"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. július 21., vasárnap

A végső idők - Népszavazás az euthanáziáért Magyarországon

A magyarországi orvosi szakmai szervezetek elutasítják az eutanáziát, és a kisebbik kormánypárt is hasonló véleményének adott hangot. A gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének témája azért került ismét a köztudatba, mert az Országos Választási Bizottság hitelesítette a népi kezdeményezést, amely lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel.
A Magyar Orvosi Kamara után most a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének elnöke is az eutanázia elutasításáról beszélt. Poór Gyula szerint az orvosok lelkiismereti jogának erősebbnek kell lennie a beteg szabadság jogánál.
Nem támogatja az eutanáziát a kisebbik kormánypárt sem, ezért, ha a népi kezdeményezéshez szükséges 50 ezer szavazat meglenne, és az országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést, vagy szavaznia arról, a kereszténydemokraták biztosan elutasítanák . Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője szerint az eutanázia minden formája emberölés.
Ha egy beteg fájdalomcsillapítása 100 százalékban megtörténik és a lelki gondozása is teljes, akkor az esetek nagy részében nem szeretne meghalni - véli a 22 éve a gyógyíthatatlan rákbetegek hospice ellátásával foglalkozó szakember. Muszbek Katalin szerint Magyarországon a szakorvosok fájdalomcsillapításhoz kapcsolódó tudása nem elégséges, az egyetemen keveset tanulnak róla, a kábító injekció beadásától pedig sokan egyenesen félnek.
Európában Hollandiában, Svájcban, és Belgiumban engedélyezett az eutanázia. Utóbbi országban ezt a lehetőséget 2002 óta csak döntési képességükben nem korlátozott felnőttek kérhetik, a beavatkozást pedig csak orvos hajthatja végre. Az orvos csak akkor vethet véget páciense életének, ha elég jól ismeri ahhoz, hogy biztos lehessen abban, hogy a beteg a döntést szabad akaratából és önként hozta, ha a páciens állapotának jobbra fordulásra nincs kilátás, és szenvedése elviselhetetlen.
Belgiumban a szabályozást most úgy módosítanák, hogy gyerekek is kérhessék az eutanáziát.

Forrás: inforadio.hu - Gál Ildikó

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: Ez borzalom. A nagy Európai Unióban és Magyarországon nem lehet népszavazást sem kezdeményezni, sem tartani a halálbüntetés visszaállításáról. De lehet az eutanáziáról Az első gyilkosság, és a második is gyilkosság. Az egyiket lehet a másikat nem. Ez hogy is van? És most is csak arról folyik a polémia, hogy az orvos vagy az eutanáziát kérők joga az erősebb. Természetesen fontos, hogy az orvos eldönthesse, hogy végrahajtjae az eutanáziát vagy sem, ha már megszavazták, de nem arról kellene vitatkozni, hanem arról hogy erről ne lehessen népszavazni.
A belgák már ott tartanak, hogy egy gyermek is kérheti a kegyes halálnak hazudott gyilkosságot. Mi is erre tartunk, és a sátán győzni fog felettünk.

Ajánlott olvasmányok:

  1. A végső idők - Gyermekeket ölni, hogy a szülők ne szenvedjenek
  2. A katolikusok árulása
  3. A végső idők - Gyermek gyilkos belgák