"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. december 16., hétfő

Jehova Tanúi és a kasztrendszer

Rendszerváltás után felszabadult az elme, mit a Marxista és egyéb Ateista eszmék annyi éven át gúzsba kötöttek. Egy nap kopogtattak az ajtómon, s egy tündér leányzó próbált tanúskodni Istenéről. Ezen gyönyörű angyalkának a szíve még szépségét is felülmúlta, talán ennek köszönhetően élünk azóta is boldog házasságban.

Esküvő után elkezdtek pörögni a képkockák , mint valami filmvásznon. Mikor megismerünk valami újat, teljesen természetes hogy eleinte a szépet s jót látjuk benne. De ahogyan telnek múlnak az évek, meglátod azt is ami a színfalak mögött bújik , s miről e blogon már annyit olvashattál.

Akkor még nem, de most már látom hogy a mi Királyságunkban is kasztrendszer uralkodik. Az elsőbe tartoznak a 3Királyok és kisegítő Királyok, a maguk kb.10 %-val. Következik a 2.kaszt a maga egyszerű mezei hírnökeivel és kb. 90%-val. A sort a 3.kaszt azaz a leprások, mondhatnám lázadók, érinthetetlenek sora zárja.

Bár Indiában a kasztrendszer egy merev társadalmi elrendezés, melyből a hinduknak nem lehet kilépni, nálunk azért másképpen működik. Vannak hasonlóságok, elég ha beleszületsz 3Királyok családjába. Mind a mai napig emlékszem, mikor évekkel ezelőtt a koordináló 3Király bejelenti, fogadjuk sok szeretettel az új kisegítő 3Királyokat- történetesen épp felnőtté cseperedett két fiúgyermekét. Ha már enyém mindkettő, csak nem szúr szemet senkinek az egy időben történő előléptetés. Nem sokkal később másik 3Királyok mindkét fiúgyermeke gyors egymásutánban totálkárosra töri harci szekerét, utasaik életét is veszélyeztetve. Köztudott róluk, hogy szeretnek Forma 1 pilóták módjára vezetni. Jutalom? Akkor nevezzük ki öt is kisegítő Királynak. Azért nem párban, mert csak idősebb van önátadva.

Tévedsz kedves olvasó, a középső kasztból nem csak felfelé vezet az út. Elég ha van benned egy kis bátorság. Bátorság de nem ám az ajtó előtt állva, hanem amikor megkérdezed 3Királyokat számodra elfogadhatatlan és logikátlan dolgokról. ( értve itt a helyi........ s le sem merem írni, központi-tanításbeli dolgokról )

Ha nyelvedet nem ama bizonyos cipő alsó rész koptatására használod, hanem kellemetlen kérdések megfogalmazására, egykettőre 1% tagjait fogod erősíteni odalenn. Jobbik esetben. Rosszabbikban Inkvizíció!

Tudod milyen kiváltságokban lehet részed? Igen , élhetsz majd a paradicsomban, de addig is hasonítani fogsz a leprásokra. Még mikrofont sem hordhatsz, mert érintéssel is fertőzöl, hiába vagy beiratkozva a TI, programokról ne is álmodj. Élő halottá válsz.

Indiában a kaszthatárok merevek, az egyes osztályok között nincs átjárás, nálunk mindenre lehet példát találni. Mozoghatsz a ranglétrán, csak ügyesen kell lavíroznod. Látám hogy lehet valaki alámerítkezés után alig 3 hónappal kongresszusi program ékes szereplője mert.... és azt is, hogy más 20 év hűséges szolgálat után sem mert...( az okokat helyettesítsétek )

Ahogyan telnek múlnak az évek úgy fakul ki az a bizonyos Jancsó film s kerül le a ruha az emberekről. Ez a film nemcsak fakul, néha el-el szakad. Nálam először akkor szakadt, mikor újjáépítettük termünket. Új, azaz Bételből (nem dió ) kiselejtezett ülőalkalmatosságokat kaptunk( igaz sokkal kényelmesebbek voltak a miénktől).

Összeül 3Királyok Tanácsa, a mi régi kárpitosaink eladók. Helyi bejelentések röviden: kedves t..... döntöttünk, székek x összegért megvásárolhatók. Mivel sok az érdeklődő, először a 3Királyok és Kisegítő 3Királyok vehetnek annyi darabot amennyit csak szeretnének. Aztán a hangya szorgalmú úttörők és kisegítő úttörők. Következnek a hírnökök, s amennyiben marad még a komoly érdeklődök.

Forró augusztusi nyár volt, de ereimben megfagyott a vér. Olvassák ezek a Bibliát? Jézus ott fenn a hegyen....fogta a kenyeret jóllakott, adott tanítványainak, aztán a morzsákat szétosztotta hallgatóinak ?  Ha marad a pórnépnek is juttatunk?

