"Ez a néhány dómtorony, a chartresi, a reimsi, a kölni, a kassai, ezek jelentették a múló időben az örök Európát."
Márai Sándor
Bejárta a világsajtót a sokkoló hír, hogy Karácsony
ünnepén a kölni dómban a szentmise elején egy félmeztelen nő ugrált az
oltáron.
Bejárta a világsajtót a sokkoló hír, hogy Karácsony ünnepén a kölni dómban a szentmise elején egy félmeztelen nő ugrált az oltáron. Valóban szánalmas és hátborzongató volt a jelenet, amelyet az internet jóvoltából videón több százmillióan láthattak.
Ennyi néző, ennyi borzongó és csalódott ember. Ez jelenünk karácsonya.
A kölni dóm a maga 157 méteres magasságával a világ harmadik legmagasabb temploma, de a tizenkilencedik században sokáig a világ legmagasabb épülete volt. Azaz mindenképpen ikon, egy szimbolikus építmény. Talán nem véletlen, hogy ennek szakralitását gyalázta meg a húszéves amazon.
Ha a cselekedetet nézzük, nyilvánvalóan előre megfontolt és kitervelt akcióról van szó. A Femen nevű ukrán anarchista szervezet általában előre terveli ki akcióit, egyetlen közös bennük, hogy a lányok félpucéran tüntetnek, ordibálnak vagy hisztiznek fellépéseik alkalmával.
Itt is erről van szó. Készülni kellett, talán még az oltár magasságát is lemérték, hogy gyakorolni lehessen az egyetlen ugrást. Reggel le kellett vetkőzni, felírni a mellekre, hogy „Én vagyok az Isten”, aztán ájtatosan odamenni, leülni az első sorban, megvárni a mise kezdetét, kivárni, amíg a pap körbefüstöli az oltárt, aztán, talán még a Kyrie előtt hirtelen fölállni, lekapni a kabátot, a pulóvert, az inget és előrefutni, ugrani, táncolni és kiabálni. A többit hagyjuk.
Ha viszont a jelenséget nézzük, akkor a sokk ellenére is azt kérdezem, miért csodálkozunk? Miért csodálkozik Obama, hogy hetente lepuffant egy-egy magányos őrült egyetemistákat, sőt diák diáktársakat? Aztán könnyek, virágok, mécsesek, hogy soha többé. Miért csodálkozott Norvégia, amikor egy megszállott egy szigeten nyolcvanvalahány fiatalt lőtt le, aztán könnyek, virágok, mécsesek, hogy soha többé? És itthon? Tizenöt évesek vernek agyon öregembert, húszéves pár tünteti el zsákban a nagymamát, hogy legyen lakásuk. A többit hagyjuk.
Nem árt még mélyebben nézni a jelenséget. Mik voltak az erős állam alappillérei úgy száz-százhúsz évvel ezelőtt? Nem nehéz a válasz, a hadsereg, az egyház, az iskola, a közigazgatás és a család. És mik azok, amelyeket az utóbbi négy-öt évtizedben a liberális világeszme folytonosan rombol, relativizál és gyengít? Nem nehéz a válasz, a hadsereg, az egyház, az iskola, a közigazgatás és a család.
Hiába legyintenek, mosolyognak, vagy tiltakoznak a ma megmondói, a nagyokosok, a rombolás minden téren kimutatható. És különösebb magyarázatot sem igényel. Az egyébként nem túl bivalyerős magyar hadsereget szétzilálták és megszüntették, annál erősebbek az ún. magánhadseregek (fedőnevük biztonsági szolgálatok, általában külföldi érdekeltséggel).
Az egyházakról a világsajtó csak a pedofília kapcsán ír, az iskoláról ne is beszéljünk. Nagy tudású nemzedékek nőttek fel, hogy a tanító egy-két körmössel nyomatékosította nevelési céljait. Ma meg tanárokat vernek, a szülői és diákjogok szinte kimeríthetetlenek, csak épp a tényleges tudás nincs sehol.
A közigazgatás, becenevén bürokrácia – elvileg helyesen – decentralizálódott, de ezzel együtt a kiszolgáltatottság is, nézzük csak egy-egy kérelem papírhalmazait, vagy az egymásnak ellentmondó bírósági ítéleteket.
A hagyományos családmodell a legnagyobb vesztese a liberális világuralomnak. Főhős a szingli, de még orrhosszal sincsenek lemaradva az egynemű párok jogai. Nemrég a horvát népszavazás nyomán alkotmányba került, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti legszorosabb kapcsolat. Mintha azt szavazták volna meg, hogy az erdő olyan összefüggő terület, amelyen fák vannak. És még ezt is véleményezték, a horvátok hátrafelé mennek, vissza Ázsiába, stb.
