Ferenc nem beszél sokat az abortuszról, a homoszexuális házasságról, vagy a fogamzásgátlókról. Azt mondja, nem kell ragaszkodni az ilyen témákhoz – inkább nagyobb hangsúlyt kell fektetni a pozitív dolgokra, nehogy elveszítsük az evangélium frissességét és illatát.
Isten gyermekeinek a lelki javai a Szentírás hirdetésétől függenek, amely maga Jézus Krisztus által lett Szent Péterre és az apostolokra bízva. Az igazi hívő, az örökkévaló igazságok teljes átadását várja az ő pásztoraitól, akkor is, amikor az ellenkezik a világgal. Mások, ezzel ellentétben, azt szeretnék, ha egyes igazságokat megváltoztatnának, azért, hogy ők, egy jóval nyugodtabb lelkiismerettel élhessenek.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erkölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erkölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. április 16., szombat
2016. április 1., péntek
Mi történik a katolikus Egyházban?
Aki figyelemmel kíséri azokat a híreket, amik az utóbbi években, évtizedekben a Katolikus Egyház háza tájáról érkeznek, és emellett arról is rendelkezik némi rálátással, hogy korábban mi volt az Egyház szerepe a társadalomban, milyen volt a viszonya a különböző csoportokhoz, ideológiákhoz, annak feltűnhetett néhány furcsaság.
Címkék:
abortusz,
egyház,
erkölcs,
katolikus hagyomány,
római-katolikus,
tanítás,
tradíció
2015. december 7., hétfő
(un)Ortodox rabbik: Egy zsidó-keresztény partnerség(?) felé
Zsidóknak és keresztényeknek egyaránt szövetség által megpecsételt küldetése a világ tökéletesítése a Mindenható egyeduralma alatt, hogy az egész emberiség az Ő nevéért kiáltson, s az utálatosságok eltöröltessenek a földön.
Címkék:
erkölcs,
Ézsau,
Izrael,
kereszthalál,
megváltás,
Nagypéntek,
Nostra Aetate,
ortodox,
partnerség,
soá,
zsidó
2015. szeptember 11., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 89. rész - Ferenc megáldja az együttélés gyümölcsét
Mai posztunk képei sok tanulságul szolgálnak. Látható majd, hogy Ferenc várandós nőket áld meg, úgy, hogy a hasukra teszi a kezét, de ezek a várandós nők nem élnek házasságban, azaz a magzat házasságon kívül fogant, ami az Egyház erkölcsi tanításával ellentétes, de még elővehetnénk a jó erkölcsbe ütközést és az illemtant is, de hát Ferenc mégis csak pápa és Krisztus földi helytartója, mégha ezzel ellentétesen gondolkozik és cselekszik is.
2015. június 16., kedd
Keresztény Európa
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam." [Jn 14,6]
“Kereszténynek lenni annyi, mint műveltnek lenni, igazságosnak lenni, mértéktartónak lenni, felelősnek lenni és tudni azt, hogy a mi országunk nem e világból való. Az európai imperializmus egyetlen méltó célja nem országok elfoglalása, hanem a lelkek hódítása. Nem gyarmatot akar, hanem minden emberi lelket. Ezért volt nagy, a századokban, mikor e gótikus bástyákat építette. Nagyságát és erejét csak az alázatban, a lemondásban és az önismeretben kaphatja vissza. Európát nem mentheti meg más, csak azok az erők, melyek felépítették a dómokat és ezt a lelkiséget: a hit, a méltányosság és az értelem ereje.”
“Kereszténynek lenni annyi, mint műveltnek lenni, igazságosnak lenni, mértéktartónak lenni, felelősnek lenni és tudni azt, hogy a mi országunk nem e világból való. Az európai imperializmus egyetlen méltó célja nem országok elfoglalása, hanem a lelkek hódítása. Nem gyarmatot akar, hanem minden emberi lelket. Ezért volt nagy, a századokban, mikor e gótikus bástyákat építette. Nagyságát és erejét csak az alázatban, a lemondásban és az önismeretben kaphatja vissza. Európát nem mentheti meg más, csak azok az erők, melyek felépítették a dómokat és ezt a lelkiséget: a hit, a méltányosság és az értelem ereje.”
Címkék:
erény,
erkölcs,
Európa,
ferengi,
francia forradalom,
keresztény,
latinum,
lelkiség,
mammon,
Márai Sándor,
morál,
Prohászka,
Star Trek
Hely:
Europe
2015. április 27., hétfő
Nyílt levél: Alföldi "Menjél az anyádba!" - őszinte vallomás az ő másságáról
"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]
Alföldi úr, vagy úrhölgy vagy gender!
