| Pápai tiara |
Montini a Vatikánban két méregdrága beruházást hajtatott végre: Lakosztálya renoválásával egy időben függőkertet alakított ki a tetőn, ami nem csak drága volt, de nagy veszélyekkel járt az építmény stabilitására. Majd végrendeletében azt a „szerény” intézkedést hozta, hogy a csupasz földre temessék, ami a Szent Péter templom alatt a legdrágább temetkezést eredményezte, hiszen az alépítményeket mind át kellett törni, hogy a koporsót végre a földre helyezhessék.
 |
| Zsidó főpapi efód |
 |
| Zsidó főpap |
Kis lépésekkel, de következetesen hajtotta végig a római kúriában a forradalmát. Például pontifikátusa alatt szinte minden nyilvános áhítati szokás és ima eltűnt, őt magát sem lehetett soha imádkozni látni, még Fatimában sem látta vagy hallotta senki, hogy egyetlen Ave Maria-t elmondott volna. Szerdai beszédeiben mindig nagy teret adott a kételyeknek, a kifogásoknak, a teóriáknak az isteni Kinyilatkoztatással szemben. Mindez az egész katolikus világban a hit elsorvadását eredményezte.
Montini minden fegyelmi és erkölcsi szabálytalanságot eltűrt, és semmilyen szankciót nem alkalmazott a bűnösökkel szemben. Például eltűrte, sőt nyilvánosan fotóztatta magát a miniszoknyás olasz színésznőkkel, és mivel ő elfogadta az egyre erkölcstelenebb viselkedést és öltözködést, a klérus is követte példáját az egész világon [de nem csak a klérus, hiszen például 1965 előtt Hollywoodban szigorú erkölcsrendészet őrködött a filmek tisztasága felett, ebből is kitűnik, hogy a világ erkölcsi romlása csak követte az egyházban zajló eseményeket, engedményeket].
Még a papok házasodása is az ő beleegyezésével, az ő cinkosságával, sőt együttműködésével kezdett terjedni. 1967. május 24-i „Sacerdotalis caelibatus” kezdetű enciklikájának 81. paragrafusában azt írta, hogy „az igazi felelősség nem a papi hivatást elhagyókat, hanem az Egyházat terheli a papjaira rótt életmód miatt”. 1964. február 2-án ad hoc létrehozott egy bizottságot, ami bejelentette, hogy a „pápa” a fogadalmak annulálását támogatja, és hogy minden kilépett pap és szerzetes házasságát engedélyezi, akik ezt kívánják. Ettől kezdve több tízezer klerikus lett hűtlen hivatásához, és ez a folyamat azóta is tart: például 1977-ben a Hittani Kongregáció 4000 hivatalos felmentést adott, miközben ugyanezen évben csak 2800 új papot szenteltek.
1965. január 29-én Montini visszaadta a törököknek a Lepanto-i győzelemben zsákmányolt török lobogót, a Rózsafüzér Királynőjének azon trófeáját, melyet csaknem 400 évig a római Santa Maria Maggiore bazilikában, mint Szűz Máriának, a Kereszténység Védelmezőjének felajánlott fogadalmi ajándékot őriztek. A Lepanto-i diadalmas győzelem emlékére alapította Szent V. Pius a Rózsafüzér Királynője ünnepet – Montini a zászló visszaszolgáltatásához külön brévét adott ki, amivel azt adta a muzulmánok és a világ értésére, hogy „a vallási háborúk ideje lejárt”.
Ennek egyenes következménye lett, hogy ettől kezdve senkit nem ítéltek el, aki a keresztényeket üldözte – ezért vált ez a gesztus minden keresztényeket üldöző rezsim, például Moszkva, Peking és a világ bármely részén működő terroristák számára üzenetté. Tény, hogy Montini soha nem ítélte el se a kommunizmust, se a terrorizmust, miközben dicsőítette a rasszizmus elleni küzdelmet – ez a látszólagos neutralitás és pacifizmus jelentősen közrejátszott abban, hogy az elmúlt évtizedekben a világon bárhol mindig az erőszak, az agresszió maradt a győztes! Minden rossznak, minden istentelenségnek fennen hirdették a jogait, miközben az emberi méltóság és szabadság nevében Isten jogait, törvényeit lábbal tiporták. Sőt, Montini beszédeiben még fel is heccelte a harmadik világ népeit a szabad világ ellen, például 1969. július 29-én Ugandában tartott beszédében, mely szinte gyújtóbombaként hatott az afrikai népeknek az általános felkeléshez, ami őt a pogány vallások valódi provokátorává tette.
1970. július 1-én a Vatikánban fogadta az angolai, mozambiki és dél-afrikai terrorizmus három vezetőjét – akiknek átadta Populorum progressio kezdetű enciklikájának egy-egy példányát –, akik nőket és gyerekeket öldöstek, emberek millióit kényszerítették menekülésre, és az egész kontinens stabilitását [örökre] tönkretették.
