Nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására!!!!

Ma, amikor az abortusztabletta hazánkban való bevezetését támogatta az a Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégium is, amely pedig sokáig önmagát a kisbabák élete védelmezőjeként tüntette fel, nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, amiből nem engedhetünk: nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására.

Korunk Orwell és Huxley utópiájának megvalósulásával fenyegető mivoltát mi sem jelzi jobban, mint sokaknak a magzatméh életjoga megtartása vagy elvetése iránti közönye. Ma, amikor az abortusztabletta hazánkban való bevezetését támogatta az a Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégium is, amely pedig sokáig önmagát a kisbabák élete védelmezőjeként tüntette fel, nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, amiből nem engedhetünk: nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására. Mindazon orvosok pedig, akik ebben részt vesznek, hippokratészi esküjüket szegik meg, amelyben pedig megfogadták, hogy nem segítenek ehhez hozzá egyetlen asszonyt sem.

Az említett kollégium döntése már önmagában is mutatja, hová vezet az etika, az egykor iskoláinkban kötelező hit- és erkölcstan oktatásának hiánya, az, hogy az 1954 és 1989 közötti négymillió, napjainkban évente közel félszáz-ezer (hivatalosan elismert, Apologéta: Magyarországon JELENLEG - a keresztény-konzervatívnak mondott kormány regnálása idején is az egyetlen "egészségügyi beavatkozás", mely nem esik a volumenkorlát alá, azaz az állam minden magzatgyilkosságot finanszíroz. Amikor vannak olyan műtéti beavatkozások - pl. csípőprotézis beültetés -, melyre némely kórházban 4-6 év a várólista) magzatelhajtást gyakorta önmagukat keresztényeknek nevezők is természetesnek tartják, holott a keresztény, kiváltképpen a katolikus erkölcstan határozottan követeli a méhmagzat életjogát, amelynek ismertetői közül ezúttal Evetovics Kunó és Császár József kézikönyvéből idézzük okulásul.

Amint Evetovics Kunó cisztercita leszögezi (Katolikus erkölcstan, 1940), a magzatelhajtás (művi vetélés, procuratio abortus) a Tízparancsolatból az ötödik elleni halálos bűn, ezért

„tilos az éretlen méhmagzat közvetlen megölése magzatelhajtás útján. Az embrio már a conceptio után megkezdi életét s további kifejlődését csak az anyaméhben való megmaradása biztosítja: eme egyedüli életlehetőségtől való megfosztása biztos halált, az élet kioltását jelenti. Az emberi embrio a hetedik hónapig még nem elég fejlett ahhoz, hogy az édesanya méhétől különváltan éljen: magzatelhajtáson, művi vetélésen az ilyen fejletlen embrio távoztatásáét kell érteni. A hetedik és kilencedik hónap vége között elválasztott magzat élete kedvező körülmények mellett megmenthető. A magzatnak az anyaméhből ebben az időben történő távoztatása, a szülés siettetése (acceleratio partus): ilyenkor tehát koraszülésről van szó. Nem szabad a még fejletlen magzatot közvetlen beavatkozással az édesanyától elválasztani, s ezáltal az embrió életét kioltani: súlyos okból azonban szabad a fejlett magzat születését siettetni. Megfelelően súlyos okból megengedett a közvetett magzatelhajtás, például ha az anya életveszélyes betegségben van s gyógyítás céljából használt szer közvetlenül a betegség távoztatására, nem pedig a magzat megölésére irányul, s más mód nincs az anya orvoslására, s végül, ha a gyermeket a lehetőség szerint megkeresztelik.”

Végül az egyházjogi kódex, a „Codex Iuris Canonici” 2350. kánonjára hivatkozva arra figyelmeztet, hogy „az Egyház az ordinariusnak fenntartott kiközösítéssel sújtja azokat, akik a magzat elhajtásában részt vesznek, nem véve ki az anyát sem, ha az elhajtás tényleg bekövetkezett.”

