Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”
A II. vatikáni zsinat után különféle beállítottságú teológusok azonnal elfogadták, hogy az egyház tanítása több ponton megváltozott. Azonban ha a hit Krisztus és az apostolok által teljes kifejtést nyert, és ha az egyháznak többek között az a feladata, hogy ezt a „hitvallást” változatlanul megőrizze, hogyan magyarázható állásfoglalásainak „megváltozása”? A modernista válasz az, hogy a tanításnak is van „fejlődése” és „evolúciója”. Katolikus-e ez az elgondolás?