Ferenc miért ködösít a homoszexualitás témánál?

A nők pappá szentelésével kapcsolatos kérdésre Ferenc szűkszavúan azt mondta, hogy a kérdés az Egyház részéről „definitív el van döntve”, és a válasz „nem”. „Az ajtó zárva van”, ahogy azt II. János Pál pápa már 1994-ben megmondta. Ennél egyértelműbben nem lehet válaszolni. Kategorikus válasz: ha és de nélkül, ahogy az a katolikus tanításnak és a hagyománynak megfelel. Annál meglepőbb mellébeszélése a homoszexualitás témájánál. Persze az egyházbarát média joggal hangsúlyozza, hogy Ferenc ennél a témánál is határozottan a katolikus Egyház katekizmusára utalt és ezzel az eredeti katolikus tanítást ismételte meg. „Nyitásról” vagy „irányváltoztatásról” ezért nem lehet szó.

Miért esik azonban az egyház képviselőinek annyira nehezére, hogy az Egyháznak a homoszexualitásról szóló tanítását ugyanolyan világosan és nem kétértelműen kimondják, ahogy például most a nők pappá szentelésének kérdésében Ferenc tette? Schönborn, Woelki, Daneels bíborosok „félreérthető” kijelentéseire, hogy csak néhányat említsek a közelmúltból, mindannyian jól emlékszünk. Ferencnél sem sokkal jobb a helyzet. Amilyen világos volt a válasza a nők felszentelésével kapcsolatban, annyira ködös és kimért lett a homo-témánál. A hivatalos vélemény nyomása ilyen súllyal nehezedik az egyház vezetőire is? [Vajon miért?]

Ferenc miért nem mondta a homoszexualitáshoz, a homo-„házassághoz” és a homoszexuálisok örökbefogadási jogához is, hogy az Egyház pozíciója „definitív világos”, és a válasz „nem”, és hogy „az ajtó be van zárva”? Ehelyett bizonytalan lett, ködös megfogalmazásokat keresett, a katekizmust csak részben idézte. A fennmaradó rész nem lett kimondva, azt mindenkinek magának kell hozzá gondolni. Mi van azonban a nem-katolikusokkal és azokkal a katolikusokkal, akik a katekizmust és a katolikus tanítást ehhez a témához egyáltalán vagy nem pontosan ismerik? Mit gondoljanak ők hozzá?

Vagy a homoszexualitás csak a pedofília, a polgári büntetőtörvény és a „lobby-alapítás” kérdése? Csak ezek „bűntettek” és „mindig rosszak”? Az Egyháznak nincs semmi önálló véleménye ehhez a témához? Akkor miért a katolikus Egyház a homo-lobby első számú ellensége?

Ferencnek a homoszexualitáshoz csak ez az egy jut az eszébe: „Ha valaki homoszexuális és Istent keresi, ki vagyok én, hogy bírája legyek?” – Mindez rendben van [?] és mindez katolikusan érthető. De hogyan értsék ezt a nem-katolikusok? Hogyan a homoszexuálisok? Sőt, hogyan érti sok katolikus, aki soha nem részesült jó hitoktatásban? Ebből a válaszból döntő dolgok hiányoznak! Nincs a katekizmusban még egy megjegyzés, hogy a homoszexuális hajlamú személynek önmegtartóztató életet kell folytatnia? Ferenc egyszerűen megfeledkezett erről? Vagy egyszerűen csak elhallgatta? Ezt valójában a hit megkurtításának [és ezáltal súlyos bűnnek] nevezik!

Tisztában vagyok vele: most a notórius Ferenc-rajongók hangosan protestálnak. Ferenc természetesen nem mondta: „Gay ist okay.” De ennek az ellenkezőjét sem mondta! És ez elég volt ahhoz, hogy a tömegmédia, ami a közvéleményt meghatározza, ezen a katolikus tanítást fejére állító mondatot mindenütt a vastag főcímben hozza. Eltekintve attól, hogy az utólagos helyesbítések amúgy is csak az előidézett kár töredékét képesek jóvátenni, itt még helyesbítés sem lesz.

