"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XI. Piusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XI. Piusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 23., péntek

Valódi keresztény egység

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt...." [Mt 16,18]

Kiindulási pont [premissza], hogy Urunk Jézus Krisztus egyetlen Egyházat alapított. Így már az is blaszfémia, ha valaki kálvini (alias református), vagy pl. lutheri (evangélikus) egyházról beszél, vagy a fentieket egyháznak nevezi. Urunk világosan kimondta, hogy az Egyházát Péterre (az apostolra építi, és implicite az utódaira), nem pedig minden jött-ment hitértelmezőre. Hitértelmezőre, mert Péter és a többi apostol, illetve utódaik kivételével nem kaptak megbízást Urunktól a hit hirdetésére és főleg nem az értelmezésére, ugyanis  >>>

2016. április 4., hétfő

Isten munkálkodása a nem keresztényekben ...

"Ne legyenek rajtam kívül más Isteneid!" [Exo 20,3]

Isten munkálkodása a nem keresztényekben olyan szent megnyilvánulásokat idéz elő, amely viszonzásképp másokat az Isten felé vezető úton közösségi élményekben részesít. Keresztényként nekünk is javunkra válhatnak ezek a kincsek

2014. október 26., vasárnap

Krisztus Király ünnepe [Október utolsó Vasárnapja]

E liturgikus ünnep tárgya Krisztus legfőbb uralma minden teremtmény felett. A korunkban az emberiségre különös súllyal nehezedő nyomorúságnak oka voltaképpen a népek elpártolása Krisztustól. Krisztus uralmát ismét be kell vezetni az állami és társadalmi életbe. Ezt a célt szolgálja ez az esztendőnként visszatérő ünnepnap, amely mind a feljebbvalóknak, mind az alattvalóknak hathatósan hirdeti Krisztusnak az emberek és dolgok felett való fölséges és föltétlen uralmát.

2014. május 23., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 42. rész - A pápai szállítás pompájának vége

A mai posztban bemutatjuk az olvasónak, hogy Ferenc pápa hogyan devalválja, nullázza le [forradalmian újítja meg] a pápai pompát és szimbólumokat. Bemutatjuk kilenc pápa esetében a közlekedési eszközöket, melyek illendőek voltak Krisztus földi helytartójához. Annak ellenére, hogy VI. Pál pápa bemutatta a "papamobilt" ami nagyban csökkentette a pápaság szakralitását, ő és utódai - Bergogliot leszámítva - mindig ünnepélyes autókat [közlekedési eszközöket] használtak hivatalos és magán célra.

2013. október 27., vasárnap

Krisztus Király ünnepe - Mindenszentek előtti utolsó Vasárnap