Aztán másodszor akkor szakadt a film, mikor fő3Király történetesen szerény személyemet bízta meg ( még 2.kasztba soroltattam) szervezzük már meg az idősek, betegek, rászorulók beszállítását. Gyorsan népszámlálást tartok, szükségben szenvedők kb.15 személy. Harci szekerek száma a birodalom kapuja előtt kb. 24. Szólítom szekerek gazdáit nemes gesztusok cselekvésére, de hamar jön a forró valóság (zimankós december lévén .) Egészében 3 darab szekér hajlandó nyomorék (elnézést a kifejezésért, senkit sem áll szándékomba megsérteni ) emberi lelkek fuvarozására. Pedig SZÉK elosztás sorrendjében kérdeztem. Először 3Királyok aztán kisegítő Királyok, s így tovább....Nem fogjátok kitalálni, melyik kasztban találtam érző szívekre ?

Harmadik szakadás hozta a megvilágosodást számomra. 3Királyok megkért (akkoriban még beszélgetett velem) hogy juttassak el egy borítékot A-ból B-pontba. Mindig is kíváncsi természetű voltam, s minthogy történetesen a boríték sem volt leragasztva, elolvastam tartalmát. Ledöbbentem ! Munkajelentés ! 3Királyok egész családjával 5tag x 15 óra prédikálás havonta = ez 75 óra .Nem is lenne baj a 75-tel. A baj azzal van, hogy soha nem látjuk őket a mezőn. Bizonyára telefonos tanúskodásban érték el eme kimagasló teljesítményt. Nincs itt valaki a Telecomtól, kinyomozzuk, havi számladíj már elegendő bizonyíték lenne teóriám helyességére.... Ettől fogva derengett az a sok-sok milliós óraszám világviszonylatban ! Ami rosszabb , ez én tollam is kerekebben fogott, hogy valóra váljon álmom az 1.Kaszt!

Lassan 20 éve nézem ezt a gyönyörű filmet. Igen még mindig ezt kell hogy mondjam, bár kezd egy kissé sárgulni, fakulni a tekercs. Valójában ugyanennyi kellemes élményt, történetet is írhatnák mint amennyi kellemetlent. De azt valahogyan mindannyian elfelejtjük ITT!

Ennyi idő után azonban látom a nyakkendő alatt a meztelen valóságot. Nem , nem mondom azt, hogy mindez az emberi tökéletlenség számlájára írható. De akkor mi lehet az oka a rengeteg intrikának, hazugságnak, kivételezésnek, igazságtalanságnak amit nap mint nap megtapasztalunk ?

Gondolkoztál már azon miért nem ajánlatos "fajtánknak" a tanulás... műveltség ? Láttál valakinél könyvespolcokat szépirodalommal megtöltve, bekötött ÖT helyett? A Ti Birodalmatokban hány darab egyetemet, főiskolát végzett buzgó személy koptassa talpait a szántóföldön ?

A mi birodalmunkban 3Királyok végzettsége a szó szoros értelmében egyenlő a legnagyobb emberével .... ÁCS !

S ismételten mondom, nem az iskolázottságról szól ez az egész. Hisz maga a Biblia mondja 1.Korinthusz 19-21 verseiben.....

De akkor miért van, hogy 3Királyok még az oktató programokon sem vesznek részt. Legalábbis errefelé bevett szokás, hogy nekik nem kötelező végigülni a 2 órát. Általános jelenség, hogy a 2 óra kb.70-80%-ban épp intézik a Birodalom ügyes -bajos dolgait, természetesen a számukra kijelölt szeparéban. Vagy épp folyosón beszélik meg a nap eseményeit. De akkor hogyan és mikor részesülnek a H és B rabszolgától jövő szellemi táplálékban ? Ja ők külön csatornákon kapják ???

Persze mondjátok.... 3Királyok nem néznek X faktort, s lehet igazatok van ....
S akkor még nem beszéltem arról mikor összeül az INKVIZICIÓ, hogy ítéletet hozzon : bűnös vagy ártatlan az emberi halandó . Bár mindez idáig nem volt részem eme nagyszerű (ellen ) tanúskodásban, ám ismerve a mondást "ami késik nem múlik" ........

Jóllehet gyenge ember vagyok, s bárányszívem van - nem alázkodom meg előttük-mert a Tudásnak nem kell megalázkodnia a Hatalom előtt !

Epilógus :
Mindezt én írtam, Szinuhe, a száműzött a magam kedvéért. Nem az istenek, de nem is az emberek kedvéért. Nem azért ,hogy megőrizzem nevem az örökkévalóságnak, csupán szegény bánatos magamért, és szívemért, amelynek betelt a mértéke.
Mert én Szinuhe, ember vagyok. Élek az emberek jajszavában és örömében, élek bánatában és félelmében. Élek az emberek jóságában és gonoszságában, élek az igazságban és hamisságban, a gyengeségben és az erőben !


Mika Waltari : SZINUHE
( egyiptomi fáraók, vagy inkább " 3Királyok " koponyalékelő orvosa )

Forrás: jehovatanui.blog.hu