A Ricca-ügyhöz azt mondta Ferenc, „semmit nem találtak, ami a kinevezés ellen szólt volna”. De semmit nem mondott Sandro Magister újságírónak a kinevezés után nyilvánosságra hozott leleplezéseiről. Sőt, közvetve megerősítette Ricca szexuális kilengéseit rögtön a következő mondattal: Mert megszakítás vagy újabb kérdés nélkül Ferenc ugyanebben az összefüggésben azzal folytatta, mégha általánosítva is a bűnről és a bűnös viselkedésről, hogy mindenki követett el fiatalkori vétkeket, de a katolikus tanításban megbánás, megtérés és megbocsátás van. Igaz, és egyértelműen katolikusan érthető is. De hogy értik a nem-katolikusok? Hogyan értelmezik a … lásd fent.

És mit akar Ferenc ezzel mondani: Riccánál nem találtak semmit, de Ricca homoszexuális üzelmei igazak. Különös igen-nem-játék. Mellékesen megjegyezve, Ricca uruguayi „flörtjei” már koránál fogva sem lehettek azok, amiket általában fiatalkori vétkeknek neveznek [Ricca 43 éves korában került Uruguayba]. Mindenekelőtt azonban, a homoszexualitás pusztán fiatalkori csínytevés? Megint bele kell gondolni vagy inkább fel kell tételezni Ferenc szavaiba, hogy Ricca meggyónt, mégpedig nála. A gyónási titok érvényes, ez nem kérdés. Ez a Ricca-ügy személyes dimenziója, és ezzel ez a gondolatmenet itt be is fejeződik.

A személyes dimenzión kívül azonban maradnak kérdések, hiszen nem személyes például az a kérdés, vajon Ricca tényleg alkalmas-e olyan kényes posztra, mint ahova kinevezték a vatikáni bankban? És marad az a kérdés is, melyre Ferenc a Ricca-ügyben tanúsított nem-döntésével maga utalt: Mindezek után nem annak a benyomásnak kell keletkeznie, és már keletkezett is, hogy Ferenc alatt végre az egyházban is mindegy, hogy valaki homoszexuális vagy sem? Természetesen, nem kell, hogy valakit teljesen in flagranti érjenek, de utánanézni nem fog többé senki. Másképp kifejezve: hogy homoszexuális vagy sem, a Vatikánban, a magas pozíciókban sem játszik már semmilyen szerepet. Hiszen a katekizmusnak azt a részét, mely kimondja, hogy a homoszexuális hajlamú személynek önmegtagadóan kell élnie, Ferenc nem mondta ki. Ez a hozzágondolandó részhez tartozik. De hogyan értelmezik ezt a nem-katolikusok? És hogyan értelmezik … lásd fent.

Élesen fogalmazva ezt mondhatjuk: A katolikus tanítást bizonyos értelemben elhallgatják, és eme elhallgatás folytán az a nyilvános vélemény keletkezik az egyházon belül és kívül is, hogy a homoszexualitás „nem probléma” többé. Hogyan fogja ezt egy „homoszexuális hajlamú” értelmezni? És hogyan a közvélemény?

Még egyszer elölről. Ferenc az egész kérdést erre a mondatra redukálta: „Ha valaki homoszexuális és Istent keresi, ki vagyok én, hogy bírája legyek?” – E meggondolások és a katekizmus ismeretében ez a mondat egyszerűen abszurd. Úgy tűnik, Ferenc elfelejti, hogy ő a pápa [?] és kötelessége [egyszerű papként is], hogy a híveket a hit, de az erkölcs kérdéseiben is jó útra terelje!

