014.11.08 között

"A bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe. De a bűn "nyomai", a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszichénkben, reflexeinkben); ezért van szükségünk megtisztulásra, vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek az ideigtartó büntetésre, a "tisztítótűzbe". A teljes búcsú az "ideigtartó" büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadít meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja. A teljes búcsút így felajánlhatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért vagy önmagunkért."

2013. december 22., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya

„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2013. december 15., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya

"Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz." [Dán 8,25]

A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.

2013. december 8., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya

„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2013. december 1., vasárnap

Ádvent - Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte. 

2013. november 20., szerda

Egy temetés margójára - Interjú az FSSPX olasz vezetőjével

Petrucci atya! Jó néhány nappal az egykori SS parancsnokhelyettes, az Ardeatini barlangokban történt szörnyű mészárlás egyik levezénylője, Erich Priebke temetésével kapcsolatban kialakult média-kampány után, arra szeretnénk Önt kérni, hogy legyen szíves egy végső értékelést adni nekünk az ügyről, hogy végre le lehessen zárni a vitát és az eseményt kihasználni igyekvő akciókat. Azokban a heves napokban nem volt hiány felületes jelentésekben és féligazságokban. Ezért próbáljuk meg most végre tisztázni az eseményeket.

2013. szeptember 16., hétfő

„Ne félj, nem ítéllek el”: az abortuszon átesettek lelkigyakorlatáról

"Ne ölj!" [Ter 20,13] - Tízparancsolat és "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek" [Jer 1,5]

Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó rendszeresen tart lelkigyakorlatot abortuszon átesettek számára. Velük beszélgettünk az abortusz okairól, az azt követő lelki fájdalmakról és a gyógyulásról.

2013. február 13., szerda

Hamvazószerda... - a Nagyböjt kezdete

[Gen  3,17-19]
Eredete: A Hamvazószerda a farsang utáni első szerda. Latin nevét: Feria IV Cinerium, a hamutól nyerte, melyet a püspök vagy a pap ezen a reggelen a szentmise előtt megszentel és a hívők fejére szór e szavakkal: "Memento homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris = El ne feledd ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" Mert az első bűn után, így szólt Isten Ádámhoz: "Átkozott legyen a föld, melyet munkálsz, tövist és bojtorjánt teremjen, arcod verejtékivel eszed a kenyeret, míg vissza nem térsz a földbe; mert por vagy és porrá leszel.

2012. augusztus 3., péntek

A La Salette jövendőlés - 1846 - a végső időkről

"Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária,
könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!".
La Salette egy Isten háta mögötti kis falucska az Alpokban. 1800 m-es magasságban fekszik, a franciországi Dauphiné tartományban, Isere megyében, a grenoble-i püspökség területén. A természet fensége lenyűgöző erejű, grandiózus, de kietlen. Reggelente a völgyben csodálatos felhőjátéknak lehetünk tanúi. Isten mindenhatóságának erejét tükrözi minden. Esténként a hegytetőn lélekzetelállító csöndben hívogat a harang a gyertyás körmenetre. La Salette Grenoble-tól 75 km-re, délkeletre fekszik, és egy 15 km hosszú, kiszélesített hegyi úton lehet eljutni oda.

2010. november 27., szombat

Ádvent: A megtestesülés ünnepköre

AZ EGYHÁZI ÉV MISÉI
A megtestesülés ünnepkörének bevezetése.
ÁDVENT.

A karácsonyi ünnepkör bevezető része az advent. Természetes, hogy ez a bevezető rész csak azután keletkezett, amikor az Egyházban elterjedt a karácsony megünneplése, tehát az V. századtól fogva, de még akkor is majd négy, majd öt hétig tartott, míg végül VII. Gergely pápa véglegesen rendezte és négy vasárnapban állapította meg. Advent ma Szent András apostol ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik és tart december 24-ig. (A neve a latin adventus : eljövetel szóból származik és ez a név jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet.)