"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konklávé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konklávé. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 18., szerda

Sedevancantista papok a tradícióban?

A sede vacante (latinul: üres, betöltetlen ülés vagy székhely) az az időszak, amikor egy római katolikus egyházmegyének nincs püspöke, mert lemondott vagy meghalt. Amikor Róma püspöke, vagyis a pápa hivatala nincs betöltve, akkor az Egyházat a bíborosok testületet irányítja II. János Pál pápa 1996-ban közzétett Universi Dominici gregis apostoli konstitúciójában foglaltak szerint.
A sede vacante idejére a Szentszék minden tisztségviselőjének megszűnik a hivatala, kivéve a főpenitenciáriust, aki a konklávé alatt is érintkezhet a külvilággal és a camerlengo bíborost, aki ebben az időben ellátja a „miniszterelnöki” feladatokat és a Vatikán vagyonát kezeli. A 2013-as pápai lemondás idején a főpenitenciárius Manuel Monteiro de Castro bíboros volt, a camerlengo pedig Tarcisio Bertone bíboros, korábbi államtitkár.

2013. március 13., szerda

Habemus papam - az ötödik körben...


Annuntio vobis gaudium magnum:
habemus papam!
Eminentissimum ac reverendissimum dominum,
dominum [Jorge Mario],
Sanctæ Romanæ Ecclesiæ cardinalem [Bergoglio],
qui sibi nomen imposuit [Francesco]
"Van pápánk". Alleluja.
A mindenható Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus adjon neki erőt, egészséget és a hit védelmének karizmáját.

Non habemus papam - a második-harmadik körben...

A Sixtus-kápolnában kedden délután a konklávéra összegyűlt 115 bíboros első szavazását követően háromnegyed 8 előtt, majd szerdán a két délelőtti forduló után is, fél 12 után is fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Ez annyit jelent, hogy a szavazó bíborosok közül senki sem érte el a kétharmados többséget, vagyis a 77 szavazatot.

Sh'ma Yisrael: csak a jó Isten tudja, ...

"Mi lesz ha ne adj Isten megint egy zsidót választanak pápának és ki lesz akkor Erdő helyett?"
Ezt kivételesen nem én mondom, nem mi mondjuk Magyarországon. Ha mi mondanánk, akkor minket már rég börtönbe zárnának, csak az lenne a kérdés hogy bírósági ítélettel vagy anélkül. Lehet, egy ilyen mondás után újra nyitnák a recski rézbányát, vagy a hortobágyi munkatábort. De az biztos, hogy vinnének. De...

2013. március 12., kedd

Non habemus papam: az első szavási körben

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből az első szavazás után, vagyis kedden nem sikerült megválasztani az új pápát. Nincs biztosnak tekinthető befutó a pápaválasztáson. Több esélyes jelölt neve is felmerült az elmúlt napokban - köztük Erdő Péteré is. Szinte mindegyikük mellett más és más érv szól: van, akinek konzervativizmusát említik az elemzők, és van, aki éppen modern felfogásával hívta fel magára a figyelmet. Egy lengyel és egy német pápa után szívesen látnák újra saját nemzetük bíborosát Szent Péter trónján az olaszok; 28 jelöltjükkel erre jó esélyük van.

2013. március 11., hétfő

Libanoni vélemény: jó lenne, ha újra XVI. Benedeket választanák

A nemzetközi bíboros-kollégium már napok óta ülésezik, tagjai számos magán tárgyalást folytatnak a Vatikán palotáiban és folyosóin, valamint a Szent Péter tér körül található rengeteg vendéglőben a pápa-utód profiljáról – azokról a feladatokról, melyek a szegény emberre várnak. Magából a bíborosokból már nem lehet többé kiszedni semmit azóta, hogy szigorú titoktartásra kötelezték őket. Nem csoda, hogy ezért a médiában a találgatások olyan áradata indult meg, mely felülmúl szinte minden eddigit, és már most több újságíró van Rómában, mint II. János Pál pápa halálakor.

