240 milliárd forint értékű veszteséget halmozott fel a maribori
egyházmegye, többek között azért, mert veszteséges cégekbe fektettek,
többek közt egy pornót sugárzó adóba is. A püspök lemondása után két
érsek is távozott, miután az egyházmegye már a csőd szélére került.
Lemondott Szlovénia két katolikus érseke szerdán, miután a csőd szélére került a maribori egyházmegye.
Anton Stres ljubljanai érsek |
Juliusz Janusz, Szlovénia apostoli nunciusa bejelentette, hogy Ferenc
pápa elfogadta Anton Stres ljubljanai érsek és Marjan Turnsek maribori
érsek lemondását. Mindketten érintettek a maribori egyházmegye
pénzügyeinek hibás kezelésében, de vádat nem emeltek ellenük hivatali
visszaélés miatt.
Marjan Turnsek maribori érsek |
A botrány 2011-ben robbant ki, amikor a helyi médiában megjelent,
hogy az egyházközség 800 millió eurós (240 milliárd forintos)
veszteséget halmozott fel. Az egyházközség folyamatosan veszteséges
cégekbe fektetett, beleértve egy országos, pornófilmeket is sugárzó
tévécsatorna-hálózatot is.
Franc Kramberger (ex) maribori érsek |
Maribor akkori püspöke, Franc Kramberger a nyilvánosságra hozott
visszaélések miatt 2011-ben lemondott. Stres és Turnsek szintén
érintettek voltak az egyházmegye pénzügyi tranzakcióiban, ugyanakkor úgy
érveltek, hogy nem ők tehetők leginkább felelőssé a veszteségekért.