"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]
A poszt címe saját kútfőből jött, de maga a gondolat egy nagytudású asszonyság (Kutasiné Molnár Boglárka) adta, aki a kereszteny.mandiner.hu oldalán azt találta kifejteni, hogy olyan, hogy "Három királyok" [Mt 2,1-12] nincs, mert a három négy. Nos ezen eltátottam számat és gyorsan elő kellett lapoznom a [katolikus] Szentírást, és utána olvasni, hogy akkor a három az egyenlő néggyel? Szembesülnöm kellett, hogy csak egyetlen evangélium foglalkozik a "Három királyokkal", vagy más néven a "Napkeleti bölcsekkel". Ez pedig a Máté evangéliuma.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 3., vasárnap
A "hét királyok" ünnepe
Címkék:
Biblia,
három bölcs,
Három Királyok,
Háromkirályok,
keresztény,
Kutasiné Molnár Boglárka,
népdal,
néphagyomány,
református,
tévtanítás,
ünnep,
vallás,
vélemény
Hely:
Magyarország
2015. július 18., szombat
Jehova Tanúi: "Az első kétség"
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
Egy újabb régi történet, avagy az első kétség
A helyszín ugyanaz a békés kertvárosi gyülekezet. Az idő szintén a kilencvenes évek eleje-közepe. A nagy átrendeződés során új arcokat, új sorsokat ismerhettünk meg. Akikkel először kapcsolatba kerültünk fiatalok, nagyjából velünk egyidősek voltak. Jellemzően a "legöregebbek" is csak néhány éve csatlakoztak a szervezethez.

jehova tanúi,
magyarázat,
Őrtorony kétség,
vallástolerancia,
vallásszabadság,
Watchtower
2015. június 20., szombat
Jehova Tanúi: Olvasói levél tárgyi tévedésekkel
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
"Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták Jézusnak: »Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?« Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák.
Címkék:
Biblia,
evangelista,
Szent János apostol,
Szent Jeromos társulat,
Szentírás,
tanító,
Teremtő
2015. március 2., hétfő
Az elhitetés kora [Alkímia és a Fenevad Képének felemelkedése] II. rész - Videó felirattal
Sokan úgy hiszik, hogy az alkímia csupán egy hamis tudomány, aminek célja az arany előállítása más fémekből. A valóságban az alkímia egy okkult metafora, ami alatt az ember jelenlegi bukott állapotából isteni, vagy felemelkedett állapotba történő átváltozást értik művelői. Az élet elixírének, vagy a hosszú élet titkát ígérő bölcsek kövének felfedezése évszázadok óta része a mitológia csalogató üzeneteinek.
2015. február 23., hétfő
Az elhitetés kora I. rész - Videó felirattal
Bukott angyalok és az Új Világrend. Mi köze lehet a bukott angyaloknak az Új Világrendhez és a New Age mozgalomhoz és mit mond erről a Biblia? Hogyan kerül a képbe az ember bukása, Atlantis vagy az ufó jelenség? Erről és sok más kérdésről szól ez a dokumentumfilm, aminek célja megválaszolni, hogy miért is épül körülöttünk egy Új Világrend, mi a célja és van-e kiút.
2015. február 22., vasárnap
Sátáni terv - Új Világkormány [Novus Ordo Seclorum] Bill Gates álmaiban
2014. december 31., szerda
Mennyire megbízható a Biblia?
A Biblia egyedülálló könyv. Minden más könyvtől különbözik. Egyedülálló folyamatosságában és üzenetének egységében, harmóniájában. Körülbelül 1400 éven keresztül, több, mint 40 szerző írta, akik különböző helyeken éltek, különböző időkben és különböző képzettséggel, személyiséggel rendelkeztek. Volt közöttük király, miniszterelnök, orvos, de halász, juhpásztor és adószedő is. Több száz olyan alaptémát vetettek fel, amelyek az emberiséget régtől fogva izgatják, és amelyekkel kapcsolatban egyáltalán nincs közmegegyezés. Ebben a könyvben annak ellenére harmónia és egységes vélemény található ezekről a témákról, hogy olyan hatalmas időintervallumot fed le, és annyira különböző emberek írták. Központi témája, amely az egészen végigvonul: Hogyan menti meg Isten az emberiséget?
Címkék:
Bethesda,
Biblia,
fordítás,
Isten,
könyvek,
ószövetség,
Szentírás,
Újszövetség
2014. december 29., hétfő
Dőlnek a Darwinizmus bástyái: Kirúgták, mert felfedezése ... [videóval]
"Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket." [Ter 1,26-27]
A mai oktatásban alapfeltevés, hogy a dinoszauruszok és az ember soha nem találkozhattak a földön, mert létezésüket több tízmillió év választja el egymástól. Mark Armitage, a Kaliforniai Egyetem kutatója azonban alapjaiban rengette meg ezt a feltételezést. A tudós egy montanai ásatás során az eddigi legnagyobb triceratops szarvat tárta fel. Alaposabb vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a lelet nemcsak méret szempontjából különleges, de olyasmit is tartalmaz, amit eddig egyetlen korábbi dinoszaurusz minta sem: lágy szövetmaradványokat.
Címkék:
behemót,
Biblia,
Darwin,
evolúcionizmus,
Jób könyve,
kígyó,
kreacionizmus,
ószövetség,
raptor,
sárkány,
teremtés
2014. november 22., szombat
Jehova Tanúi: Elhagytuk Jehova Tanúit 4. rész
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek a tanúságtétele le lett jegyezve ebben a könyvben, az együttműködésükért és folyamatos bátorításukért. Külön köszönettel tartozom William Cetnarnak és Kenneth Guindonnak, akika könyvben közölt fényképek legtöbbjét rendelkezésemre bocsájtották, továbbá Riknek, Tomnak és Russnak, akik feldolgozták azokat. Elismerésemet fejezem ki John Hotchkiss Professzornak is, aki számos órát szentelt idejéből annak, hogy segítsen a tanúságtételek szerkesztésében, továbbá feleségemnek, Geraldine-nak, aki legépelte a kéziratot, Clint Crittendennek, aki a fedéltervet készítette, és Ron Vandermeynek, aki korrektúrázta a kéziratot.

