"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni
fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek,
királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot
tegyetek." [Lk 21,12-13]
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilek voltak – jelentette pénteken a Die Welt című német napilap hírszerzési információkra hivatkozva.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Irak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Irak. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 5., szombat
A "szeretet vallása" nevében mérgesgázt vetett be az Iszlám Állam
Hely:
Erbíl, Irak
2015. április 27., hétfő
A "Szeretet Vallása" 185 katonát mészárolt le
Száznyolcvanöt fogságba ejtett iraki katonát mészárolt le kivégzésszerűen az Iszlám Állam, miután pénteken elfoglaltak egy iraki katonai támaszpontot a Tartar-tó mellett, írja az MTI. A katonák között volt Hasszán Abbász Tufan tábornok, az iraki haderők első hadosztályának parancsnoka, tábornokok, dandárparancsnokok és több tiszt is.
Hely:
Therthar Lake, Irak
2015. március 31., kedd
Az üldöztetés kora VII - Az Iszlám Állam élő pajzsként használja a foglyul ejtett keresztényeket
"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]
Mario Zenari érsek a Szíriában kialakult helyzetről, az Iszlám Állam elleni harcokról és a keresztények helyzetéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Mint elmondta, a dzsihadisták több családot is túszul ejtettek, élő pajzsként használva fel őket – tudósít a Vatikáni Rádió.

2015. március 30., hétfő
Az üldöztetés kora VI: - Keresztény válasz
"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]
Keresztények ezrei vonultak az utcára és megbénították a forgalmat Pakisztán több városában hétfőn, hogy tiltakozzanak az előző nap két templom ellen elkövetett öngyilkos merénylet miatt.
Keresztények ezrei vonultak az utcára és megbénították a forgalmat Pakisztán több városában hétfőn, hogy tiltakozzanak az előző nap két templom ellen elkövetett öngyilkos merénylet miatt.
Címkék:
dzsihadista,
Irak,
ISIL,
katolikus,
keresztény,
Moszul,
muszlim,
robbantás,
Szent György,
templom,
terror
Hely:
Pakisztán
2015. március 23., hétfő
Az üldöztetés kora IV.: Keresztényeket gyilkoltak Pakisztánban a vasárnapi szentmisén
"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]
Két robbanás történt egy keresztény templomnál a kelet-pakisztáni Lahor városában a vasárnapi mise idején, a helyi média szerint legalább négyen meghaltak és 36-an megsebesültek.
Két robbanás történt egy keresztény templomnál a kelet-pakisztáni Lahor városában a vasárnapi mise idején, a helyi média szerint legalább négyen meghaltak és 36-an megsebesültek.
Címkék:
dzsihadista,
Irak,
ISIL,
katolikus,
keresztény,
Moszul,
muszlim,
robbantás,
Szent György,
templom,
terror
Hely:
Lahor, Pakisztán
2015. március 17., kedd
Üldöztetés kora III.: ISIL állatok [képekkel]
"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]
Felrobbantottak egy keresztény templomot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban – jelentette az abu-dzabi székhelyű Sky News Arabia televízió kedden.
Felrobbantottak egy keresztény templomot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban – jelentette az abu-dzabi székhelyű Sky News Arabia televízió kedden.
Címkék:
dzsihadista,
Irak,
ISIL,
katolikus,
keresztény,
Moszul,
muszlim,
robbantás,
Szent György,
templom,
terror
Hely:
Moszul, Irak
2014. december 15., hétfő
Vértanúk a közel-keleten
Állítólag négy 15 év alatti, keresztény gyereket fejeztek le az ISIL terrorsták Irakban, mert nem voltak hajlandók megtagadni vallásukat. A Foxnews Andrew White bagdadi lelkészt idézte, aki szerint a gyerekek nem voltak hajlandók megtagadni Jézust és hitüket.
Címkék:
Bagdad,
gyerekmészárlás,
Irak,
ISIL,
iszlám,
Iszlám Állam,
Jézus,
keresztény,
Mohamed,
terror,
tömeggyilkos
Hely:
Irak
2014. június 18., szerda
Keresztény írtás
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam fegyveresei elfoglalták Moszul városát, félmillió menekült keres szálláshelyet, a kolostorok, templomok is a lázadók kezére kerültek. A Vatikáni Rádiónak Moszul káld püspöke nyilatkozott a helyzetről. Irakban folytatódik a dzsihádisták előretörése. Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén. Az ENSZ elítélte az erőszakot és Irán is késznek mutatkozik a terrorizmus elleni küzdelemre a szomszédos Irakban. Drámai a helyzet Moszulban, ahol a menekültek száma eléri a félmilliót.
Hely:
Moszul, Irak
2013. augusztus 29., csütörtök
A kereszténység legnagyobb ellensége az USA [videóval]
A küszöbön álló szíriai amerikai légicsapással kiirthatnak három olyan
szíriai települést is, ahol még Jézus nyelvét beszélik. A térség
megannyi pontján irtott keresztény közösségekkel több ezer éves
kulturális örökség eltűnése kezdődött meg a Föld ezen részéről –
Alexandriától Moszulig.
Ahová az Amerikai Egyesült Államok hadserege beteszi a lábát, ott élő, több ezer éves kultúrák pusztulnak el. Mint ahogy arra ma már a világ szinte minden keresztény vezetője is felhívja a figyelmet, a szíriai katonai műveletekért – és en bloc a közel-keleti háborúknak is – a keresztény közösségek fizetik a legnagyobb árat.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)