Több száz embert kivégeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai Szíriában, a nemrégiben elfoglalt Tadmurban (ókori nevén Palmüra) és körzetében - közölték vasárnap szíriai kormányforrások és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szunnita. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szunnita. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. június 3., szerda
2014. február 27., csütörtök
Hogyan lettem katolikus? – egy egykori muzulmán vall megtéréséről
| Illusztráció |
Címkék:
Biblia,
Bukhari,
Eucharisztia,
Isten Fia,
Jézus,
katekéta,
katolikus,
keresztény,
Krisztus,
megtestesülés,
muszlim,
muzulmán,
Szentháromság,
Szentírás,
szunnita
Hely:
Szaúd-Arábia
2013. október 16., szerda
Katolikus megbékélés az iszlámmal Assisi jegyében
Hit, remény, szeretet. És békesség. Ez mindenki legfőbb vágyai sorának az elején áll. Legalábbis mi katolikusok így gondoljuk/gondolnánk. Azon már túl vagyunk, hogy háborúzzunk a hitünkért, ezért megpróbáljuk magunkhoz édesgetni a más vallásúakat. Teljesen reménytelenül. Messze, nagyon messze van az, hogy hitünk szerint a hamis vallások követői feladják hitüket és az egy, igaz Isten hitére térve, azt követve eljussunk a mennyek országához itt a földön. Álljon itt mindenki okulására három rövid hír, vagy cikk, hogy az iszlám, akikhez Szentatyánk, Bergoglio dörgölődzik, hogyan viszonyulnak a katolikusokhoz, a keresztényekhez.
Címkék:
alavita,
Assisi,
Bergoglio,
Boko Haram,
Damaszkusz,
fatva,
Ferenc,
gyilkosság,
iszlám,
keresztény,
mufti,
muszlim,
Nigéria,
pápa,
pusztítás,
saria,
Szaud Arábia,
Szíria,
szunnita,
terror
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

