I. Panteizmus, naturalizmus és abszolút racionalizmus
1. Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, mindent előre tudó,
gondviselő, e világ mindenségétől különböző isteni lény nem
létezik;
- és Isten egyúttal a természet is, és ezért változásoknak van kitéve;
- és Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik;
- és a világmindenség Isten, és ő bír Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával;
- és Isten a világgal egy és ugyanazon dolog és hatalom, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű hatalom a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igaz az igaztalannal.
2. Tagadni kell Isten mindennemű befolyását az emberekre és a
világra.
3. Az emberi ész – egészen, a legcsekélyebb tekintet nélkül
Istenre – az igaznak és a hamisnak, a jónak és a rossznak az
egyedüli bírája, magamagának törvénye, s természeti erejénél
fogva elégséges arra, hogy az emberek és népek jólétéről
gondoskodjék.
4. A vallás minden igazsága az emberi ész természetes erejéből
származik; ezért az ész a legfőbb mérték és norma, amellyel az
ember mindennemű igazság ismeretét meg tudja, illetve
kötelességszerűen meg kell szereznie.
5. Az isteni kinyilatkoztatás tökéletlen: s ezért annak a
folytonos és vég nélküli haladásnak van alávetve, amely az
emberi értelem növekvő fejlődésének felel meg.
6. A Krisztusban való hit ellenkezik az emberi értelemmel és
gátolja azt, és az isteni kinyilatkoztatás nemcsak, hogy semmit
sem használ, hanem még árt is az ember tökéletesedésének.
7. A Szentírásban fölhozott és elmesélt jövendölések és
csodák költők koholmányai, s a keresztény hit titkai nem
egyebek, mint bölcseleti kutatások összegzései; és a mindkét
Szövetség könyvei mitikus koholmányokat tartalmaznak; és maga
Jézus Krisztus is mitikus kitaláció.
II. Mérsékelt racionalizmus
8. Mivel a vallást közvetlenül az emberi értelemmel kell
egyenlővé tenni, a teológiai szaktárgyakkal úgy kell bánni,
mintha filozófiaiak lennének.
9. A keresztény vallás minden dogmája különbség nélkül
tárgyát képezi a természetes tudománynak vagy a bölcseletnek;
és a csupán történetileg kiművelt emberi értelmes gondolkodás
képes természeti erejével és alapelvei nyomán, minden, még a
legrejtettebb értelmű dogmák valódi ismeretére is eljutni;
mihelyt ezek a dogmák az ész előtt tárgyi valóságként jelennek
meg.
10. Mivel más a bölcselő s más a bölcselet, azért a
bölcselőnek jogában áll, sőt kötelessége azon tekintély alá
vetni magát, amelyet ő maga igaznak ismer el, de a bölcselet semmi
tekintélynek nem hódolhat, s nem is kell hódolnia.
11. Az Egyháznak nemcsak hogy nem kell soha megfednie a
bölcseletet, hanem el is kell tűrnie a bölcselet tévedéseit, sőt
rá kell hagynia, hogy maga javítsa ki önmagát.
12. Az Apostoli Szék és a Római Kongregációk rendeletei a
tudomány szabad előrehaladását akadályozzák.
13. Azon módszerek és alapelvek, amelyek szerint a régi
skolasztikus tanítók a teológiát tökéletesítették, a
legkevésbé sem felelnek meg napjaink szükségleteinek és a
tudományok előrehaladásának.
14. A bölcseletet a természetfölötti kinyilatkoztatásra való
tekintet nélkül kell tárgyalni.
A racionalizmus tévedései még a kölni bíboros-érseknek 1847.
június 15-én írt Eximiam tuam, és a breslaui püspöknek 1860.
április 30-án írt Dolore haud mediocri kezdetű apostoli levélben
lettek elítélve.
III. Indifferencizmus, latitudinarizmus
15. Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s
vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak
tart.
16. Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják
az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök
üdvösséget.
17. Legalább jóreménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét
illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.
18. A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja
ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy
tetszeni Istennek, mint a katolikus Egyházban.