Császár József pápai prelátus könyvében (Gyónók kalauza, 1946) szintén a természetjog alapján állapítja meg, hogy a méhmagzat (foetus) egyenes megölése mindig súlyos bűn (gyilkosság):

Magzati életmentő műtét

„Még az anya életének megmentése céljából sem szabad az anyaméhben élő gyermeket feldarabolni (craniotomia). Éppen így mindig súlyos bűn a méhmagzat elhajtása még akkor is, ha különben mind a gyermek, mind az anya meghalna. Ugyanez áll az anyaméhen kívüli terhességnél is. Súlyos bűn minden olyan cselekedet is, amellyel valaki el akarja hajtani a méhmagzatot, ha ez az eredmény nem is következik be. Az anyaméhmagzat közvetett (indirect) megölése is rendszerint tilos, de súlyos okokból megengedett lehet. Másállapotban levő asszonyok súlyos bűnt követnek el, ha olyasvalamit tesznek, ami előreláthatólag magzatelhajtást okoz. Halálos betegségben szenvedő anya bevehet olyan orvosságot, amely nemcsak egészségét állítja helyre, de a magzatot is elhajtja, feltéve, hogy a betegség ellen nincs más orvosság, és hogy a gyógyulás nemcsak a magzat elhajtásából következik. Éppen így meg van engedve a beteg anyaméh eltávolítása, ha ezzel a méhmagzat is eltávolíttatik, feltéve, hogy ez az egyetlen eszköz az anya életének megmentésére. A szülés siettetése (a terhesség hetedik hónapja után) megfelelő okból meg van engedve, mert ilyen esetben a gyermek már életképes. Ha az anya nagy veszély nélkül lehetséges, a szülés siettetésével várni kell addig, míg erkölcsileg nem bizonyos, hogy a gyermek az anyaméhen kívül életben marad. Ha azonban az anya nagy veszélyben van, szabasd a korai szülést előidézni, mihelyt valószínű, hogy a gyermek életképes.”

Az abortusz (amelynél már csak egy nagyobb bűn van, az öngyilkosság, mert azt elkövetője többé már nem teheti jóvá) legalizálása végső soron tehát azt mutatja, hova vezet az erkölcsi normákat adó Teremtőbe vetett hit hiánya, amelynek további kézzelfogható jeleként „terhes”-nek mondják a „várandós”, „áldott állapot”-ban lévőt, s ha rajtuk múlna (amint írta Bíró András „Terhes vagy áldott?” című glosszájában (Új Magyarország, 1997. március 6.)), alighanem még az „Üdvözlégy”-et is átírnák ilyképpen: „Terhes vagy Te az asszonyok között és terhes a Te méhednek gyümölcse, Jézus…”.

Amikor ezennel újraidézett írásunkat szerzője a minap ismét közzétette Facebook-ján (hozzá a Szittyakürt 2007. augusztusi számában Jaine Gardener „Abortusz: a kóser mészárlás” című írásához mellékelt képet egy huszonnégy hetes magzat tágításos-ürítéses abortuszáról), a reá írt hozzászólások pontosan kifejezték, kik azok, akik ösztönösen vallják, amiből nem engedhetünk, azt, hogy nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására, skik, akik amúgy „riasztó”-nak, viszont „ezernyi ok”-ból mégis megengedhetőnek tartják, így az előbbiek közül egy tizenhét éves, öt hónapos terhes leány így fakadt ki:

„Én semmiképpen nem akartam abortuszt, de körülöttem majdnem mindenki azt akarta, még a kicsi apja is! Egy életet azért megölni, mert még fiatal vagyok, vagy mert nincs pénz! Semmi indok nincs az abortuszra!”

Ami pedig az utóbbiakat illeti, akadt közülük, aki szerint az abortusz általi magzatgyilkosság „riasztó látvány” ugyan, de „ezernyi oka lehet, amiért valaki így dönt: amíg a védekezés nem megoldott, folytatódik a dolog”.

Tanulság? Nemhogy ezer, egy ok sem lehet a méhmagzat meggyilkolására, hiszen a szép nem feladata, hogy hazánk „nemtője legyen”, amint Garay János írta versében (Magyar hölgy, 1847):

Magyar hölgynek születtél,
Tedd hivatásodat!
Egy hon nemtője lenni,
Mi szép egy gondolat!
Oh hölgy, ki ezt betöltéd,
Mi szép vagy és mi nagy!
Rendeltetés az égből,
A földön áldva vagy.

Forrás: ifj. Tompó László irodalomtörténész (www.hunhir.hu)