A normális emberfia már azt sem tudja, hogyan kell megszólítani, mert eltekintve a gender állapottól, nem tudható, hogy ön most nő, vagy férfi. Kulkához írt "Nyílt levelem"hez hasonlóan önnek sem jár ki a tisztelt megszólítás, mert az ön másságnak hazudott beteges vonzódása saját neméhez, erre érdemtelenné teszi. Az csak úriembereknek és hölgyeknek jár.
Alföldi úr, vagy úrhölgy vagy gender!
A normális emberfia már azt sem tudja, hogyan kell megszólítani, mert eltekintve a gender állapottól, nem tudható, hogy ön most nő, vagy férfi. Kulkához írt "Nyílt levelem"hez hasonlóan önnek sem jár ki a tisztelt megszólítás, mert az ön másságnak hazudott beteges vonzódása saját neméhez, erre érdemtelenné teszi. Az csak úriembereknek és hölgyeknek jár.
Címkék:
alföldi róbert,
buzi,
bűn,
coming out,
Ember tragédiája,
erkölcs,
homoszexuális,
képmás,
kígyó,
Lucifer,
megtestesülés,
ördög,
sátán,
színház
2015. április 10., péntek
A II. Vatikáni Zsinat gyümölcse: Homoszexuális Szent Patric nap New Yorkban
„A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." [Róm 1,27]
Dolan bíboros ismételten "alkotott'. Szent Patrick (Írország védőszentje) és az USA-ban élő írek minden évben felvonulással ünneplik meg meg, emlékeznek rá. Volt már blogunkban szó arról, hogy Dolan bíboros, érsek tavaly engedélyezte a homoszexuálisok felvonulását a hagyományos 251. évfordulóján Szent Patrick napnak, de az idén rátett erre, mert megáldotta őket a felvonuláskor.
Címkék:
bíboros,
buzi,
Dolan,
erkölcs,
érsek,
hit,
homoszexuális,
Kardinális,
New York,
pokol,
Szent Patric nap
2015. március 6., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 72.rész - Bergoglio, mint az argentin pornó fesztivál védnöke

"Meg van írva - mondta -, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek." [Mt 21,13]
A mai poszthoz érdemben semmit nem kell hozzátenni. Mindenki vonja le maga a megfelelő következtetést, hogy a II. Vatikáni Zsinat egyháza és feje (Krisztus földi helytartója) hová süllyed, hová süllyedt. Az ember mindig azt hiszi, hogy olyan mélyen van agy egyház, hogy már nincs hova süllyedni, és akkor szembesül, hogy a sátánnak még vannak tartalékai fantázia tekintetében.
2015. március 1., vasárnap
Prédikáció: Nagyböjt II. Vasárnap - Európa a Golgotán épül
"A legsúlyosabb, legmélyebb és legvégzetesebb gyökere a reformoknak véleményem szerint a liturgiareform" (Marcel Lefebvre érsek)"Kedves testvérek!
A fent említett idézet Lefebvre érsektől származik, amely 1977. március 6-án hangzott el egy müncheni előadásán. Az, hogy a szentmisének milyen jelentős szerepe van, azt a következőkben halhatjuk:
Címkék:
áldozat,
dogma,
erkölcs,
Európa,
Golgota,
homoszexuális,
Jézus,
Julien Green,
katolikus,
keresztény,
Nagyböjt,
protestáns,
szentmise,
Tridenti Zsinat
2015. január 23., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 66.rész - A női oltárszolgálat folytatása
A mai posztban úgy alakult, hogy hőn szeretett, Isten által adott római-katolikus egyházunk női oltárszolgálatának a kiszélesítésével foglalkozunk. Ez az a kérdés, ami 1970-ig fel sem merülhetett, szóba nem kerülhetett. De az a fránya II. Vatikáni Zsinat!
