Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.
1900 évvel Krisztus születése előtt újabb gyertya gyulladt meg, amikor
Jákob pátriárka fiait a következő szavakkal áldotta meg: „Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]
Advent beköszöntével mi is újra meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat,
amíg csak el nem jön Üdvözítőnk születésének ünnepe. Mi is bűnbánattal
és jó szentgyónással készülünk e napra, hogy az Üdvözítőt tiszta szívvel
fogadhassuk. Ezért van négy gyertya (a négy vasárnap szimbólumaként) és
egy viola szalag (viola a bűnbánat színe) az ádventi koszorún. Életünk
folyamán is négy gyertyát gyújtunk meg, amíg a Megváltó számunkra újra
eljön személyes ítéletünkkor: a keresztelési, az elsőáldozói, a
menyasszonyi vagy szentelési és a halotti gyertyánkat. A mi életünk
koszorúja is körül van tekerve egy lila szalaggal, a bűnbánat, a
kereszthordozás szalagjával.
2. Az első áldozás gyertyája
Közülünk
sokan már meggyújtották életük ádventi koszorúján a második
gyertyát is, mégpedig első áldozásuk napján. A Legméltóságosabb
Oltáriszentséggel Krisztus közelebb kerül hozzánk. Mily lelkesen
készültünk egykor arra a napra, amikor először vehettük
magunkhoz Megváltónk testét a szentáldozásban! Mennyi áldozat
és ima által készítettük elő szívünket erre az alkalomra!
Azóta azonban a szentáldozás
sokunknál megszokottá vált. Hiányzik belőlünk az igazi
vágyakozás utána. A szeretet és az áldozat öröme. Olykor úgy
tűnik, hogy a Megváltónak már csak egészen kicsiny hely és idő
jut túlzsúfolt határidőnaplónkban. Talán egy negyedórányi, de
több nem. Sokszor úgy kezeljük Őt, mint egy nem szívesen látott
vendéget, aki további terhet jelent csak számunkra. Őrömről
pláne már nem is beszélhetünk.
Vegyük talán
éppen ezt a gyertyát fontosnak a mostani ádventi időre,
határozzuk el magunkban, hogy ezentúl jobban készülünk fel a
szentáldozásra, és köszönetet sem felejtünk el utána adni.
Napunk, életünk legértékesebb pillanatai ezek. Ha a szentmise
után nem találunk erre időt, mert a kötelezettségek ismét
hívnak bennünket, akkor feltétlenül legalább utólag, otthon
szakítsunk időt a hálaadásra.