Egy temetés margójára - A gyűlöletnek ismernie kellene korlátokat, de a katolikus nemtelen térdre borulásnak is

A gyűlölet ronda arca lett láthatóvá Erich Priebke halála és eltemetése kapcsán. A bosszút és a gyűlöletet ilyen messzire fokozni, az ellenségtől egy sírgödröt megtagadni, nem jelenti ezen ellenség áldozatainak a tiszteletét. És a legkevésbé van bármi köze is az igazságossághoz. A Priebke holttestét rejtő megköpdösött koporsót ért rúgások és ökölcsapások egyszerűen taszítóak. Mutatják az irgalom és megbocsátás nélküli világ torz pofáját. Egy Krisztus és kereszténység nélküli világét. Hogy ez a ronda pofa éppen az egyik legfontosabb keresztény cselekedetnél, egy temetésnél bukkant a felszínre, ezért nem tűnik véletlennek.

A gitáros mise összekeveri a szent és a világi szerelmet

Nem szereti a gitáros misét, mivel nem tartja jónak a gitáros dalokat. Viszont azt mondja: ha tényleg úgy látja az egyház, hogy váltásra van szükség a liturgikus zenében, akkor a váltás legyen teljes körű, és „adjuk le az orgonakulcsot”. Bubnó Tamással az egyházzenéről beszélgettünk.

A Szent Efrém Férfikarról készült interjúban azt mondta: a Művészetek Palotájában Fischer Iván azt mondta: nem az a probléma, hogy nem ismernénk Mozart Requiemjét, hanem hogy egyáltalán a gyászmisét nem ismerjük. A zenészek nem tudják, az micsoda. Ráadásul az ismert misék többsége még a régi rítusra íródott.