VI. Pál – boldog?

Battista Montini, alias VI. Pál teljes tudatossággal valósította meg az új humanista univerzális kereszténység megalapításának tervét. Úgy tűnik, furcsa döntései azt is bizonyítani akarták, hogy a „pápa” még abban is szabad, hogy olyasmiket változtasson meg, amiket a keresztény nép kétezer évig érinthetetlennek tartott. Az első ilyen tette 1964. november 13-án történt, amikor a tiarát az oltárra helyezte, mely tett a francia forradalom egyik kitűzött célja volt, ahogy azt Albert Pike írta: „A francia forradalom ösztönzői, filozófusai és történelmi alakjai Jacques de Molay sírja felett esküdtek meg, hogy a koronát és a tiarát megbuktatják.” Vagyis a tiara letétele, annak keze által végrehajtva, aki Péter katedráján ült, rosszabb tett volt, mint XVI. Lajos lemondása, vagy a Porta Pia áttörése. Ez a tett, amit Montini a szegényeknek adott ajándékként állított be, nem volt más, mint a római Pontifex szuverenitásának feladása!

A liturgikus megújulás gyümölcsei 55. rész - A frenetikus népszerűség kellemetlenségei

Új divatot indított Ferenc pápa frenetikus népszerűségre törekvésével, hogy elkapjon egy baseball sapkát a levegőben, amit valaki odadobott neki a tömegből. Az történt, hogy nem sikerült elkapnia  és a sapka az arcába csapódott. Ez a helyzet teljességgel elfogadhatatlan attól az embertől, aki Krisztus helytartója. Közismert, hogy Ferencnek a legkisebb gondja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak az Urak Urának, Királyok Királyának a nagyságát és fenségét képviselje. Néhány kép pedig bemutatja Ferenc féktelen és korlátlan népszerűség utáni vágyát.

Lelki szemeimmel egy hosszú-hosszú embersort láttam...

térdelni a múlt ködös távlatában.

Kaptam jegyet a Szent Péter bazilikában tartandó főpapi nagymisére. XI. Pius pápa – aki nem volt többé „a Vatikán foglya” – készült az első nyilvánosság előtti megjelenésére. Ko1ra reggelre esősre fordult az idő, s én elindultam frakkban a Szent Péter bazilikába. Soha nem repült gyorsabban az idő, mint miközben a gigantikus térséget gyorsan betöltő tömeget figyeltem. A vatikáni őrség a templom szárnyain helyezkedett el. Testőrkucsmát, fehér őzbőr térdnadrágot és fekete, térden felüli csizmát viseltek, és amint sarkantyúik pengtek a márvány-kövezeten, olyanok voltak, mintha a napóleoni idők valamelyik lovas-százada tévedett volna ide.

„Tu es Petrus, et super hanc petram aedificabo ecclesiam meam”

Csernoch János, az Anyaszentegyház bíborosa, a magyar egyház hercegprímása, Esztergom érseke 1922. február 6-án a Sixtusi-kápolnában így szólt bíboros-társaihoz: „Végigjártk a keresztút tizennégy stációját és a tizennegyedik végén keresztre feszítettük Ratti bíborost, Milánó érsekét, akit pápává választottunk. Mert manapság pápának lenni nem más, mint a kereszten szenvedni.”

Ma estétől "sede vacante" a megválasztásig

Amikor egy püspök lemond vagy meghal, s egyházmegyéje első számú vezető nélkül marad, sede vacantéről beszélünk. Ha a pápa lemond vagy meghal, nem csupán az Egyház marad vezető nélkül, hanem a római egyházmegye is, melynek székesegyháza a lateráni Szent János-bazilika. A sede vacante avagy interregnum alatt az Egyházat a bíborosok testülete kormányozza.
A sede vacante kezdetével a Római Kúria minden tisztségviselője automatikusan elveszti hivatalát, kivéve a camerlengo bíborost, aki a Szentszék vagyonát kezeli ilyenkor, illetve ellátja a „miniszterelnöki” funkciókat; és a főpenitenciáriust, aki azon három ember közt van, akik a konklávé alatt is kommunikálhatnak a külvilággal, hogy feladatukat ellássák.