"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiközösítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiközösítés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 8., kedd

Conceptio Immaculata - Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az eredeti bűntől. Ezt ünnepeljük ma, a szeplőtelen fogantatás ünnepén.

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, melyet az első írásos emlékek szerint a 8. században december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel Nápolyban és Szicíliában, de a 10. sz. elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

2015. augusztus 12., szerda

Történelmi Egyház vs. zsidóság

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,19]

Minden szót csak a megfelelő helyen szabad alkalmazni.” – tanultuk valaha az iskolapadban. Különös azonban, hogy ezt leginkább pont azok nem gyakorolják, akiknek kellene. Vagyis a lelki-szellemi vezetők. Egyszerűen elképesztő ugyanis, hogy közülük például Erdő (Grünwald) Péter jó ideje nem tud úgyszólván egy olyan interjút sem adni senkinek, amelyben ne hangsúlyozná, hogy a kereszténység, mint olyan, csak a zsidóság köldökzsinórján csünghet. Mintha a zsidóság lenne az áram, a kereszténység pedig a vezeték!

2015. június 5., péntek

Jehova Tanúi: Egy iskolai feladat ... [videóval]

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

A Jehova Tanúi családokban nevelkedő fiatalok gyakran kapják azt a tanácsot - vagy éppen maguk éreznek indítást arra -, hogy iskolai feladataikat használják fel tanúskodásra, amelyben megismertetik Jehova Tanúi tevékenységét. Így tett például a 17 éves mexikói Daniel, aki angol házi feladata keretében az egyik misszionáriussal készített interjút (2005 Ébredjetek! 9/22. Kiváló tanúskodás az iskolában). Bár Daniel tapasztalata lehet éppen valós, de más Tanú családokban nevelkedő gyerekek tapasztalatai eltérőek lehetnek, és nem mindegyikük hajlandó "mosoly"-álarcot húzni magára.

2015. március 29., vasárnap

"Ismételten kiközösítés..." - Egy tradícionális püspökszentelés margójára [videóval + sok képpel]

„Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt, 109,4]

2015. március 19-én - Szent József ünnepén - Msgr. Richard Williamson püspök úr - az FSSPX volt püspöke - a brazíliai New Fribourgi Szent Kereszt bencés apátságban püspökké szentelte Jean-Michel Faure atyát a katolikus tradíció rítusa szerint a katolikus tradíció számára. Ezzel az 1988-s kiközösítés és annak 2009-s visszavonása után ismételten kiközösítés alá kerül, lévén az 1983-s kódex szerint Vatikáni engedély nélkül szentelte püspök társává Msgr. Faure-t.

2014. december 8., hétfő

Conceptio Immaculata - Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az eredeti bűntől. Ezt ünnepeljük ma, a szeplőtelen fogantatás ünnepén.

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, melyet az első írásos emlékek szerint a 8. században december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel Nápolyban és Szicíliában, de a 10. sz. elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

2014. július 19., szombat

Jehova Tanúi: Ébredezés

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Szia!

Először is bocsánatot kérek, hogy írok neked, de annyi a kétely és a kérdés bennem, hogy már szinte sokszor egész nap csak sírni tudnék! 2011-ben keresztelkedtem meg, abban a reményben, hogy lesznek barátaim és egy szerető testvéri közösség tagja lehetek.

2014. július 17., csütörtök

Cölibátus - ismételten

Blogomban többször volt már szó a papi nőtlenség kérdéséről. Többször kifejtettem, hogy a római-katolikus Egyház dogma szintén tanítja a római rítusú papok cölibátusban, azaz nőtlenségben kell éljenek. Ennek elfogadásával fekszenek a szeminaristák a püspök elé, amikor belegyező nyilatkozatuk alapján vállalják a papi szentség felvételét. (Lásd a posztban a képet) Az 1923-s kiadású Schütz Antal írta "Dogmatika" könyv hittételként azaz dogmaként definiálja a cölibátust. Az egyház új tanítása szerint is a dogmát úgy kell hinni, ahogyan azt az egyház elénk tárta. Ha valaki nem úgy hiszi, vagy megkérdőjelezi, az automatikusan eretnekké válik és önmagától beálló kiközösítésbe kerül, annak minden következményével.

2014. június 26., csütörtök

Eretnek pápa? - Cum Ex Apostolatus Officio

V. Pál pápa
CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO
kezdetű bulllája
1559. február 15.

Pál, püspök,
Isten szolgáinak szolgája.
Örök emlékeztetőül.

Bevezetés

Az Istentől ránk bízott apostoli hivatalnál fogva, ha saját elegendő érdem nélkül is, de Minket terhel az Úr nyájáért érzett aggodalom. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy egy figyelmes pásztorhoz illően e nyáj hűséges megőrzése és üdvös vezetése érdekében állandóan éberek legyünk, és nagyon gondosan előre gondoskodjunk róla, hogy ezen időben azok, akik a bűn következtében szertelenül a saját bölcsességükre támaszkodnak, és végzetesebben, mint általában az igaz hit ellen lázadnak, és ezen felül babonás és szabadon kitalált kifogások segítségével a Szentírás értelmét kicsavarják, valamint a katolikus Egyház egységét, mint az Úr varratlan köntösét szétszakítani igyekeznek, Krisztus nyájából kikergettessenek, hogy a tévedés tanát tovább ne terjeszthessék, mivel visszautasítják, hogy az igazság tanítványai legyenek.

2012. november 8., csütörtök

Az Egyházi temetés feltételei és megtagadása...

Kedves Hívek,
mi, keresztények tiszteletben tartjuk az elhunytak testét, mert ez a lélek „szerszáma” és a Szentlélek otthona volt, de azért is, mert tudjuk, hogy egyszer a test is fel fog támadni. Ezért temeti el az Egyház az ember ha­landó porhüvelyét ünnepélyes szertartásokkal és kíséri el – általában – körmenettel a sírhoz. Úgy a katekizmus (Apologéta: természetesen nem a II. Vatikáni Zsinat után kiadottra kell gondolni), mint az egyházjog (Apologéta: természetesen itt sem az 1983 - ún. Gumimaci Kódex-re - kell gondolni, hanem az 1917-esre) általános szabályokat ír elő, melyeket az egyházi temetéskor figyelembe kell venni. E rendelkezések legfontosabb elemei összefoglalva a következők:

2012. október 19., péntek

Nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására!!!!

Ma, amikor az abortusztabletta hazánkban való bevezetését támogatta az a Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégium is, amely pedig sokáig önmagát a kisbabák élete védelmezőjeként tüntette fel, nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, amiből nem engedhetünk: nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására.

Korunk Orwell és Huxley utópiájának megvalósulásával fenyegető mivoltát mi sem jelzi jobban, mint sokaknak a magzatméh életjoga megtartása vagy elvetése iránti közönye. Ma, amikor az abortusztabletta hazánkban való bevezetését támogatta az a Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégium is, amely pedig sokáig önmagát a kisbabák élete védelmezőjeként tüntette fel, nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, amiből nem engedhetünk: nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására. Mindazon orvosok pedig, akik ebben részt vesznek, hippokratészi esküjüket szegik meg, amelyben pedig megfogadták, hogy nem segítenek ehhez hozzá egyetlen asszonyt sem.