‘Egy második elvi platform [az üdvözülésé], az elveszett kegyelem hajótörése után.’ A kereszténység első századai óta, ilyen módon lett leírva, a bűnbánat Szentsége: (cf. Dz 1542) Valóban, egy élénk és sokatmondó kép, mert amikor egy lélek elveszti a keresztséggel nyert ártatlanságát, egy komoly kihágást követve el, úgy hullik, mint egy fuldokló személy, a bűn sötét hullámai közé. Azért, hogy ne az örök kárhozatban sínylődjön, és hogy visszanyerje az elveszett kegyelem kincsét az illető, a gyónáshoz kell, hogy folyamodjon, ami a biztos palló az üdvösséghez, azon megkereszteltek számára, akik nem akarnak elveszni. Azonban ez az isteni gyógyír meghatározott feltételekkel érvényes. Isten mindig megbocsát? Ő még azoknak is megbocsát, akik nem akarnak a bűnök tengeréből kimenekülni? Egy ilyen fontos téma, mély elemzést kíván.
