"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: három szülős modell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: három szülős modell. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 6., szombat

A végső idők - Jönnek a háromszülős gyerekek

"Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” [Gen 3,5]

A mai posztról,illetve előzményéről már volt szó a blogban és kifejtettem a véleményemet. Ajánlom erősen a poszt végén felsorolt bejegyzések közül a 2. olvasását.

Nagy Britanniában engedélyezték a "háromszülős" mesterséges megtermékenyítési eljárásokat, a modell az Egyesült Államokban egyelőre kísérleti fázisban van. A kezelés lényege, hogy genetikailag módosított sejteket ültetnek be a lombikeljárás során, amellyel elkerülhetőek bizonyos örökletes, a szülő mitokondriális DNS-ében hordozott (később megmagyarázzuk) igen súlyos genetikai betegségek.