Mi
voltunk az egyetlen család az étteremben. Eriket beraktam egy
etetőszékbe és megjegyeztem magamnak milyen csendben eszik minden
vendég. Néhányan halkan beszélgettek.Erik hirtelen örömteli kiáltást hallatott.
„Szia!” – mondta, miközben pufók kezeivel a szék tálcáját püfölte. Szemei az izgatottságtól kikerekedve, száján azzal az imádni való fogatlan mosollyal, hevesen integetett.
Próbáltam megtalálni hirtelen örömének forrását. Sikerült. Egy koszos, szakadt kabátot viselő öregember volt. Nadrágja gyűrötten lógott rajta, cipzárja félig lecsúszva, egyik cipőjéből kikandikáltak a lábujjai, erekkel telerajzolt orra, olyan volt, mint egy térkép.