Természetesen nem pontosan ezt mondta Ferenc pápa, de a lényeget tekintve megért egy szójátékot, egy fordítva bizonyítást. Az index.hu-n megjelent egy cikk "Ferenc pápa elfogadja a melegeket" címmel és ennek bevezetőjének parafrázisa az általam adott idézet. Lássuk az ominózus cikket:
Eddig is óriási érdeklődés övezte Ferenc pápa első hivatalos útját,
de a katolikus egyházfő csak a brazíliai látogatás végére tartogatta az
igazi szenzációt. Már hazafelé tartva a repülőn egy, a melegekkel
kapcsolatos hozzáállását firtató riporteri kérdésre azt válaszolta: „Ha
egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”
A
pápa úgy érvelt, hogy a melegeket a társadalomnak teljes mértékben el
kell fogadnia, bár maga a homoszexualitás az evangélium alapján bűnnek
számít. A hírt közlő BBC
utólagos kiegészítése alapján Ferenc valójában csak megerősítette azt a
furcsa vatikáni álláspontot, miszerint a homoszexuális beállítottság
önmagában nem bűn, de a homoszexuális tett már az.
Amivel a pápa
szerint továbbra is baj van, az a homoszexualitás politikai célzatú
propagálása, mely mögött a pápa többek között a szabadkőműveseket sejti.
A nők egyházi hivatalviselésével kapcsolatban a vatikáni újságíróknak a
pápa hasonló kötéltáncos-mutatványt hajtott végre: azt mondta, hogy az
egyház ebben az ügyben már kimondta a nemet, viszont azt is leszögezte,
hogy a nőknek nagyobb szerepet kell biztosítani a hitéletben.
Forrás: index.hu
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Apologéta: az általam parafrazált kérdés nagyon lényeges. Ugyan is, ha egy pápa felteheti azt a kérdést, hogy ő milyen alapon ítélje meg a homoszexualitást, mely a szent írásban több ("Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22] és a "A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." [Róm 1,27]) helyen is elítélésre kerül, akkor a Szentség kiszolgáltatási (gyóntatási és feloldozási) képességét vonja kétségbe, amit ő mint apostol utód kapott magától Jézustól és kap rajta keresztül minden felszentelt áldozópap. Ha Ő nem ítélheti meg az istenkereső homoszexuálist, akkor a bűnt sem ítélheti meg, elkövetőjét nem oldozhatja fel, és feltehető a kérdés: Krisztus miért halt meg a kereszten és miért váltott meg minden embert? Ha innen nézzük teológiailag a kérdést, akkor felmerül a kérdés, hogy nem-e eretnekséget hirdet a pápa, mint a XVI. Benedek által - a Hittani kongregáció élére - kinevezett Müller püspök, aki viszont dogma tagadása miatt eretnek.