2015. január 16., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 65.rész - A pápaság és a női oltárszolgálat a liturgiában [videóval]
A legújabb poszt (traditioninaction.org) alapján elkezdtem kattintgatni az egyes kapcsolódó, hivatkozott linkekre és elcsodálkozva láttam, hogy nemcsak Bergoglio pápánknak volt a szokása nőket, lányokat megtűrni az oltárszolgálatban (ministráns, felolvasó stb.), hanem XVI. Benedek pápának is, hogy II. János Pálról már ne is beszéljünk. Bár őróla tudtam ezt, meg még azt is, hogy pl. Pápua Új Guineában félmeztelen bennszülött nő volt a pápai szentmisén a Szentlecke/Olvasmány felolvasója, de az általam látott képek, amiket megmutatok, elborzasztottak. Főleg azzal, hogy az egyház kétezer éves erkölcsi tanítását nullázzák le. A legújabb képek is, melyeken nem félmeztelen, de erősen fedetlen lányok téblábolnak az oltár körül.
Címkék:
Bergoglio,
erkölcs,
félmeztelen,
Ferenc,
II. János Pál,
morál,
oltár,
pápa,
szentmise,
szolgálat,
XVI. Benedek
2014. december 24., szerda
Karácsony üzenete: tagadjuk meg az istentelenséget
Erre int mindenkit a karácsonyi éjféli mise szentleckéjében a népek apostola, Szent Pál. Talán nem is kell részleteznünk olvasóinknak, mennyire időszerű üzenet ez éppen ma. Amikor oly sokan pótvallásokhoz menekülnek, és pótcselekvésekben merül ki erejük.
De idézzük csak az e napi szentleckét az apostol Tituszhoz írt leveléből [Tit 2,11-15]:
De idézzük csak az e napi szentleckét az apostol Tituszhoz írt leveléből [Tit 2,11-15]:
Címkék:
bölcső,
erkölcs,
hit,
Jézus Krisztus,
karácsony,
levél,
prédikáció,
reménység,
szeletett,
Szent Pál apostol,
szentlecke,
Titusz,
Üdvözítő
Hely:
Betlehem
2014. november 9., vasárnap
Ex Motu proprio «Sacrorum antistitum» - Az antimodernista eskü
Szent X. Piusz pápa rendelte el 1910. szeptember 1-n minden pap, valamint filozófiai és teológiai professzor számára. 1967-ben VI. Pál pápa törölte el.
Antimodernista eskü
„Én … szilárdan magamévá teszem és elfogadom mindazt a definíciót[1], amelyet az egyház tévedhetetlen tanítóhivatala előterjesztett, különösen azokat az alapvető igazságokat, amelyek ellentétesek korunk tévedéseivel.
Mindenekelőtt vallom, hogy Isten, minden lény kezdete és végcélja, bizonyossággal megismerhető az ész természetes fényével a teremtett világból (v. ö. Róm 1,20), mint ok az okozataiból, és ennélfogva a létezése is bizonyítható.
Címkék:
amdg,
antimodernista eskü,
dogma,
dogmafejlődés,
erkölcs,
hit,
Isten,
keresztény,
Sacrorum antistitum,
Tudós-Takács János
2014. november 5., szerda
VI. Pál – boldog?
Battista Montini, alias VI. Pál teljes tudatossággal valósította meg az új humanista univerzális kereszténység megalapításának tervét. Úgy tűnik, furcsa döntései azt is bizonyítani akarták, hogy a „pápa” még abban is szabad, hogy olyasmiket változtasson meg, amiket a keresztény nép kétezer évig érinthetetlennek tartott. Az első ilyen tette 1964. november 13-án történt, amikor a tiarát az oltárra helyezte, mely tett a francia forradalom egyik kitűzött célja volt, ahogy azt Albert Pike írta: „A francia forradalom ösztönzői, filozófusai és történelmi alakjai Jacques de Molay sírja felett esküdtek meg, hogy a koronát és a tiarát megbuktatják.” Vagyis a tiara letétele, annak keze által végrehajtva, aki Péter katedráján ült, rosszabb tett volt, mint XVI. Lajos lemondása, vagy a Porta Pia áttörése. Ez a tett, amit Montini a szegényeknek adott ajándékként állított be, nem volt más, mint a római Pontifex szuverenitásának feladása!
2014. október 29., szerda
A borg útja: Kilenc létező technológia, ami hamarosan az emberi testekbe kerül(het) [videóval]
„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” [Jel 13,16-18]
Látva az Apple Watch és hasonló új kütyük iránti fokozott érdeklődést, az ember azt gondolhatná, hogy a hordható elektronikák állnak majd a következő legfontosabb technológiai változás középpontjában.
Nem így van. A hordható eszközök is kapnak egy rövid időt a rivaldafényben, de ez csupán egy átmeneti időszak. A testen töltött rövid időt követően az elektronikák a testbe költöznek.