2013. március 10., vasárnap

Növekvő odds: Erdő Péter a top 5-ben

A pápai trónusra leginkább esélyesnek tartott öt bíboros között mutatta be Erdő Péter Esztergom-budapesti érseket vasárnap az osztrák Die Presse. A vezető konzervatív osztrák napilap Marc Oullet kanadai, Angelo Scola olasz, Luis Tagle Fülöp-szigeteki és Odilo Scherer brazil bíboros mellett mutatta be Erdő Pétert, mint az egyik "favoritot" a kedden kezdődő konklávé előtt.
Az Egy Péter Péter székére című portréban a lap budapesti tudósítója, Peter Bognar Erdő Péter kiemelkedő szellemi képességei mellett szívélyességét, emberségét emeli ki. "Mindenütt ismert embersége, amit egy egészséges adag önirónia és humor fűszerez. Nem csoda hát, hogy a magyar katolikus közösségen belül a lehető legnagyobb tisztelet övezi" - írta a lap.

2013. március 9., szombat

Homokos pápa megválasztását szorgalmazza egy olasz pap

"Az egyháznak homoszexuális pápára van szüksége" – jelentette ki egy "melegjogi aktivistaként" is ténykedő "katolikus pap", Don Andrea Gallo szerdán, egy olasz rádióállomásnak nyilatkozva.
A genoai San Benedetto drogrehabilitációs közösség alapítójaként is ismert Don Gallo a következőképpen nyilatkozott a Radio 24 elnevezésű rádióállomás La Zanzara című műsorában: 

2013. március 8., péntek

Pápaválasztás: Március 12-én kezdődik a konklávé

A bíborosok testületének mai döntése értelmében március 12-én, kedden kezdődik a konklávé.
A szentszéki sajtóközlemény tájékoztatása szerint 12-én, kedden délelőtt a Szent Péter-bazilikában celebrálják a „pro eligendo Romano Pontifice” szentmisét, ezután a bíborosok visszavonulnak és megkezdődik a pápaválasztó konklávé.

Malakiási próféciák: XVI. századi, pontatlan hamisítvány

A következőt az utolsó pápának megjósoló malakiási próféciákkal több probléma is akad. Valószínűleg XVI. századi hamisítványról van szó, amely ráadásul megjövendölt tíz ellenpápát is, holott ha már az ellenpápákat is felsorolja, tizenkettővel kellett volna számolnia.
Bár az Ótestamentumnak is része Malakiás könyve, a malakiási próféciákat nem Malakiás prófétának tulajdonítják, hanem Szent Malakiás ír püspöknek (1094-1148), aki újjászervezte az ír egyházat. A legenda szerint Malakiás, amikor 1139-ben II. Ince pápánál járt Rómában, egy látomásban megjövendölt 112 leendő pápát, kezdve II. Celesztinnel (1143-44). A lista szerint az utolsó pápa lenne egy bizonyos Petrus Romanus (avagy Péter, a római).

2013. március 6., szerda

Az Egyház nem részvénytársaság...

A bíborosi kollégium dékánja, Angelo Sodano bíboros a bíborosok generális kongregációját március 4-én, hétfőn 9:30-ra hívta össze. A kongregációk addig fognak ülésezni, amíg minden bíboros meg nem érkezik Rómába. Csak ekkor fogják eldönteni (Apologéta: a legutolsó hírek szerint ma [szerdán] döntenek a konklávé kezdetéről), hogy mikor (Apologéta: sajtóhírek szerint március 11.) kezdődik a konklávé. Az ülésen minden bíboros jelen lesz, így a 80 év felettiek is részt vesznek a konklávé kezdetéről történő döntéshozatalban.

2013. március 4., hétfő

Universi Dominici Gregis - A pápaválasztás eljárása

A Sixtusi kápolna kéménycsúcsa? A római pápa megválasztása szabályainak néhány változtatásról" szóló motu proprio apostoli levelével XVI. Benedek pápa korrigálja a II. János Pál-féle pápaválasztási reform legvitatottabb pontját, amely úgy rendelkezett, hogy a konklávé elhúzódása esetén akár a bíborosok abszolút többsége is elegendő lehet a pápa megválasztásához. Ezzel szemben Péter következő utódát ismét csak a választók kétharmadának szavazatával lehet majd megválasztani.
A konklávé szabályai sokszor változtak az évszázadok során, de a pápa megválasztásához szükséges kétharmados többség a XII. század óta változatlan maradt. Az 1996. február 22-én kiadott, máig érvényes Universi Dominici gregis apostoli rendelkezésnek éppen az volt a leglényegesebb, s egyben legvitatottabb változtatása, amely ezen évszázados szabály alól kivételt engedett.

