Isten soha nem ítél el, mindig megbocsát?(!)

"Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." [Mt 16,19]

‘Egy második elvi platform [az üdvözülésé], az elveszett kegyelem hajótörése után.’ A kereszténység első századai óta, ilyen módon lett leírva, a bűnbánat Szentsége: (cf. Dz 1542) Valóban, egy élénk és sokatmondó kép, mert amikor egy lélek elveszti a keresztséggel nyert ártatlanságát, egy komoly kihágást követve el, úgy hullik, mint egy fuldokló személy, a bűn sötét hullámai közé. Azért, hogy ne az örök kárhozatban sínylődjön, és hogy visszanyerje az elveszett kegyelem kincsét az illető, a gyónáshoz kell, hogy folyamodjon, ami a biztos palló az üdvösséghez, azon megkereszteltek számára, akik nem akarnak elveszni. Azonban ez az isteni gyógyír meghatározott feltételekkel érvényes. Isten mindig megbocsát? Ő még azoknak is megbocsát, akik nem akarnak a bűnök tengeréből kimenekülni? Egy ilyen fontos téma, mély elemzést kíván.

Liturgikus megújulás gyümölcsei helyett...

Kedves olvasó!
A mai napon a szokásos pénteki Novus Ordos liturgikus abúziák helyett - a Karácsony közelsége miatt - olyan képek lesznek láthatóak, melyek a katolikus Egyház tridenti rítusú szentmiséjét fogják bemutatni. Azt a szentmisét melyet Aranyszájú Szent János alapozott meg és 1970 Ádvent I. Vasárnapjáig mutattak be. Némi - általában rendi - eltéréssel. A szentmisét a trentói zsinat után Szent V. Piusz pápa egységesítette, meghagyva néhány szerzetes rendnek a saját eltéréseik használatát. Ilyen eltérések a dominikánus, vagy az ambrózián rítus, de mindegyik a tridenti rítusra épül. És le kell szögezni, hogy a zsinati egyház definíciójától "rendkívüli forma" eltérően, ez a rítus nem rendkívüli forma, hanem a hagyományos forma. Minden más forma a rendkívüli.

Egy 1600 éves prófécia korunkban beteljesül?!

Szent Nílus [? - 430]
A róla szóló első információk alapján Nílus egy egyházon kívüli, családos ember volt, a konstantinápolyi bíróság egyik hivatalnoka. Aranyszájú Szent János pátriárkasága idején, annak első száműzetése előtt ő irányította Nilust a Szentírás tanulmányozásában és a vallásosság terén. 390-ben vagy 404-ben Nílus elhagyta feleségét és egyik fiát, és másik fiával, Theodulossal a Sinai hegységbe ment, hogy szerzetes legyen. Ott éltek kb. 410-ig, amikor szaracénok támadták meg a kolostort és fiát foglyul ejtették.
Fel akarták áldozni a fiút istenüknek, végül azonban eladták rabszolgának, így a palesztinai Eleusa püspök tulajdona lett. Közben Nílus is elhagyta a kolostort, hogy fiát keresse, és sikerült is rátalálnia a püspöknél. A püspök mindkettőjüket szerzetessé szentelte és visszaengedte a Sinai hegyre. 430-ig biztosan életben volt Nílus, halálnak pontos ideje azonban ismeretlen, néhány író szerint 451-ig élt.