A kommunizmus alatt sínylődő országok, illetve az ott élő katolikusok elárulásáról Magyarországon nem is kell külön beszélni. A Pacem in terris dokumentumban lefektetett elvek: együtt lehet és kell dolgozni a kommunizmussal „az igazságosság és a béke érdekében a világon” uralja azóta a vatikáni diplomáciát, melyet olyan főpapok, mint Casaroli, König stb. képviseltek. [Ez persze megint csak nem Montini találmánya volt, hiszen már XI. Pius eszerint politizált.]
Emlékeztetőül álljanak itt még egyszer Montini, alias Boldog VI. Pál legocsmányabb tettei, amik egyébként arra is magyarázatot adnak, hogy a zsinat utáni „pápák”, és most kiváltképpen Bergoglio, miért akarják őt szentté avatni: Nem másért, mint saját maguk és saját tetteik, elveik szentté avatásáért, hiszen mindaz, amit tesznek, nem más, mint amit Montini (és a „zsinat”) tett, mondott, előírt. Az ú. n. II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban mindaz az eretnekség szó szerint le van írva, amiket most Bergoglio hirdet (és hirdettek előtte a többiek), csak ezeket a dokumentumokat senki nem olvassa. Ami az elmúlt idők „pápáinak” valódi vagy még csak küszöbön álló „szentté” avatását illeti, visszatértünk a kereszténység első háromszáz évébe – csakhogy akkor azért lett szent minden pápa, mert Jézus Krisztust Isten Fiának vallotta meg, most meg azért, mert Jézus Krisztust, mint Isten Fiát megtagadja!
A szent liturgia megbecstelenítése
Montini „liturgia reformja” a liturgikus élet minden területét elérte: minden szentséget, az áldásokat, az imákat, a katekizmust, a kalendáriumot, a szakrális zenét – a NOM-mal egy érvénytelen és szentségtörő „misét” vezetett be és tett kötelezővé, az érvénytelen püspökszentelés rítusának bevezetése pedig a katolikus papság fennmaradását kérdőjelezi meg – mindezek eredménye, hogy a tabernákulumok üresek [lásd a következő cikket: Új püspökök, üres tabernákulumok.]
Sok kötelező ünnepnap eltörlése, az eucharisztikus böjt eltörlése (illetve minimumra, ami egyenlő a semmivel, csökkentése), az absztinencia eltörlése. A vasárnapi misekötelezettség teljesítésének engedélyezése a szombat esti misékkel. A csaknem kétezer éves tiltás ellenére a halottégetés engedélyezése. A Biblia eretnek-ökumenista lefordításának engedélyezése. A eretnek holland katekizmus terjesztése.
Támadás a tomista filozófia ellen
Montini alatt fejeződött be végleg a tomista skolasztika és a természettörvény hagyományának elvetése, és ezeknek a tudományos[!] gondolkodással, mint a fenomenológia és az egzisztencializmus teológiai módszereivel való helyettesítése.
A papság és a szerzetesi élet elvetése
A zsinat-előtti papokhoz kontrasztként Montini új papjai elnőiesedett, erőtlen és gyakran szentimentális alakok lettek, logikus következményeként annak, hogy elvették tőlük hivatásuk értelmét és tudatát. Ezek az új „papok” megalkuvók, alkalmazkodók, ökumenikusok, a tévedéseket, bűnöket se nem felismerők, se nem elítélők, harcra képtelenek az igaz és jó érdekében.
Ezt a folyamatot gyorsította Montini rendelete a kötelező cölibátusi papság gyengítésére a nem-cölibátusi állandó diakonátus bevezetésével, a laikusok miseszolgálatának engedélyezésével. A szubdiakonátus és az alacsonyabb rendeket eltörölte. Papok ezreinek a teljes laicizálását (a laikus állapotba való visszahelyezését) Montini dirigálta le a „pro-gratia” diszpenzáció kiadásával.
Az anti-modernista eskü eltörlése
A Római Kúria lerombolása
Montini már „pápasága” előtt megvetette a római kúriát. „Pápaként” előírta a püspökök nyugdíjazását (75 éves kortól), és 80 éves koruktól megfosztotta őket szavazó joguktól. Átnevezte és átszervezte a Szent Officiumot, ahonnan mindenkit eltávolított, aki igazhitűnek, becsületesnek, bölcsnek számított. Ő szorította háttérbe a latin nyelv használatát, amivel a világos, precíz megfogalmazások eltűnését siettette. Mindezen intézkedésében valószínűleg nagy szerepét játszott saját hiányos képzettsége, illetve az ebből eredő gátlásai.
