A vallásra ugyan szükség van, de az Egyházra nem?

Egyre gyakrabban kérdezik, megtapasztalva korunk erkölcsi-szellemi süllyedését, mit jelent hinni az Egyházban, amikor vezető képviselői gyakorta egy gyékényen árulnak Isten bármilyen oldalról jövő ellenségeivel, amikor nyíltan vagy (ami sokszorta veszedelmesebb) burkoltan sokan azt hirdetik, hogy a vallásra ugyan szükség van, de az Egyházra nem: mi az igazság? Különösen is kardinális kérdés ez, amikor a nyáj őrzésére hivatott pásztorok közül számosan eltévelyednek, mint Karl Lehmann bíboros, mainzi érsek, aki évekkel ezelőtt kijelentette, hogy hisz Krisztusban, de az Egyházban nem, azonban ilyenkor is, mint mindig, az a perdöntő, amit a Szentírás, a szenthagyomány (s általuk a dogmatika) tanít, hiszen eszerint Jézus Krisztus nem maradt meg földünkön látható alakban, mégis gondoskodott arról, hogy tanításai fennmaradjanak, és ezek intézményes fenntartására alapította az Egyházat. Ez akkor történt, amikor Szent Péter apostolhoz így szólt (Mt 16, 18-19.):