Címkék:
Apple,
Borg,
chip,
erkölcs,
gyümölcs,
implantátum,
Isten,
nano,
normák,
ráksejt,
RFID,
sátán,
Star Trek,
Szentlélek,
társadalom,
Test
Hely:
Ausztrália
2014. október 19., vasárnap
A hit- és erkölcstan
Látva korunk morális mélyrepülését, aligha lehet kérdés, mennyire szükséges a hit- és erkölcstan kötelező tantárggyá tétele. Legalábbis azok körében, akiknek volt gyermekszobájuk. Nem így a balféltekén. Ott a hit- és erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetésénél ártóbb lépést keveset tudnak elképzelni.
Címkék:
erkölcs,
hit,
lutheránus,
oktatás,
szabad nép,
vallásfilozófus
2014. október 14., kedd
Nyílt levél Székely János Esztergom-budapesti segédpüspöknek
Főtisztelendő Püspök Atya! Kedves János!
Bizony, nem most volt az, amikor Érsekvadkerten, Néder Géza prépost atya társaságában órákat beszélgettünk a világ dolgairól egy-egy általatok celebrált mise után, amelyen én orgonáltam. Te akkor kezdted gyakorló papi pályafutásodat. Káplánként a szíveden viselted a cigány pasztorációt, az értelmi fogyatékosokkal való törődést, és sok számos olyan feladatot, amelynek elvégzésére másnak nemigen fűlt a foga.
Bizony, nem most volt az, amikor Érsekvadkerten, Néder Géza prépost atya társaságában órákat beszélgettünk a világ dolgairól egy-egy általatok celebrált mise után, amelyen én orgonáltam. Te akkor kezdted gyakorló papi pályafutásodat. Káplánként a szíveden viselted a cigány pasztorációt, az értelmi fogyatékosokkal való törődést, és sok számos olyan feladatot, amelynek elvégzésére másnak nemigen fűlt a foga.
Címkék:
buzi,
deviáns,
erkölcs,
értékrend,
homoszexuális,
kereszt,
keresztény,
Kirill,
pátriárka,
püspök,
Székely János,
tábori,
Zdravetz
2014. szeptember 29., hétfő
Őrület: legálissá akarják tenni a vérfertőzést
| Luke és Leia Skywalker (Csillagok Háborúja I. rész) |
Igen, nem tévedés. És rögvest eltűnődik az ember. Merthogy valaha ennél sokkal kevesebbért mi is járt? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya. Mert akár tetszett, akár nem, rend volt bizony a lelke mindennek. Hangsúlyozzuk persze, valaha. És ma? Németországban a derék jó demokrata jogvédők most éppen ezt akarják. A Magyar Hírlap mai számában olvassuk:
Címkék:
bűn. szodómia,
Csillagok Háborúja,
erkölcs,
etika,
Gomorra,
Magyar Hírlap,
Szodoma,
teológus,
Teremtés könyve
Hely:
Németország
Bűnben élnek a házasság előtt szexelők [videóval]
A házasságon kívüli nemi érintkezés bűn, ahogy az azonos neműek tudatos közeledése is, írja a Szent István Társulat hetedik osztályosoknak szánt hittankönyve. A kötet csak a keresztény egyház nézeteit közvetíti – véli a kiadó, az oktatásért felelős államtitkárság szerint pedig a hittantanár felelőssége, hogy mit ad át a gyerekeknek. Ma Magyarországon több mint 400 ezren élnek élettársi - az egyházi felfogás szerint bűnös - kapcsolatban.
Címkék:
buzi,
buziházasság,
egyház,
egynemű házasság,
élettársi kapcsolat,
erkölcs,
házasság,
hittan,
homofóbia,
homoszekszuális,
WHO
Hely:
Magyarország
2014. július 15., kedd
A zsidó erkölcs
Mai posztomban az erkölcsről lesz szó. A zsidók erkölcséről. Aminek a definíciója: "Ha nekem nem jó (kárt okoz), akkor az erkölcstelen, ha nekem jó (hasznot hoz) akkor az erkölcsös." Ezt történt most is, amikor az RTLKlubtól hirtelen - bejelentés nélkül - átigazolt a TV2-höz a képen látható Ördög Nóra. Nem a személy a lényeges, hanem az, amit az RTL műsorigazgatója nyilatkozott az Origon:
Címkék:
erkölcs,
erkölcstelen,
morális,
Ördög Nóra,
pornó,
rtlklub,
tv2,
Való Világ
Hely:
Budapest, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






