Ismételten egy szenttéavatás margójára - XXIII. Jánost és a bizonyított csoda hiánya

Az Avvenire július 15-i cikkében Stefania Falasca azt elemzi, mi áll annak a döntésnek a hátterében, mely szerint XXIII. János pápát már idén szentté avatják. Falasca elmondja, hogy halála után Roncalli pápát azonnal szentté akarták avatni. A zsinati ülések közepette Yves Congar teológus leírta a naplójába, hogy a belga Lèon Joseph Suenens bíboros azzal akarta lezárni a De Ecclesia vázlatáról szóló hozzászólását, hogy kéri: közfelkiáltással avassák szentté XXIII. Jánost. Congar hozzátette: „azonnal elérendő célról van szó”. És nemcsak ők, hanem sok zsinati bíboros és számtalan hívő gondolta így.

Ferenc pápa július 5-én, amikor aláírta a II. János Pál pápa közbenjárásával történt csodát igazoló dekrétumot, egyben kérte a részt vevő bíborosok és püspökök hozzájárulását Boldog XXIII. János „pro gratia” szenttéavatásához. Ez azt jelenti, hogy a Szentatya elfogadta a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja által előterjesztett indoklást, hogy hivatalos úton elismert csoda nélkül is megtörténhessen a kanonizáció. 

A jelenleg érvényben lévő egyházjogi szabályozás szerint azt követően történhet meg a szenttéavatás, hogy hivatalosan elismerik a már korábban boldoggáavatott, szentéletű személy – vértanú, hitvalló – közbenjárását egy csoda bekövetkeztében. Mindezzel együtt nem teljesen új dolog, hogy nem egy tudományosan és teológiailag bizonyított csoda révén lépjen valaki a szentek sorába. A szerző megmagyarázza, hogy ez az eljárás nem jelenti az eddigi gyakorlat leegyszerűsítését vagy a szokásos útról való letérést. Egy kivételes esetet jelent, amelyre volt már példa a gyakorlatban, amelynek vannak előzményei.

A közelmúltban hasonló eset volt a kínai szent vértanúk – Zhao Rong Szent Ágoston és 119 társa – szenttéavatása 2000-ben. (Apologéta: ez így nem igaz. A vértanúk esetében az egyház nem vár még külön csodát is, mert a vértanú az élete feláldozásával bizonyította hűségét hitéhez, egyházához és Urához Jézushoz.) Július 9-én emlékezik az Egyház ezekre a szentekre, akiknek a boldoggáavatása különböző időpontokban, a szokásos ügymenet szerint zajlott. Ügyeiket később egyesítették, és II. János Pál dekrétuma alapján – anélkül, hogy külön-külön csodákat ismertek volna el részükről – a jubileumi évben, 2000. október 1-jén szentté avatták őket. Wojtyła pápa azzal indokolta a döntést, hogy boldoggáavatásukat követően elterjedt a nekik tulajdonított jelek és csodák híre, emlékezetük pedig különösen nagy hatással volt arra, hogy végletesen nehéz helyzetben keresztények kitartsanak a hitük mellett.

Két fontos dolog indokolja XXIII. János azonnali szentté avatását. Az egyik, hogy tisztelete különlegesen széles körben elterjedt, Ázsiától Amerikáig az egész világon sok egyházmegye kérte a Szentszéktől liturgikus tisztelete jóváhagyását. XXIII. János liturgikus emlékezete már ma is sok helyi egyház naptárában szerepel, és ezzel hasonló tisztelet övezi, mintha már szentté avatták volna. „Ehhez járul még, hogy a jó pápa emlékezetét Isten népe körében egyre több jel és csoda híre kíséri. A 2000. szeptember 3-án történt boldoggá avatásától kezdve az egész világról számtalan jelzés érkezett a posztulátorhoz a boldog pápa közbenjárására elnyert kegyelmi ajándékokról, ezeket közül sokhoz orvosi dokumentációt is csatoltak. Körülbelül húsz fontos eset van közöttük” – írja Stefania Falasca.

A másik indoklás éppen az, hogy már a zsinati atyák is azt remélték, hogy Roncallit halála után azonnal, még a II. Vatikáni Zsinaton hozott döntéssel szentté avatják. A szenttéavatási ügyek között nincs ehhez hasonló: olyan személy, akinek tisztelete ennyire széles körben elterjedt az egyetemes Egyházban, és akinek azonnali szenttéavatását már egy zsinaton is kérték. Ez a két legfontosabb indok, amely alapján Ferenc pápa jóváhagyta Boldog XXIII. János szenttéavatását.

Falasca hozzáteszi még azt is, hogy ötven évvel halála után már el lehet vonatkoztatni a személyéhez kötődő érzelmektől, az akkori pillanatnyi helyzettől. Élete, tettei és művei világítanak rá életszentségére.

Forrás: Magyar Kurír

Apologéta: Idézek a Magyar Katolikus Lexikonból:
"A szentté avatás története:  A 12. sz-ig a szentté avatás a megyés püspökök hatáskörébe tartozott. Kezdetben a vértanúk, majd a hitvallók nevét tartották számon, emléküket haláluk napján ünnepelték. A pápa hagyta jóvá a névjegyzékbe (canon) való fölvételt.

1. III. Sándor pápa 1170: tartotta fenn a pápának a szentté avatás jogát.
2. V. Sixtus p. 1587: a szentté avatási eljárást a Rítuskongregációra bízta.
3. VIII. Orbán intézkedései után Prospero Lambertini (a későbbi XIV. Benedek pápa) a korábbi idők tapasztalataival együtt összegyűjtött Beatificazione dei Servi di Dio e canonizzazione dei Beati c. műve lett kb. 200 évig a Rítuskongregáció szabályzata.
4. XIV. Benedek pápa 1735: részletesen szabályozta a boldogá és szentté avatási eljárást. Ennek értelmében miután a boldoggá avatás már igazolta az erények hősies gyakorlását (életszentség, pótkötet), 2 újabb igazolt csoda megtörténte után kerülhetett sor a szentté avatásra. A szentté avatást a római Szt Péter-bazilikában végezték, s a pápa hirdette ki bullával. A szent tiszteletére a világegyházban mindenütt templomok, oltárok emelhetők. Amennyiben bekerül az egyetemes naptárba, Rómában elkészítik a szent officiumát. - A Keleti egyházban a szentté avatást általában a tartományi zsinat végezte az Állandó Papi Szinódus javaslata alapján. A szentté avatásra vonatkozó törvényeket a CIC [Codex Iuris Canonici] 1917 foglalta össze."