2013. február 28., csütörtök

Ma estétől "sede vacante" a megválasztásig

Amikor egy püspök lemond vagy meghal, s egyházmegyéje első számú vezető nélkül marad, sede vacantéről beszélünk. Ha a pápa lemond vagy meghal, nem csupán az Egyház marad vezető nélkül, hanem a római egyházmegye is, melynek székesegyháza a lateráni Szent János-bazilika. A sede vacante avagy interregnum alatt az Egyházat a bíborosok testülete kormányozza.
A sede vacante kezdetével a Római Kúria minden tisztségviselője automatikusan elveszti hivatalát, kivéve a camerlengo bíborost, aki a Szentszék vagyonát kezeli ilyenkor, illetve ellátja a „miniszterelnöki” funkciókat; és a főpenitenciáriust, aki azon három ember közt van, akik a konklávé alatt is kommunikálhatnak a külvilággal, hogy feladatukat ellássák.

2013. február 27., szerda

Pápaválasztás: közel lenni a tűzhöz....

Erdő Péter bíboros, prímás Rómába utazott, hogy XVI. Benedek pápai szolgálatának utolsó előtti napján, szerda délelőtt részt vegyen a visszavonuló katolikus egyházfő nyilvános audienciáján, közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.
Tízezrek gyűltek össze reggel a római Szent Péter téren és a környező utcákban. A mellékutcákban hatalmas kivetítőket állítottak fel. A tömeg többször is kórusban skandálta a pápa olasz nevét (Benedetto).

2013. február 23., szombat

Pápaválasztás: "A Rajna a Dunába, majd a Tiberisbe ömlik"...

Beindult az európai gőzhenger. A fenti cím egy kölcsönvett cím Ralp. M. Wiltgen SVD atyától származik, aki a II. Vatikáni Zsinaton a médiakapcsolatért volt felelős, így tökéletesen belelátott a folyamatokba. Történeti visszatekintés, ragaszkodva a hűséghez. A könyvének a címe: "A Rajna a Tiberisbe ömlött" és INNEN lehet letölteni. Ajánlom elolvasásra, mert sok mindent megvilágít, és helyes mederbe terel. Én azt mondanám, hogy alapmű a II. VZS. megítéléséhez, amit zsinat helyett inkább puccsnak lehet nevezni a könyv alapján.
A következő cikk elolvasása után láthatóvá válik, hogy beindult az európai "gőzhenger", az európai (még inkább a német nyelvterület) érdekeknek az érvényesítésére.

2013. január 1., kedd

Lucifer intronizációja: fekete mise Rómában

A bukott arkangyal, Lucifer intronizációja1 a római katolikus citadellában 1963. június 29-én zajlott le: nagyon is megfelelő dátum egy történelmi ígéret beteljesítésére. Miként e szertartás minden híve tudta, a sátánizmus hagyománya már régen megjövendölte, hogy a fejedelem ideje abban a pillanatban jön el, amikor egy pápa Pál apostol nevét veszi fel. Ez az előfeltétel – jel az aratás beköszöntének idejéhez – nyolc nappal korábban Péter legújabb utódának megválasztásával teljesült be.
A konklávé vége óta nagyon kevés idő maradt az előkészületekre, melyeket el kellett végezni, de a legmagasabb tanács mégis úgy döntött, hogy a fejedelem trónra emelésének nincs kedvezőbb időpontja, mint éppen a citadella két vezérének, Péternek és Pálnak az ünnepe. És e szertartásra nem lehetett alkalmasabb helyet választani, mint Szent Pál kápolnáját, mely nagyon közel fekszik a pápa lakosztályához. [Cappella Paulina]