IV. Szocializmus, kommunizmus, titkos társaságok, Biblia-társaságok, liberális egyházi egyesületek
Ezek a pestises járványok már gyakorta el lettek ítélve, a
legsúlyosabbak a következő alapvető megnyilatkozásokban:
- Qui pluribus enciklika – 1846. november 9-én;
- Quibus quantisque apostoli beszéd – 1849. április 20-án;
- Noscitis et nobiscum enciklika – 1849. december 8-án;
- Singulari quadam apostoli beszéd – 1854. december 9-én;
- Quanto conficiamur moerore enciklika – 1863. augusztus 10-én
V. Tévedések az Egyházról és ennek jogairól
19. Az Egyház nem valódi és tökéletes, egészen szabad
társaság, és nem rendelkezik saját és állandó jogokkal,
amelyekkel isteni alapítója felruházta, hanem az államhatalom
dolga meghatározni, melyek az Egyház jogai, és melyek azok a
keretek, amelyeken belül az Egyház ezeket a jogokat gyakorolni
képes.
20. Az egyházi hatalmat nem illeti meg, hogy akaratát
érvényesítse az állami kormányzat engedélye és beleegyezése
nélkül.
21. Az Egyháznak nincs hivatali hatalma, hogy tantételként
meghatározza: a katolikus Egyház vallása az egyedül igaz vallás.
22. A kötelezettség, amelynek a katolikus tanítómesterek és
írók egészen le vannak kötelezve, kizárólag azokra a dolgokra
van szűkítve, amelyeket az Egyház tévedhetetlen ítélete mint
hittételeket ad elénk, mindenki hitének tárgyaként.
23. A római pápák és az egyetemes zsinatok hatalmuk határait
átlépték, államvezetők jogait bitorolták, és a hit és erkölcs
dolgainak a lényegi értelmezésében is tévedtek.
24. Az Egyháznak se a képessége nincs meg a politikai hatalom
alkalmazásához, se nem rendelkezik semmilyen evilági közvetlen
vagy közvetett hivatali hatalommal.
25. A püspöki mivolttal együtt járó hatalmon kívül a
püspököknek minden más evilági hatalmat az államhatalom –
kifejezetten vagy hallgatólagosan – bocsát rendelkezésre, és
ezért azt az államhatalom tetszése szerint vissza is vonhatja.
26. Az Egyháznak nincs eredendő és törvényes joga a szerzésre
és birtoklásra.
27. Az Egyház felszentelt szolgáit és a római pápát az
evilági dolgok minden felügyeletéből és fennhatóságából
tökéletesen ki kell zárni.
28. A püspököknek, a kormányzat engedélye nélkül, még
magukat az apostoli leveleket sem szabad közzétenniük.
29. A római pápa adományozta kedvezményeket hatástalanoknak
és érvényteleneknek kell tekinteni, ha nem az állami hatóságon
keresztül kérvényezték őket.
30. Az Egyház és az egyházi személyek immunitása (az állammal
szemben) a polgári jogból veszi eredetét.
31. Egyháziak világi peres ügyeinél, akár polgáriak, akár
büntetőjogiak azok, az egyházi bíráskodást teljesen el kell
törölni, még az Apostoli Szék megkérdezése nélkül és
tiltakozása ellenére is.
32. A természetjog és a méltányosság minden megsértése
nélkül megszüntethető a klerikusok személyes mentessége a
katonai szolgálat terhe és gyakorlása alól; ezt az eltörlést
igenis a polgári haladás követeli meg, különösen olyan
társadalomban, ahol a kormányzási forma politikailag szabadon lett
kialakítva.
33. Nem egyedül az egyházi joghatósági hatalmat illeti meg
saját és eredendő jogon, hogy irányt szabjon teológiai dolgokban
a tanításnak.
34. Az a tanítás, mely a római pápát egy szabad és hatalmát
az egész Egyházban gyakorló állami vezetőhöz hasonlítja, olyan
tanítás, amely a középkorban uralkodott.
35. Semmi sem tiltja, hogy valamely egyetemes zsinat vagy a népek
együttes döntése által a pápai méltóság a római püspökről
és Rómától egy másik püspökre és egy másik városba szálljon
át.
36. Egy nemzeti zsinat döntése semmilyen további vitát és
tárgyalást nem enged meg, és a polgári közigazgatás erre a
határidőre követelheti a dolog elintézését.
37. Alapíthatók nemzeti egyházak, amelyek a római pápa
hatalma alól ki vannak vonva, és teljesen el vannak választva.
38. Az Egyház keleti és nyugati egyházakra való szétválásához
a római pápák túlságos önkényeskedése is hozzájárult.
IX. PIUS PÁPA
különböző megnyilatkozásaiban, tanítóirataiban már egyszer
elítélt tévedéseknek a gyűjteménye
különböző megnyilatkozásaiban, tanítóirataiban már egyszer
elítélt tévedéseknek a gyűjteménye
kiadva 1864. december 8-án