"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: panteizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: panteizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 23., szerda

Mégiscsak létezik világellenes szabadkőműves összeesküvés?

Ma is akadnak, ráadásul nem kevesen, akik egyenesen abszurditásnak tekintik ennek létezését. Viszont olyanok is, szintén nem kevesen, akik szerint ez igenis kimutatható, éspedig korántsem csak a politikai és gazdasági életben, hanem a szellemiben, sőt a vallásiban is. Így ami a legutóbbit illeti, ezzel magyarázzák a sok egymásnak ellentmondó, természetellenes tanításokat evidenciákként kezelő vallások reneszánszát.

2013. augusztus 5., hétfő

Syllabus - 2. rész

IX. Pius pápa a „Quantra cura” kezdetű, korának tévedéseit elitélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.

2013. július 31., szerda

Syllabus - 1. rész

IX. Pius pápa a „Quantra cura” kezdetű, korának tévedéseit elítélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.