Jóemberek, akkor merre van előre? Talán a húszéves Josephine Witt aktivista akciója a kölni dómban? Mi is volt meztelen keblein, I am God. Tényleg te vagy, te húszéves csitri. Isten vagy, a sátáné, a globalizmusé, a mai elistentelenedett és elembertelenedett világé.
Kellenek a botrányok, de jaj azoknak, akik a botrányokat csinálják. Ezt pedig nem én mondtam, hanem Jézus.
Ennyi néző, ennyi borzongó és csalódott ember. Ez jelenünk karácsonya.
Ha a cselekedetet nézzük, nyilvánvalóan előre megfontolt és kitervelt akcióról van szó. A Femen nevű ukrán anarchista szervezet általában előre terveli ki akcióit, egyetlen közös bennük, hogy a lányok félpucéran tüntetnek, ordibálnak vagy hisztiznek fellépéseik alkalmával.
Itt is erről van szó. Készülni kellett, talán még az oltár magasságát is lemérték, hogy gyakorolni lehessen az egyetlen ugrást. Reggel le kellett vetkőzni, felírni a mellekre, hogy „Én vagyok az Isten”, aztán ájtatosan odamenni, leülni az első sorban, megvárni a mise kezdetét, kivárni, amíg a pap körbefüstöli az oltárt, aztán, talán még a Kyrie előtt hirtelen fölállni, lekapni a kabátot, a pulóvert, az inget és előrefutni, ugrani, táncolni és kiabálni. A többit hagyjuk.
Ha viszont a jelenséget nézzük, akkor a sokk ellenére is azt kérdezem, miért csodálkozunk? Miért csodálkozik Obama, hogy hetente lepuffant egy-egy magányos őrült egyetemistákat, sőt diák diáktársakat? Aztán könnyek, virágok, mécsesek, hogy soha többé. Miért csodálkozott Norvégia, amikor egy megszállott egy szigeten nyolcvanvalahány fiatalt lőtt le, aztán könnyek, virágok, mécsesek, hogy soha többé? És itthon? Tizenöt évesek vernek agyon öregembert, húszéves pár tünteti el zsákban a nagymamát, hogy legyen lakásuk. A többit hagyjuk.
Nem árt még mélyebben nézni a jelenséget. Mik voltak az erős állam alappillérei úgy száz-százhúsz évvel ezelőtt? Nem nehéz a válasz, a hadsereg, az egyház, az iskola, a közigazgatás és a család. És mik azok, amelyeket az utóbbi négy-öt évtizedben a liberális világeszme folytonosan rombol, relativizál és gyengít? Nem nehéz a válasz, a hadsereg, az egyház, az iskola, a közigazgatás és a család.
Hiába legyintenek, mosolyognak, vagy tiltakoznak a ma megmondói, a nagyokosok, a rombolás minden téren kimutatható. És különösebb magyarázatot sem igényel. Az egyébként nem túl bivalyerős magyar hadsereget szétzilálták és megszüntették, annál erősebbek az ún. magánhadseregek (fedőnevük biztonsági szolgálatok, általában külföldi érdekeltséggel).
Az egyházakról a világsajtó csak a pedofília kapcsán ír, az iskoláról ne is beszéljünk. Nagy tudású nemzedékek nőttek fel, hogy a tanító egy-két körmössel nyomatékosította nevelési céljait. Ma meg tanárokat vernek, a szülői és diákjogok szinte kimeríthetetlenek, csak épp a tényleges tudás nincs sehol.
A közigazgatás, becenevén bürokrácia – elvileg helyesen – decentralizálódott, de ezzel együtt a kiszolgáltatottság is, nézzük csak egy-egy kérelem papírhalmazait, vagy az egymásnak ellentmondó bírósági ítéleteket.
A hagyományos családmodell a legnagyobb vesztese a liberális világuralomnak. Főhős a szingli, de még orrhosszal sincsenek lemaradva az egynemű párok jogai. Nemrég a horvát népszavazás nyomán alkotmányba került, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti legszorosabb kapcsolat. Mintha azt szavazták volna meg, hogy az erdő olyan összefüggő terület, amelyen fák vannak. És még ezt is véleményezték, a horvátok hátrafelé mennek, vissza Ázsiába, stb.
Jóemberek, akkor merre van előre? Talán a húszéves Josephine Witt aktivista akciója a kölni dómban? Mi is volt meztelen keblein, I am God. Tényleg te vagy, te húszéves csitri. Isten vagy, a sátáné, a globalizmusé, a mai elistentelenedett és elembertelenedett világé.
Kellenek a botrányok, de jaj azoknak, akik a botrányokat csinálják. Ezt pedig nem én mondtam, hanem Jézus.