egyház,
ntikrisztus,
Őrtorony,
sátán,
Szentháromság,
tekintély,
Wachtower
2014. november 11., kedd
EZT AKARJUK? - A mohamedánok ajánlata a "hitetleneknek": áttérés, alávetettség, halál
Bár az írásom csak egy rövid áttekintést nyújt, mégis meleg szívvel ajánlom.Hidra
Hidra, a cikk szerzője érdekes elemzést ad a Korán alapján a mzslimokról és magáról az iszlám vallásról. Tanulságos. Tanulságos és elgondolkodtató kell legyen minden keresztény - és akár ateista - számára is, hogy semmilyen és semekkora vallási türelem nincs bennük. Sőt láthatjuk, hogy inkább a gyilkos hajlam, az emberi ösztön legmélyebb, legsötétebb, legállatibb részeit hozza sokakban a felszínre. Lásd az ISIS tevékenységét a közel-Keleten.
Apologéta: Én is!
Címkék:
Allah,
Biblia,
Hunyadi,
Isten,
iszlám,
keresztény,
Korán,
Medina,
megtévesztés,
Mekka,
Mohamed,
muszlim,
próféta,
Szentháromság,
Szura
Hely:
Mekka Szaúd-Arábia
2014. október 31., péntek
Egy igaz megközelítés: Reformáció? Nem - Deformáció!
Három év híján ötszáz éve, hogy ezen a napon Martin Luther ágostonos szerzetes kiszögezte kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplomra. Ezzel kezdetét vette az a folyamat, amit olyan sokan mindmáig ünnepelnek. Holott, ha valóban keresztények vagyunk, éppen az ellenkezőjét illene tennünk. De lássuk csak, hogy miért!
Címkék:
Biblia,
Bora Katalin,
dogma,
egyház,
evangélikus,
luteránus,
Luther,
Márton,
reformáció napja,
Szentírás,
szerzetesrend,
szinkretizmus,
Trento,
Trident,
Wittenberg,
zsinat
Hely:
Wittenberg, Németország
A szinkretizmus napja - 1517. Október 31.
"Credo ... Et unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam. Confiteor unum baptisma in remissionem peccatorum. Et expecto resurrectionem mortuorum, et vitam venturi saeculi."
1517. Október 31. - Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét a Wittenbergi várkapura, ha tényleg így történt. Tételei a katolikus tanítás 95 területét és igazságát vonta kétségbe, amit az évek folyamán megcáfoltak és a cáfolatot bizonyítottak. A reformációnak hazudott folyamat nem egyéb, mint egy nyílt szinkretizmus, ahol csemegézek a gyümölcstálból (a hitnek asztaláról, tanításából), hogy ez nekem megfelel (Kegyelemtan [Predestináció - Eleve elrendelés]), ez nekem jobb, erre nics szükségem (az Ószövetség 7 könyve, ami hiányzik a protestáns Bibliából [lásd: Tóbiás könyve, Judit könyve, A Bölcsesség könyve, Jézus, Sirák fia könyve, Báruk könyve, Makkabeusok első könyve, Makkabeusok második könyve), ez lényegtelen (lásd pl. Luther és a Jakab levél esete [szalmalevél] - ki akarta hagyni az Újszövetségből) és lehetne sorolni.
[Credo - Hitvallás részlet]
