Ahová az Amerikai Egyesült Államok hadserege beteszi a lábát, ott élő, több ezer éves kultúrák pusztulnak el. Mint ahogy arra ma már a világ szinte minden keresztény vezetője is felhívja a figyelmet, a szíriai katonai műveletekért – és en bloc a közel-keleti háborúknak is – a keresztény közösségek fizetik a legnagyobb árat.
Justin Welby canterbury érsektől Ferenc pápán át az antióchiai maronita pátriárkáig nem a levegőbe beszélnek az egyházi vezetők.
George Bush 2003-ban keresztes hadjáratként hirdette meg az iraki
háborút, így az ország keresztényei automatikusan az iszlamisták
céltáblájává váltak: az akkori 1,2-1,5 millió keresztény közül sokaknak
menniük kellett, rengeteg ember meghalt az amerikaiak és a felheccelt
muzulmánok összecsapásaiban, ők lettek ugyanis a bűnbakok a Nyugat
megjelenése miatt. A számok nyelvén máig hatóan mindez azt jelenti,
400-800 ezren lehetnek ma az országban keresztények, pedig az asszír
keresztény egyház önálló identitása 431 óta tart. Moszulban ma már
nincsenek keresztények, Bagdadban pedig rettegésben éli hétköznapjait a
káld közösség.
Az asszírkeresztény-ellenesség „fényes” példája volt a csaknem 100
emberéletet, köztük papokét, nőkét és gyermekekét is követelő templomi
mészárlás 2010-ben mindenszentek ünnepén, ami a 2003-as amerikai
behatolás óta számszakilag a legnagyobb keresztényellenes vérengzés
volt. A nemzetközi közösség – benne a „keresztény Európával” – szintén
nem sietett Bagdad segítségére.
Időben a következő esemény a világsajtó által csak arab tavaszként
emlegetett történésláncolat. Röviden: 2011 tavaszán erőszakos
kormányellenes megmozdulások törtek ki sorra az arab világ országaiban
az Arab-félsziget keleti csücskétől (Omán) a nyugat-afrikai Mauritániáig
szinte minden országban. Sokan az arab tavasz mögött az Egyesült
Államokat látták, a jelen helyzetet látva nem alaptalanul: Szíriában már
a helyzet 2012-es eszkalálódása óta kritikus, a felheccelt (és a
fejlett nyugat által nyíltan fegyverzett) terroristacsoportok ugyanis
válogatás nélkül irtják az Aszad-rezsim feltétlen támogatóinak
kikiáltott keresztényeket, de erről később.
Egyiptomot úgy érte el az arab tavasz, hogy a Mubarak-érában számos
városban üldözték a gazdasági elit jelentős részét kitevő kopt
keresztényeket. Az üldözésről szóló agresszív cselekedetek mögött rendre
iszlamista csoportok álltak, ezektől a tettektől továbbra is
folyamatosan tarthatnak a koptok, Mubarak országlása idején ugyanis
legalább garantálva látták, hogy a Muszlim Testvériség (MT) nem kerül
közel a hatalomhoz. A koptok nyelve a késő ókor óta ugyanaz, központjuk a
páratlanul gazdag történelmű Alexandriában van, egyes becslések szerint
8, mások szerint 18 millióan vannak, de mivel az iszlamista csoportok
szemében a keresztény befolyásosok Amerika csápjai, még azzal sem
garantálható a béke, hogy az MT által alapított új párt alelnökének
megtettek egy kopt férfit.
A legutóbbi nagyobb keresztényellenes incidens alig két hete
következett be, amikor ülősztrájkoló iszlamisták táborainak
felszámolásába kezdett a rendőrség, erre válaszul pedig se szó, se
beszéd, a demonstrálók porig égettek három kopt templomot.
Amerika választott: az alaviták és a keresztények meghalhatnak
És akkor vissza Szíriába. A leegyszerűsítve csak felkelőknek titulált
terroristacsoportok nyíltan a „kiirtjuk az alavitákat és a
keresztényeket” jelszóval lépnek fel a szerintük kormánypárti
keresztények ellen. Az alaviták hite a síizmusból ered, és közéjük
tartozik Bassár el-Aszad államfő, valamint a vezetők jelentős része is.
Innen pedig már érthető, miért támogatja fegyverekkel
az ellenzékinek nevezett, könnyen irányítható csoportokat a „fejlett
Nyugat”. „Egy-egy alavita falu fizeti meg minden vegyi rakéta árát,
amely a szüleinkre, rokonainkra hullik Damaszkuszban” – ilyen stílusban
beszél ebben a helyzetben Abu Mohamed al-Dzsuláni, az an-Nuszra csoport
vezetője az iszlamista honlapokra föltett hangüzenetében. „Ezer rakéta”
kilövését ígérte, hangsúlyozva, hogy „ezzel tartozunk (…) rokonainknak a
keleti Gútában”, azon a Damaszkusszal határos területen, ahol az állítólagos vegyifegyver-támadás történt múlt szerdán.
Szíria nem csak a napi aktualitása és a híradásokban betöltött szerepe miatt fontos; kultúrtörténeti jelentősége is van: területén, ráadásul a főváros Damaszkuszhoz igen közel található az a három település, ahonnan az amerikai Passió című mozifilm arámi dialektusát kölcsönözték, vagyis az ott ma is beszélt nyelv lehetett Jézus Krisztus anyanyelve. E nyelv különlegessége, hogy legalább 3000 éve biztosan szinte változatlan formában beszélik, első írásbeli nyoma a Krisztus előtti X. századból származik. A Damaszkusztól északra fekvő három hegyi falu 10 ezer lakosa mind a mai napig arámi nyelven köszönti egymást. Ez a jelentős érték nem rezervátumban, múzeumokban van vagy könyvlapoké, hanem a jelen valósága, aminek a valóságos létét az amerikai fegyveres fellépés közvetlenül fenyegeti.
Fakhoury Youssef, a Prochristie portál szerkesztője az MNO-nak
elmondta, Szíriában csak a konfliktus óta 2 millióról 1,5 millióra
csökkent a keresztények száma, 400 ezren elmenekültek, sokakat
katonaként vagy civilként mészároltak le a felkelők.