"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üldözés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üldözés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 4., péntek

A "szeretett vallása": „Nem létezik mérsékelt iszlám” – „Mi láttuk a Gonosz arcát: az iszlámot”

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

„Ha még mindig létezne olyan ember, aki úgy véli, hogy az Iszlám Állam (ISIS) nem az iszlámot reprezentálja, akkor annak tudnia kell, hogy téved. Az Iszlám Állam az iszlámot képviseli, mégpedig száz százalékosan.”
Ezek a szavak a katolikus iraki pap, Douglas Al-Bazi, Erbil plébánosának szájából származnak. Al-Basi vendégszónok volt a Comunione e Liberazione Közösség (CL) Riminiben rendezett találkozóján. Szinte senki nem mert eddig ilyen világosan fogalmazni, mint ez az iraki katolikus pap, aki testén viseli az iszlám sebeit. Erbil plébánosát kilenc évvel ezelőtt rabolták el és kínozták meg a dzsihádisták. „Az első négy nap még inni sem adtak semmit.”

2015. május 3., vasárnap

„Prohászka önmagában is élővé, állóképessé tette a magyar szellemi életet”

Méltán nevezték őt hazánk apostolának és tanítómesterének. De mégis miért? Ha a róla szóló visszaemlékezéseket olvassa a mai historikus, csak eggyel felelhet erre: megtanította nemzetét a saját értékei megőrzésére, arra, hogy szellemi kincseink alapján nem kell és nem is szabad csüggedten, lehajtott fejjel menetelnie az európai nemzetek sorában.

2015. április 19., vasárnap

Az üldöztetés kora XI - Pakisztánban elevenen megégettek egy tizennégy éves keresztény fiút

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Ima egy példa a "Szeretet vallására", ahogyan a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége invitálja az iszlám reklámjára a meghívottakat párbeszéd(?) címszó alatt:

A pakisztáni Lahorban muzulmán fiatalok elevenen megégettek egy tizennégy éves keresztény fiút, aki április 15-én, szerdán reggel belehalt sérüléseibe – tájékoztat a Fides hírügynökség. Nauman Maszih szerdán reggel halt meg a lahori kórházban, miután április 10-én muzulmán fiatalok megállították az utcán, és rátámadtak, mert kereszténynek vallotta magát. Leöntötték benzinnel, és felgyújtották, teste 55 százalékán súlyos égési sérüléseket szenvedett. A kórházban nyilatkozott a médiának, elmondta, hogy nem ismerte támadóit.

2015. március 3., kedd

Üldöztetés kora II.

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

A jeruzsálemi óváros szomszédságában hajtottak végre újabb gyújtogatást zsidó szélsőségesek csütörtökre virradó éjjel, egy illegális ciszjordániai telepük felszámolását megbosszulva.

2015. február 25., szerda

Üldöztetés kora

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Szomorú aktualitást ad Joseph Candel alábbi írásának az a tegnapi [2015.02.15.] hír, amelyben arról értesültünk, hogy az Iszlám Állam líbiai szárnya 21 egyiptomi kopt keresztényt fejezett le és „Vérrel írt üzenet a kereszt népének” címmel videót is közzétett erről.
Az elmúlt hetek során számos cikkben érintettük a Jézus által felsorolt „idők jeleit”. Ezek közül az egyik az üldöztetés. Bár a téma nem kellemes, mégis fontos beszélni róla, ha szeretnénk megérteni a körülöttünk folyó eseményeket és a ránk váró időket. A felkészülés a legjobb védekezés és ez a lelkiekre is igaz.

2014. szeptember 9., kedd

Istentelenek (állatok) ámokfutása egy esztelen vallásháborúban

Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.