"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. március 12., kedd

Non habemus papam: az első szavási körben

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből az első szavazás után, vagyis kedden nem sikerült megválasztani az új pápát. Nincs biztosnak tekinthető befutó a pápaválasztáson. Több esélyes jelölt neve is felmerült az elmúlt napokban - köztük Erdő Péteré is. Szinte mindegyikük mellett más és más érv szól: van, akinek konzervativizmusát említik az elemzők, és van, aki éppen modern felfogásával hívta fel magára a figyelmet. Egy lengyel és egy német pápa után szívesen látnák újra saját nemzetük bíborosát Szent Péter trónján az olaszok; 28 jelöltjükkel erre jó esélyük van.

A világsajtó a legtöbbet a milánói érsek, Angelo Scola nevét emlegeti, mint Szent Péter lehetséges utódját. Scolát főleg konzervativizmusa miatt tekintik esélyesnek, miközben mellette szól az is, hogy vallásfilozófiai értelemben két elődje, XVI. Benedek és II. János Pál pápa nyomdokain jár.

Ugyancsak lehetséges befutóként cikkeznek a brazil Odilo Pedro Shererről. Sao Paolo püspöke különösen kedvelt hazájában, hiszen modern eszközökkel népszerűsíti a tradíciókat: gyakran vendégeskedik TV show-kban, és rendszeresen posztol a saját Twitter-csatornáján. Esélyeit növeli, hogy a világ katolikusainak 40 százaléka Latin-Amerikában él.

Afrikában ugyanakkor harminc év alatt csaknem megháromszorozódott a katolikusok száma. A ghánai Peter Turksont is az esélyesek között tartják számon. Ismerői úgy beszélnek róla, mint Isten alázatos szolgálójáról, aki számos nyelven beszél, órákon át imádkozik egy nap, szabadidejében pedig szeret futni, gitározni és énekelni.

A legesélyesebb jelöltek között említi a világsajtó Erdő Pétert is. Az Esztergom-budapesti érsekkel kapcsolatban megjegyzik: különösen nagy figyelmet fordít a vallások közötti párbeszédre, és "jó kapcsolatot ápol a zsidó és roma közösségekkel".

A katolikus egyház történetében egyébként eddig csak egyszer fordult elő, hogy magyar főpap ilyen közel kerüljön a pápává választáshoz 500 évvel ezelőtt Bakócz Tamás is az esélyesek között szerepel, de végül X. Leót választották pápává.

(MTI nyomán)