"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. augusztus 12., hétfő

Vandálok (állatok?) tomboltak szentmise közben a chilei katedrálisban [videóval]

Miközben a világ a múlt héten elsősorban Rio de Janeiróra, a katolikus ifjúsági világtalálkozó eseményeire figyelt, a chilei fővárosban szomorú esemény történt, ami miatt csak öt nap szünet után, e héten szerdán nyitotta meg kapuit újra Santiago székesegyháza, miután július 25-én abortuszpárti vandálok romboltak és tomboltak többek között Carolina Tohá, a kormánypárti főpolgármester asszony jelenlétében a Ricardo Ezzati érsek celebrálásával tartott szentmisén.


Az eseményről beszámoltak a mérvadó chilei médiumok –  a konzervatív El Mercurio és a jobbközép La Tercera –, de spanyol keresztény portálok is (Religión en libertad és Libertad Digital). Mindkét említett chilei lap közölte, hogy Ricardo Ezzati, Santiago érseke és a chilei püspöki konferencia (CECh) elnöke polgári keresetet indított a vandálok ellen július utolsó napján.

Abortuszpárti és provokatív módon viselkedő tüntetők július 25-ére hirdették meg tiltakozásukat, s egy csoport nem érte be a forgalom akadályozásával: tagjaik leváltak a mintegy háromezer fős tömegről, és betörtek a közeli székesegyházba. Itt éppen a főváros védőszentjének tiszteletére mutattak be szentmisét Ezzati érsek, több püspök és más városi hatósági személyek jelenlétében.

A jórészt hiányos vagy provokatív öltözékű és istenkáromló jelszavakat skandáló vandálok egyenesen az oltár felé tartottak, de mivel a biztonsági emberek útjukat állták, ezért a padsorokat kezdték kihordani, feltehetőleg azzal a céllal, hogy máglyát gyújtsanak belőlük a székesegyház előtt. Szétvertek egy gyóntatószéket is, és a hívekkel és a biztonsági emberekkel folytatott dulakodás közben sikerült lefújniuk „nekik tetsző” feliratokkal a szentély több részét is. A kiérkező rendőrök végül elfogtak több vandál személyt is, akik még szemetet is szétszórtak a templomban.

A szerdai engesztelő szentmisén Ezzati érsek hangsúlyozta, hogy „éppen itt okádta ránk Isten iránti gyűlöletét az erőszak és a halál kultúrájának pár követője, aki nem tudja elviselni az élet mosolyát. Ez a néhány elvakult, gyalázkodó és üvöltöző ateista azt hitte, hogy megölheti Istent. Szegény képzelődők. Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek” – fogalmazott Ezzati érsek, aki hozzátette: „Végezzünk a gyűlölettel, mielőtt a gyűlölet ölné meg Chile lelkét”.

Az életvédő Hallasd a hangod! szervezet chilei tagjai egyébként ezeket a filmfelvételeket és képeket készítették a pusztítás közben és után:

Forrás: Magyar Kurir

Kyrie Elesion, Kyrie Elesion, Kyrie Elesion

Apologéta: minket magyarokat, akik a kommunizmusban éltünk emlékeztet arra gyűlöletre, ami az 1950-s évek elején volt az Egyházzal és vallással (lásd népek ópiuma) szemben volt, és alkalmaztak. Nekünk ebben nincs olyan nagy újdonság azon túl, hogy reménykedtünk abban, hogy talán ezen már túl vagyunk. De a sátán fiai mindig új erőre kapnak és mindig támadást indítanak ellenünk. Én nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Chile-ben is a kommunista csürhe (a keresztény gyűlölő nép megbízásával) végezte volna a piszkos munkát.