"„Hozzátok ide!” - mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek." [Mt 14,18-19]
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallásközi párbeszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallásközi párbeszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. június 22., hétfő
Legyen végre elég! - A Szeretet vallásának testvér népe
Címkék:
bűnbánat,
katolikus,
krisztusi,
Nostra Aetate,
Pázmány Péter,
választott nép,
vallásközi párbeszéd,
zsidók
Hely:
Tabgha, Izrael
2014. november 18., kedd
Ferenc: Párbeszédet kell folytatni az iszlámmal
„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Kiv 20,2-3]
A Szentatya november 10-én fogadta az ad limina látogatást végző szenegáli, zöld-foki-szigeteki, mauritániai és bissau-guineai püspöki konferenciák tagjait. Ferenc pápa beszédének központi témája a keresztény hit megszilárdítása és a muszlimokkal való párbeszéd volt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)