Mostantól két FSSPX atya misézik Magyarországon. Rev. Papp Péter atya magyar anyanyelvű. Az ő szentbeszédeit hangfelvételen rögzítjük, majd abból kerül gépelésre szövegszerkesztőben. Ezért az Ő szentbeszédeit kb. 2-4 hét késéssel kerülnek a honlapra, attól függően, hogy mennyi szabadidővel rendelkezik a gépelést végző HÖLGY, akinek különös hálánkat fejezzük áldozatos, karitatív vállalásáért.
Kedves Jó Testvéreim!
Mondhatjuk azt, hogy 1 év után ismét találkoztunk. Legalábbis így most már szemtől szembe és sokkal közelebbről, mint egy telefon, vagy egy email. És öröm számomra azt látni, hogy az a fajta halfogás amit ott Péter apostol és a többiek elkezdtek, és amelyeket Jézus átalakított, hogy emberek halászává teszlek titeket, (hát ez) itt is most már lassan kezd beérlelődni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Pió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent Pió. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 27., vasárnap
Prédikáció: 4. Vasárnap Pünkösd után [egy másik szentbeszéd]
Címkék:
Bugnini,
Debrecen,
FSSPX,
Jaidhof,
Miskolc,
papszentelés,
Szent Pál,
Szent Péter,
Szent Pió,
szentmise,
Zaitzkofen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