Vagy csak [ahogy ő mondta a repülőgépen] a homoszexuálisok lobby-alapítása erkölcstelen? És a természetellenes viselkedésről nincs többé szó? A hangsúlyeltolódás nyilvánvaló és pontosan megfelel annak a már néhány éve észlelhető tendenciának, mellyel a homoszexualitásról szóló egyházi tanítást elsikkasztják és elhallgatják. Hogy pontosak legyünk: ez a tendencia utalásképpen már a katekizmusban is megvan. A katekizmus német kiadásába beszúrt „hajlam” szó már ebbe a hamis irányba mutat. [Ne felejtsük azt a már sokszor leírt információt sem, miszerint a homoszexualitást a magyar nyelvű katekizmusban már a 60-as évek elején törölték az égbe kiáltó bűnök közül.] 

A hangsúlynak egy pápa általi ilyen eltolása nem maradhat hatás nélkül a közvéleményre és a katolikusok véleményére. Erről a témáról a főpásztoroktól már hosszú idő óta egyik sem hall semmit a katolikus tanításból. Miközben a katolikusok a mindennapos homo-propaganda állandó kereszttüzében állnak. Mentálisan sokan, még maguk a rendes katolikusok is megroggyantak. Legalábbis még szűk körben sem mernek többé vitába bocsátkozni vagy véleményt mondani, vagy azért, mert tanítás nélkül legjobb akarat mellett is hiányzanak a megfelelő érveik, vagy pedig jobbnak tartják megalkudni.

Már utaltam arra, hogy Ferenc gondosan vigyáz arra, hogy bizonyos témákat ne érintsen, mint az abortusz, az eutanázia, a gender-ideológia, a homo-„házasság” [egytől egyig a szabadkőművesek által dirigált liberális oldal mostani legfőbb követelése]. Ezeknél is csak burkolt gesztusokkal és szavakkal operál, melyeket úgy adagol, hogy az e témákra érzékeny katolikusok ezt észrevegyék, de a nagy többség és főleg a média ne. Ezeket a gesztusokat és szavakat észre lehet venni, de nem muszáj, mert nem világosan kimondottak és nem világosan érthetőek.

Mindeközben Ferenc Rioban három millió katolikus fiatalt és fiatal felnőttet látott maga előtt. Kinek, ha nem nekik, a jövőbeli szülőknek, a jövendő apáknak és anyáknak, a jövendő választópolgároknak, a jövendő döntéshozóknak akarja a katolikus tant elmagyarázni, akik hajlandóak meghallgatni őt, és akikhez végre torzító média-szűrő nélkül beszélhet?

Pozitív üzeneteket akart nekik közvetíteni, ahogy ő maga mondta. Milyen üzenet lehet azonban korunkban pozitívabb, mint az élet üzenete a halál domináns kultúrája helyett, mely a fiatalokat mindenütt körülveszi? Mi pozitívabb, mint az élet kultúrája? Mi pozitívabb, mint az élet védelme, kezdve a magzatoknál?

Milyen üzenet lehet pozitívabb, mint egy férfi és nő közötti házasság és a gyerekvállalás az általános egoizmus helyett, mely a fogyasztást és karriert a család és a gyerek elé helyezi? A természetellenes kapcsolatok és a homoszexuálisok „házassága” helyett, mely eleve egoista és kizárja a gyereket? Amin a béranyákkal és örökbefogadásokkal való trükkök semmit sem segítenek, sőt még csak rontanak?

Ferenc más helyen azt mondta, hogy a „politikai” kérdéseket a püspököknek akarja meghagyni. A püspököknek azonban csak helyileg korlátozott joghatóságuk van. Egyedül a pápának van univerzális joghatósága és ezek a témák univerzálisak. Eltekintve ettől, a halál kultúrája a magzatok tömeges lemészárlásával, a beteg magzatok és rendellenességgel született gyermekek megölésével, tényleg „politikai” téma? Nem sokkal inkább az ember természete és ezzel Isten teremtése ellen indított alapvető és brutális támadás? Nem sokkal inkább az emberiség és az emberiesség elleni bűntény? Ezek elsősorban erkölcsi és nem politikai kérdések, melyeket a hit felől közelítve kell megválaszolni, ami miatt a hit pozícióját szüntelenül hirdetni és védelmezni kell! Ezért kell a híveket oktatni és hitükben erősíteni, és nem kétértelmű, zavaros megfogalmazások által, döntő fontosságú kihagyásokkal magukra hagyni, és az éppen szolgálatban levő nagyon vagy kevésbé ügyes propaganda-profik csábító művészetének kiszolgáltatni!

