"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illuminátusok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illuminátusok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 26., szombat

Riport Marcel Lefebvre érsek úrral

Ott volt a Zsinaton. Ő letette az antimodernista esküt, úgy szavazott, nem lett esküszegő. Tudja mi folyt ott. 1978-ban készült is vele egy interjú. A Novus Ordo azóta korrigálásra került, ill. voltak rá kísérletek. Ha azt nem is fogadhatjuk el, hogy az Új Miserend egésze érvénytelen (sajnos ez probléma a [Piusz] közösségben, ez már félig doktrinális kérdés), de építő kritikáit érdemes figyelembe venni. ha a liturgiareform felülvizsgálatra kerülne, akkor lehetne velük egység – legalábbis az ő részükről. A pápa, akit említ természetesen, VI. Pál.

2013. június 7., péntek

A katolikus "megújulás" gyümölcsei képekben - 1. rész

Páter Adolfo Huerta Aleman - a következő képen látható - arcára egy fekete dollár van festve tiltakozásul a kapitalizmus és pénzközpontű modern gazdaságirendszerrel szembeni tiltakozásul. A szobájában az Egyház ellenségének, a kommunista gerillaharc első számú veuezőjének Che Guevara-nak a posztere van kiakasztva a falra. A felszabadítás teológiájának - amit Bergoglio, az új pápánk is képvisel - fényében.

2012. december 14., péntek

A nyíltan szabadkőműves római pápa...

Jelenleg is regnáló Szentatyánk - a megválasztásának anno örültem - gyakorlatilag - bár nem kinyilvánítva - bevallotta a szabadkőművesség teljes hatalomátvételét a Vatikánban. Most vált teljessé VI. Pál pápa - akinek a boldoggá avatási folyamata a vége felé tart és várható rövid időn belül megtörténik - 30 évvel ezelőtt (1972. június 29. Szent Péter és Pál Apostolok ünnepén) mondott szavai: "A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!".
Jelenleg is vannak - nem megerősített információk - arról, hogy a Vatikánban VI. Pál trónra lépése után "bemutatták az első - zártkörű - fekete - sátánista - misét bíborosi szintű meghívottakkal, de ezek csak hallomás útján terjedtek, most viszont XVI. Benedek nyíltan kinyilvánította a szabadkőművesség hatalmának szükségességét egy Új Világközösség1 megalapítására. Álljon itt egy cikk erről és utána a ...