1517. Október 31. - Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét a Wittenbergi várkapura, ha tényleg így történt. Tételei a katolikus tanítás 95 területét és igazságát vonta kétségbe, amit az évek folyamán megcáfoltak és a cáfolatot bizonyítottak. A reformációnak hazudott folyamat nem egyéb, mint egy nyílt szinkretizmus, ahol csemegézek a gyümölcstálból (a hitnek asztaláról, tanításából), hogy ez nekem megfelel (Kegyelemtan [Predestináció - Eleve elrendelés]), ez nekem jobb, erre nics szükségem (az Ószövetség 7 könyve, ami hiányzik a protestáns Bibliából [lásd: Tóbiás könyve, Judit könyve, A Bölcsesség könyve, Jézus, Sirák fia könyve, Báruk könyve, Makkabeusok első könyve, Makkabeusok második könyve), ez lényegtelen (lásd pl. Luther és a Jakab levél esete [szalmalevél] - ki akarta hagyni az Újszövetségből) és lehetne sorolni.
Címkék:
Biblia,
Bora Katalin,
dogma,
egyház,
evangélikus,
luteránus,
Luther,
Márton,
reformáció napja,
Szentírás,
szerzetesrend,
szinkretizmus,
Trento,
Trident,
Wittenberg,
zsinat
Hely:
Wittenberg, Németország
2014. október 18., szombat
Jehova Tanúi: Elhagytuk Jehova Tanúit 3. rész
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek a tanúságtétele le lett jegyezve ebben a könyvben, az együttműködésükért és folyamatos bátorításukért. Külön köszönettel tartozom William Cetnarnak és Kenneth Guindonnak, akika könyvben közölt fényképek legtöbbjét rendelkezésemre bocsájtották, továbbá Riknek, Tomnak és Russnak, akik feldolgozták azokat. Elismerésemet fejezem ki John Hotchkiss Professzornak is, aki számos órát szentelt idejéből annak, hogy segítsen a tanúságtételek szerkesztésében, továbbá feleségemnek, Geraldine-nak, aki legépelte a kéziratot, Clint Crittendennek, aki a fedéltervet készítette, és Ron Vandermeynek, aki korrektúrázta a kéziratot.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek a tanúságtétele le lett jegyezve ebben a könyvben, az együttműködésükért és folyamatos bátorításukért. Külön köszönettel tartozom William Cetnarnak és Kenneth Guindonnak, akika könyvben közölt fényképek legtöbbjét rendelkezésemre bocsájtották, továbbá Riknek, Tomnak és Russnak, akik feldolgozták azokat. Elismerésemet fejezem ki John Hotchkiss Professzornak is, aki számos órát szentelt idejéből annak, hogy segítsen a tanúságtételek szerkesztésében, továbbá feleségemnek, Geraldine-nak, aki legépelte a kéziratot, Clint Crittendennek, aki a fedéltervet készítette, és Ron Vandermeynek, aki korrektúrázta a kéziratot.
Címkék:
Antikrisztus,
Biblia,
egyház,
Őrtorony,
sátán,
Szentháromság,
tekintély,
Wachtower
2014. október 11., szombat
Jehova Tanúi: Elhagytuk Jehova Tanúit 2. rész

