A Szent X. Pius Papi Közösség püspökeinek hivatalos közleménye püspökké szentelésük 25. évfordulója alkalmából
- A püspökszentelések 25. évfordulója alkalmából a Szent X. Pius Papi Közösség püspökei ünnepélyesen kívánják kifejezni Msgr. Marcel Lefebvre és Msgr. Antonio de Castro Mayer iránt érzett hálájukat azért a hősies tettért, amelyet volt bátorságuk megtenni 1988. június 30-án. Különösképpen szeretnék kifejezésre juttatni fiúi hálájukat tiszteletreméltó alapítójuk iránt, aki az Egyház szolgálatában eltöltött annyi év után sem vonakodott elviselni az engedetlenség igaztalan vádját, amivel a katolikus hit és a papság védelmezése miatt illették.
- Az érsek úr szentelés előtt nekünk címzett levelében ezt írta: „Könyörögve kérlek benneteket, maradjatok hűek Péter székéhez, a Római Egyházhoz, Anyánkhoz és Tanítómesterünkhöz a teljes katolikus hitben, amelyet a hitvallások, a Trienti Zsinat katekizmusa elénk állítanak, és amelyet ezeknek megfelelően a szemináriumban elsajátítottatok. Maradjatok hűségesek e hit továbbadásában, hogy eljöjjön a mi Urunk országa.” – Ez az utóbbi mondat mutat rá arra, hogy mi volt a legmélyebb oka annak, amit tenni készült. „Hogy eljöjjön az Úr országa. – Adveniat regnum tuum!” Azon súlyos tévedések okai, melyek jelenleg az egyházat éppen pusztítják, nem a zsinati szövegek téves értelmezésében, hanem magukban a szövegekben van, mégpedig a zsinat hajmeresztő irányvonala miatt.”
- Lefebvre érseket követve megállapítjuk, hogy az Egyházat elpusztító súlyos tévedések okai nem a zsinati szövegek téves értelmezésében (a törés hermeneutikájában, ami lehetetlenné tenné a reformok folytonosságban történő értelmezését), hanem éppen magukban a szövegekben vannak, amik a zsinat elképesztő döntésének a következményei. Ez a döntés válik nyilvánvalóvá a zsinati dokumentumokban és a zsinat szellemiségében: Látván a laikus és profán humanizmust, az önmagát istenítő ember vallását, az Egyház, az emberré lett Isten kinyilatkoztatásának egyedüli birtokosa azt akarta, hogy megismerjék az ő újfajta humanizmusát, ezért azt közvetítette a világ felé: „Nekünk is, sőt jobban, mint másoknak, van ember-kultuszunk.” (VI. Pál pápa záróbeszéde 1965. december 7.) – Az Isten és az ember kultuszának ez a mai egymás mellett élése gyökeresen ellene mond a katolikus hitnek, amely azt tanítja, hogy csak az egy, igaz Istené az elsőség, Őt kell imádnunk, és Fiát, Jézus Krisztust, akiben az istenség teljessége testileg lakozik. (lásd: Kol 2,9)
- Kötelesek vagyunk továbbá megállapítani, hogy ez a rendkívüli zsinat, amely önmagát csak pasztorális és nem dogmatikus zsinatnak jelentette ki, egy egészen új, az Egyház addigi történetében ismeretlen, a Szenthagyományban gyökerekkel nem rendelkező tanítóhivatalt hozott létre. Egy olyan tanítóhivatalt, melyet átitattak a szubjektivizmus és az immanentizmus modernista elvei; mely azt célozza meg, hogy a katolikus tanítást kibékítse a liberális eszmékkel. Az élő hagyomány hamis koncepcióját követve megváltoztatja az Egyház magisztériumának természetét, tartalmát, szerepét és gyakorlatát.
- Ennek következtében Krisztus királysága már nem áll az egyházi tekintélyek figyelmének középpontjában, jóllehet Jézus ezen kijelentése: „Nékem adatott minden hatalom a földön és a mennyben.” (Mt 28,18) továbbra is abszolút igazság és valóság. Aki ezt tagadja, az tulajdonképpen Jézus istenségét nem ismeri el. Így tehát a zsinat következményeként megtagadják Krisztusnak az emberi társadalmak feletti uralmát, sőt egyenesen harcolnak ellene. Az Egyházat megszállta ez a liberális szellem, ami leginkább a vallásszabadságban, az ökumenizmusban, a kollegialitásban és a mise megújított rítusában válik nyilvánvalóvá.
- A Dignitatis humanae dokumentumban vázolt vallásszabadság, és alkalmazásának ötvenéves gyakorlata tulajdonképpen oda vezet, hogy azt kéri az emberré lett Istentől, hogy mondjon le ember feletti uralkodásról, aki önmagát istenné tette. Ez Krisztus megsemmisítésével egyenlő. Ahelyett, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmába vetett szilárd hit ihletése alapján vezetnének bennünket, úgy látjuk, hogy az Egyházat szégyenletes módon az emberi okosság irányítja, s emiatt már önmagában is kételkedik. Az államtól sem követel mást, mint amit a szabadkőműves páholyok is akarnak: hogy csak egy legyen a sok vallás között, melyeket már nincs is bátorsága hamisnak nevezni.