A Keresztények Egységének Titkársága létrehozása, a Nemkeresztények Titkársága létrehozása. A katolikus intézmények demokratizálása: a püspöki szinódus bevezetése, a püspöki konferenciák létrehozása precíz feladatok kijelölése nélkül, egyházközségi tanácsok, püspöki papi tanácsok létrehozása.
Vallások-közötti aktivitásai
Montini támogatta az „Egyházak Világtanácsát”, jó és állandó kapcsolatot tartott fenn ezzel az intézménnyel, amit a Szovjetunió pénzelt, és ami a Dél-Amerika-i és Afrika-i felszabadítási teológiát támogatta, mind ideológiával, mind a terroristák pénzelésével. Genfben részt vett az ökumenikus egyháztanács közös imáján. Sydneyben részt vett egy ökumenikus szertartáson.
Látogatása Bogotában, hogy a „camperinos” és a „guerilleros” követeléseit támogassa. Anglikán lelkészekkel való koncelebrálása a Vatikánban. A pápai gyűrű átadása ezek fejének, Ramsay-nak a Szent Pál bazilikában, aki ezután a „pápával” együtt az egész jelenlevő gyülekezetet megáldotta.
Az eretnekekkel és szakadárokkal való barátkozása
Montini barátkozott az eretnekekkel (például hat protestáns lelkész részvétele a zsinaton, együttműködése a NOM megalkotásában), a szakadárokkal és az Egyház összes többi hagyományos ellenségével. Ez az ú. n. II. Vatikáni Zsinat szelleme volt, ami a francia forradalmat is inspirálta.
Az ortodoxokkal is jó kapcsolatba került: Összeölelkezett Athenagoras ortodox pátriárkával és feloldotta a kiközösítést, majd visszaadta Szent András fej-ereklyéjét.
Dekrétum kibocsátása az eucharisztikus vendégszeretetről, mely a protestánsoknak megengedi, hogy áldozzanak. Dekrétum a vegyes-házasságokról, mely már nem követeli meg a gyerekek katolikus megkeresztelését. A pünkösdi mozgalom tagjainak megáldása, akik a Szent Péter bazilikában táncoltak és kiabáltak.
Montini, alias VI. Pál árulásai
Keresztények millióit, és ezek helyi vezetőit árulta el a kelet-európai országokban, Dél-Vietnamban, Angolában, Ugandában, hogy csak a legismertebbeket említsük.
Joseph Slipyi bíboros, Ukrajna prímása évtizedekig tartó raboskodás és kényszermunka után barátainak ezt mondta: „Halálra ítélésem és a szovjet lágerekben átélt odisszeámnak minden perce meg van örökítve az emlékezetemben, mindazonáltal Rómában, a Vatikán falai mögött ezeknél rosszabb pillanatokat éltem át.” – „Az 54 millió ukránból 10 millió pusztult el az üldözésekben. Nincs senki, aki legalább az emléküket megvédené. Tízezrével hurcolják el Szibériába a keresztényeket. De a Vatikán ignorálja ezt a tragédiát. Talán számukra kellemetlen tanúk lettek ezek a mártírok?"
A „Humanae vitae”
Ez az enciklika jó példája annak, hogyan lehet a katolikus tanítást aláásni, látszólag védelmezni, de úgy, hogy ennek semmilyen hatása ne legyen a hívek életére.
Roncalli, alias XXIII. János Montini tanácsára egy speciális vatikáni bizottságot hozott létre a születésszabályozás tanulmányozására. Mikor Montini „pápa” lett egy új bizottságot alapított az antibébi tabletta kérdéseinek kivizsgálására. Ennek ellenére csak 1966-ban adta ki a Humanae vitae enciklikát, ami halott betű maradt, egyfelől, mert Montini nem mondta ki az átkot a fogamzásgátló szerekre, másfelől mert eddigre a közvélemény a papok, szerzetesek, katolikus professzorok felbujtására már nyilvános oppozíciót hoztak létre ellene.
Ebben a cikkben nem esik szó Montini még a fentebb felsoroltaknál is súlyosabb vétkeiről, azokról az eretnek tanításokról, melyeket ő promulgált az ú. n. II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiként.
De ezek nélkül is, a most felsorolt aktusok és reformok elvégzése, illetve engedélyezése után nem lehet kétséges, hogy VI. Pálnak soha nem volt meg az intenciója, hogy az Egyház javát és a lelkek üdvét szolgálja. És ez az ítélet – hangsúlyozzuk – független attól, hogy személyes lelkiismerete, mely fölött csak Isten és ő maga ítélhet, hogyan viszonyult ehhez.
Don Villa „PAUL VI beatified?” és „PAUL VI The Pope Who Changed the Church” című cikkeiből képekkel illusztrált időrendi összeállítás angol nyelven ITT olvasható
Forrás: Chiesaviva YEAR XLI - N° 441 – SEPTEMBER 2011
Internet: Chiesa_viva_441_S_en_New_Corrected – és – Chiesa_viva_441_S