2014. október 4., szombat
Jehova Tanúi: Elhagytuk Jehova Tanúit 1. rész

2014. szeptember 29., hétfő
Szent Mihály arkangyal ünnepe
"Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen."
A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal, más néven Michael arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. (a 6. századtól tartják). Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.
Címkék:
angyal,
arkangyal,
Biblia,
Dávid könyve,
egyház,
Isten,
Jelenések Könyve,
Oltáriszentség,
ószövetség,
pápa,
seregek,
Szent Mihály,
színelátás,
vezér,
XII. Leó
2014. szeptember 27., szombat
Jehova Tanúi: Ne engedd, hogy félrevezessenek!
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel” - Pál apostol az efezusi gyülekezet tagjain keresztül üzeni ezt nekünk. Az üres beszéd egyik formája a megtévesztés. A megtévesztés az nem egyenlő az igazsággal, ezért a megtévesztő félrevezető, téves érvelést alkalmaz azzal szemben, akinek nem tudja megcáfolni az érvelését. Pál a Róma 12:1-ben arra hívja fel minden keresztény figyelmét, hogy a testünket élő áldozatul szánjuk oda Istennek, de „ésszerű tisztelet” formájában.

dogmafejlődés,
egyház,
emléknap,
ex cathedra,
Őrtorony,
sátán,
Szentháromság,
tekintély,
Wachtower
2014. június 21., szombat
Jehova Tanúi: Hogyan gondoskodik rólunk Isten - netalán lopni kell?
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
„Soha ne aggódjatok!” (Máté 6:31)
Az Őrtorony gyakran kéri a Tanúkat, hogy „csökkentsék világi munkájukat” (Őrtorony 2008. január 15, 18. oldal). Néha még arra is ösztönzik őket, hogy munkahelyünkön „felmondjanak, hogy hírnökök legyenek” (Őrtorony 1989. szeptember 1., 25. oldal).

gondoskodás,
lop,
Őrtorony,
vallásszabadság,
Watch Tower
2014. május 13., kedd
Végső idők: A mikrochip beültetés nem opcionális módszer lesz
„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” [Je 13,16-18]
Az emberek nyomon követését és megfigyelését célzó technológiák kifejlesztése több évtizede folyik. A virtuális valóságban a szoftverek már valós időben figyelnek, sőt képesek megjósolni várható tetteinket és ezek alapján riasztják az illetékes hatóságot, megfigyelőállomást, attól függően, hogy az algoritmus milyen kategóriába sorolja a szóban forgó tettet. Ez már önmagában aggasztó.

chip,
Dániel próféta,
fenevad bélyege,
hamis próféta,
hatszázhatvanhat,
Jelenések Könyve,
Jézus,
RFID,
rfid igazolvány,
világ vége
2014. április 23., szerda
Mégegyszer Húsvétról: Feltámadás és remény
"A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” [Jn 20,24-25]
Jézus Krisztus feltámadása a halálból megváltoztatta az emberiség történelmét és számtalan életet. Jézus feltámadásnak köszönhetően van reménységünk. Nem a technológiában, nem is az emberi megoldásokban és egyértelműen nem a politikusokban, de még csak nem is a prédikátorokban. A reménységünk Istenben van. Azt mondják, hogy egy ember 40 napig képes élelem, három napig víz és nyolc percig levegő nélkül élni, de egy pillanatig sem élhet reménység nélkül. Van reménységed? Esetleg úgy érzed, hogy az életed egy kormány nélküli hajóhoz hasonlóan céltalanul hánykolódik a vizeken?

Didimusz,
Emmausz,
Feltámadás,
hitetlen,
kenyértörés,
kereszthalál,
örök élet,
remény,
Tamás,
tanítvány,
út
Hely:
Izrael
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)