- A mindenütt jelen lévő ökumenizmus (Unitatis Redintegratio) és a vallások közötti hiábavaló párbeszéd (Nostra Aetate) nevében elhallgatják Krisztus egyetlen Egyházának igazságát. A papok és hívek nagy része emiatt már nem látja a mi Urunkban és a katolikus Egyházban az üdvösség felé vezető egyedüli utat, és lemondott arról, hogy a hamis vallások követőit megtérítse, inkább meghagyják őket az egyedüli igazságot illető tudatlanságukban. Ilyen értelemben egy hamis egység keresése által az ökumenizmus szó szerint kiölte az Egyház missziós lelkületét. A szent küldetést a leggyakrabban csak egy tisztán földi értelemben vett békeüzenet hirdetésévé, a világ nyomorán enyhíteni próbáló humanitárius szereppé alacsonyítja le, hogy beállhasson a nemzetközi segélyszervezetek sorába.
- A mi Urunk istenségébe vetett hit meggyengülése az Egyházban a tekintély egységének a felbomlásához vezet a kollegialitás, egalitarizmus és a demokratizmus szellemének megjelenése által (ld. Lumen Gentium). Többé nem Krisztus a fő, akitől minden, de főleg a tekintély gyakorlása származik. Egy olyan pápa, aki nem gyakorolja hathatósan tekintélyének teljességét, a többi püspökhöz (akik az I. Vatikáni Zsinat tanításával ellentétes módon azt gondolják, hogy az Istentől származó hatalom kollegiálisan, és megszokássá váló módon megosztható) és paphoz hasonlóan immár az új uralkodót, „Isten népét” követi és hallgatja. Ez pedig nem más, mint a tekintély megsemmisülése, aminek következménye, hogy a család, a szemináriumok, a vallási intézmények mint keresztény értékek romba dőlnek.
- Az 1969-ben kihirdetett új miserend gyengíti annak hirdetését, hogy Krisztus a kereszt által uralkodik (regnavit a ligno Deus). Sőt, maga a rítus az, ami elfedi és elhomályosítja az eucharisztia áldozati és könyörgő jellegét. Emögött a Húsvét misztériumának új és hamis teológiája lakozik. Mind e kettő a mi Urunk által a Kálvárián alapított katolikus lelkületet rombolja le. Az új rítus demokratikus és humanista, áthatja egyfajta ökumenikus és protestáns szellemiség, ami kiüresíti Krisztus keresztáldozatát. Kiviláglik belőle a presbiteri rend szentségi papságot károsító, a „megkereszteltek általános papságának” a koncepciója.
- A zsinat után ötven évvel az okok ugyanazon dolgokból állnak, és ugyanazt a hatást fejtik ki. Éppen ezért a püspökszentelések létjogosultsága a mai napig fennáll. Ez pedig nem más, mint a Krisztus Egyháza iránti szeretet, ami Lefebvre érseket vezette, és fiait továbbra is vezeti. Ez, „a katolikus papság teljes tisztasága és missziós szeretetével történő átadása” (Msgr. Lefebvre: Lelki kalauz) utáni vágy hajtja a Pius Közösséget akkor, amikor sürgetve kéri a római illetékeseket, hogy térjenek vissza a tradíció tanbeli, erkölcsi és liturgikus kincsestárához.
- Ez az Egyház iránti szeretet magyarázza meg azt az elvet, amit Lefebvre érsek mindig a szeme előtt tartott: követni az isteni Gondviselést minden szorongattatás közepette anélkül, hogy megengednénk magunknak, hogy elébe menjünk. Mi is ugyanezt szándékozunk tenni akkor is, ha Róma mielőbb visszatér a tradícióhoz és minden idők hitéhez (ez újra rendet teremtene az Egyházban), és akkor is, ha kifejezetten elismeri a Közösségnek azon jogát, hogy a hitet a maga teljes tisztaságában vallja, az annak ellentmondó tévedéseket elutasítsa; hogy joga és kötelessége ezeknek a tévedéseknek a hirdetőit nyilvánosan bírálni, bárkik is legyenek azok (ez jelentené a rend helyreállításának a kezdetét). Mindeközben, azon válság ellenére, ami az Egyházban folyamatosan újabb katasztrófákat idéz elő, ki fogunk tartani a katolikus Tradíció védelme mellett, és reményünk teljes marad, mivel szilárd hittel valljuk: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” [Mt 16,18)]
- Követni kívánjuk tehát a püspöki rendben kedves és tiszteletre méltó atyánk tanítását: „Kedves barátaim, legyetek vigasztalásom Krisztusban. Maradjatok szilárdak a hitben, hűségesek a valódi szentmiseáldozathoz, a mi Urunk igaz és szent papságához Krisztus földi és mennyei győzelméért és dicsőségéért.” (Levél a püspökökhöz) Mária szeplőtelen Szíve közbenjárására méltóztassa nekünk a Szentháromság a hűség kegyelmét megadni ahhoz a püspöki hivatalhoz, amit Isten dicsőítésére, az Egyház győzedelmére és a lelkek megszentelésére kaptunk, és gyakorolni akarunk.