Ugyanakkor, ha olyan katolikusokról van szó, akik – milyen okból éppen – nem tetszenek neki, Ferenc nagyon gyorsan újra világos szavakat talál. És velük kapcsolatban olyan meglepően becsmérlő kifejezéseket használ, mint „múzeumérett, sivár arcok, melyek a földet bámulják, rideg és felületes; pelagianusok és gnosztikusok; öreg aggszüzek, ecet-bors; ezek nem keresztények, csak úgy tesznek; egyeseknek felületesség-allergiájuk van, mások állandó gyászban élnek, egyáltalán nem tudják, mi az a keresztény öröm; egyesek a felületesség rabszolgái, mások a merevség rabszolgái, nem szabadok, az ő életükben nincs hely a Szentlélek számára”, stb. stb. [Egy kis csokorra való Ferenc napi „gyöngyszemeiből”, amit a katolikus internetes sajtó, például a kath.net-en Armin Schwibach professzor új nagy csodálattal idézget.]

Mit kell ezen formulákról tartani? Csupán szójátékokról van szó, hogy kompenzáló igazságosságot érjen el velük? Mindenkit egyformán érint az ütés? Vagy csak a progresszistáknak szól, vagy csak a tradíciónak? Mindenesetre azok a lenéző megjegyzések, melyek a tradíciónak szólnak, feltűnő tudatlanságról tanúskodnak. Úgy tűnik, hogy Ferencnek a tradícióról és ennek az egyházban való realitásáról, lelkiségéről és arról, ami mozgatja és működteti, alig van valamilyen fogalma. Hogyan jut el akkor ilyen következtetésekhez? Amiket ráadásul még nyilvánosan ki is mond?

Mindazonáltal, ha meggondoljuk, hogy szükségesnek tartotta olyan példamutató rend ellen eljárni, mint az Immaculata ferencesei, mégiscsak igaznak kell lennie, hogy Ferencnek minden másképp szóló kijelentés ellenére, talán mégis bizonyos személyes allergiája van a tradícióval szemben.

Mert jogos a kérdés: Mit jelent a „sentire cum ecclesia”?

[Az Immaculata ferencesei fölé rendelt biztos használta ezt a kifejezést levelében, melyet a kongregációnak küldött, mégpedig ebben az összefüggésben: Ferenc »jogosan aggódik a „sentire cum Ecclesia” miatt, mert a szerzetesi élet csak ezzel tud válaszolni arra, amit az egyház tőle elvár, és csak ily módon lesz a világban a hívek számára az evangélium világossága, hogy ezek az igazságot, amit Krisztus nyilatkoztatott ki, megismerhessék és követhessék.« – Gyönyörű és jobban nem is illő befejezése mindannak, amiről ebben a cikkben szó van, vagyis arról, hogyan hallgatja el az igazságot Ferenc a világnak tetszeni és megfelelni akarása miatt.]

Az Immaculata ferenceseit „az Egyházzal hallgatás” hiányára való utalással helyezték biztosi igazgatás alá. Ez a kifejezés vajon a hit tanításához és az egyházi tekintélyhez való hűséget jelenti? Vagy a flash-mob táncoló püspököket? Vagy a katolikus tannak a média számára előkészített korhoz igazodó kihagyásokkal való kifejtését? Vagy talán a szentnek az érzelemmel való helyettesítését? Vagy az öröklét szentségének a pillanat szentimentalizmusával való helyettesítését?

Forrás: Katolikus Honlap

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: erről már kifejtettem a véleményemet, csak ismételni tudnám magam.