"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. július 23., szerda

Mégiscsak létezik világellenes szabadkőműves összeesküvés?

Ma is akadnak, ráadásul nem kevesen, akik egyenesen abszurditásnak tekintik ennek létezését. Viszont olyanok is, szintén nem kevesen, akik szerint ez igenis kimutatható, éspedig korántsem csak a politikai és gazdasági életben, hanem a szellemiben, sőt a vallásiban is. Így ami a legutóbbit illeti, ezzel magyarázzák a sok egymásnak ellentmondó, természetellenes tanításokat evidenciákként kezelő vallások reneszánszát.



Azok közül, akik szerint ez kimutatható, a száznegyven éve, 1874. július 22-én született (és 1945. március 27-én elhunyt) jeles magyar jezsuita teológus, Müller Lajos arra világított rá ma is hiánypótló művében (Misztika, 1935), hogy a már múlt századunk első felében oly rohamosan térhódító teozófia mennyire a szabadkőművesség szolgálatába szegődött: „Az „egyetemes testvériség” humanisztikus, hamis jelszavával toborozza híveit. Ezzel nyeri meg a szabadkőművesség nagy szimpátiáját, amelynek tagjai mindenütt nagy számban vallják magukat teozófoknak és karolják fel annak ügyeit.”. 

A mai könyvpiacon is jelenlévő, ráadásul még keresztények körében is olvasott, sőt gyakran rokonszenvesnek tekintett „teozóf”-ok valójában nem ismernek isteni kinyilatkoztatást, természetfelettiséget. Definiálatlan, dogmatikátlan „világvallás”-t hirdetnek. Amellett a „felekezetnélküli” nevelés hívei, mondván, a meglévő vallások tökéletlenek, szemben az övékével. Mindemellett hangzatos jelszavaik sokakat vonzanak. Ilyen a sosem volt, de sokak által áhított kanti „örök béke” utópiáját valló pacifizmus, a minden egyes ember anyagi gondjait megszüntető humanitarizmus, vagy akár a testi egészséget garantáló antialkoholizmus és vegetarianizmus. 

Pedig már ez utóbbi kettő is mutatja tanításuk – enyhén fogalmazva – tökéletlen mivoltát. Hiszen gondoljunk csak bele! Azért, mert vannak, akik lerészegednek a szőlő áldott termésétől, fosszuk meg tőle azokat is, akik nem, sőt akiknek szellemi teljesítményére éppen serkentőleg hat? Vagy magunkat az állatoktól, mert azok szerintük a tulajdon testvéreink, amiért nem szabad húsukat megennünk, mert rossz tulajdonságaik átszármaznak fogyasztásukkal reánk is? 

Nem hátborzongató, hogy a folyton az ember testi-lelki egészségre törekvését hangoztató szabadkőművesség ilyen jelszavakkal, effajta valláspótlékokkal próbálta régente is elbódítani a varázskörébe kerülteket? 

De Müller művénél még részletesebben kapunk tájékoztatást a teozófiáról – és a vele oly rokon antropozófiáról – Wolkenberg Alajos (1871-1935) néhai teológiaprofesszor máig időszerű művéből (A teozófia és antropozófia ismertetése és bírálata, 1923). Ebből kiderül, hogy a teozófia mennyire távol áll az egész kereszténységtől. Hiszen nincsen határozott istenfogalma, dogmatikája. Az alapvető hitigazságokat profanizálja, az ember szabad akaratát a vallási-erkölcsi élettényezőkből kizárja. Krisztus kereszthalálát csak amolyan kozmikus történésnek tekinti, amelynek semmilyen etikai üzenete nincsen. 

Mindamellett a szabadkőművességre oly jellemző panteizmust hirdeti, Isten és a világ teljesen egy mivoltát, monizmust, azt, hogy a világ isteni lényegen alapszik, ámde ennek mibenlétéről csak rendkívül ködös-homályos szavakat tud mondani. Továbbá nem tesz különbséget szellem és anyag között, ez utóbbit pedig kifejezetten rossznak tartja. A régi gnosztikusokkal egyetemmel nem az isteni kinyilatkoztatás megértésére törekvő „gnózisz”-t fogadja el, hanem a Szent Pál apostol által (1Tim 6,20) hamis tudománynak tekintett álismeretet, amellyel egyfajta „világvallás”-t óhajt egybeboronálni az egymásnak szögesen ellentmondó természetvallásokból és a fentebb említett utópisztikus jelszavakból. Igaz ugyan, jegyzik meg erre sokan, hogy a teozófia élesen szembefordul az anyagelvű, a materialista világnézettel, ámde nem feledhetjük, hogy ebbeli tevékenységének idealisztikus irányultságát viszont erősen háttérbe szorítja hamis miszticizmusa és a természetes emberi ésszel megérthetetlen titkos tanítások iránti eksztázisa. 

Mindezek miatt nem csodálható, hogy az Apostoli Szentszék 1919. június 17-én nemmel felelt arra a kérdésre, összeegyeztethető-e teozófia a kereszténységgel? Hiszen, amint Wolkenberg levonta a fentebbiekből a konklúziót, „olyan fantasztikus állítások ezek, hogy türelmes olvasó legyen, aki végigolvassa, és kell valami bomlottság ahhoz, hogy valaki ezeknek a tanításoknak alapján „hívővé”, teozófussá válhassék”.

Ma szerte azt látjuk, hogy az emberek zöme állandóan valami pótlékot keres, élete elszakadt Ariadné-fonalát. Ami persze ott van előtte akárhányszor, de vagy nem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Inkább megy teozófikus vagy ezoterikus tanfolyamokra, spiritiszta szeánszokra, vagy olvassa ámulattal a páholyok szakállas prófétáit. Ezek tudatában remélhetően már nem tűnik merő abszurditásnak a címbeli kérdés.
Ifj. Tompó László

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Forrás: Hunhír.info