A végjáték elkezdődött III. rész

1824-ből: Emmerich Katalin

Hallottam, hogy Lucifer (ha nem tévedek) ötven vagy hatvan évvel a Kr. u. 2000. év előtt egy időre ismét szabadon lesz bocsátva. Sok más számadatot elfelejtettem. Több más elkárhozottat még előbb szabadon fognak engedni az emberek büntetésére és kísértésére. Napjainkban, úgy vélem, megtörtént néhányuknak szabadon bocsátása, másoké a mi időnk után fog bekövetkezni.

1884. október 13-án: XIII. Leó pápa látomása

Ezek közé tartoznak azok a beszámolók, melyek XIII. Leó pápa látomásáról szólnak, melyben épp e (XX.) század kezdete előtt nem sokkal részesült. A történetet a pápa több bizalmas embere, elsősorban a hozzá közelálló bíborosok hagyták ránk. Míg a beszámolók egyes részletei eltérnek, a lényeg egyértelmű és minden beszámolóban azonos. Egyszer, amikor a Vatikánban éppen valamely liturgikus esemény befejezésénél tartott a XIX. század végén, XIII. Leó pápa hirtelen egy pontra szegezve tekintetét, megmerevedett. Később közeli munkatársainak elmesélte élményét. Az Úr megengedte neki, hogy fültanúja legyen a Sátán és az Úr között zajló beszélgetésnek.

A párbeszéd Jób könyvének arra a részletére emlékeztetett, amelyben a Sátán és az Úr Jób megkísértéséről tárgyal. A Sátán kijelentette, hogy ha elegendő hatalma lenne, és elegendő idő állna rendelkezésére, képes lenne elpusztítani az Egyházat. Isten megengedte a Sátánnak, hogy a huszadik század nagyobbik részével rendelkezzen, vagyis ezt az időszakot kapta a Sátán arra, hogy különleges próbatételnek és kísértésnek vesse alá az Egyházat. Azt követően viszont hatalma ismét korlátozva lesz. Ennek a látomásnak köszönhető aztán, hogy XIII. Leó pápa elrendelte egy Szent Mihály arkangyalhoz intézett különleges könyörgés elmondását minden egyes csendes szentmise végén, az egész világon. Ez a gyakorlat a II. Vatikáni Zsinatig fennállt, és a liturgikus reform törölte el.

XIX. századból: John Henry Newman (1801-1890)

Támadásra indul-e az Istentől való egészen feltűnő eltávolodás következtében Krisztusnak és Egyházának ellensége? És nincs-e okunk félni, hogy éppen napjainkban van fokozatosan készülőben, terjedőben és előretörőben valami ilyen aposztázia? Nem törekednek-e csaknem mindenhol a világon, különösen éppen napjainkban, szinte szakadatlanul itt és ott, ezen vagy azon a helyen jobban vagy kevésbé feltűnően vagy feltűnés nélkül, a legszembeötlőbben és ijesztőbben azonban éppen a legcivilizáltabb és leghatalmasabb országokban, – nem törekednek-e a vallás nélkülözhetővé tételére? Nem hirdetik-e egyre jobban, hogy a nemzetnek, mint olyannak, semmi köze sincs a valláshoz, hogy az mindenkinek pusztán saját lelkiismereti ügye? Ez pedig azt jelenti, hogy hagyjuk kiveszni az igazságot a világból anélkül, hogy törekednénk megőrizni a mi időnkben és továbbadni az utánunk következőnek.

Nem törekednek-e erőteljesen és egyformán az összes országokban arra, hogy megfosszák hatalmától és kiforgassák helyzetéből Krisztus Egyházát? Nem igyekeznek-e lázasan és állandó tevékenységgel a közügyekben a vallás szükségességének eltüntetésére? Így az eskü kiszorításának megkísérlése által azzal az ürüggyel, hogy nagyon szent a mindennapi élet ügyeihez, ahelyett, hogy nagyobb tisztelettel és nagyobb illendőséggel való alkalmazásáról gondoskodnának?

Nem kísérlik-e meg a vallás nélküli nevelést, vagy ami vele egyértelmű, az összes vallási előírások fokozatos megszüntetését? Nem kísérlik-e meg a mértékletességnek és a belőle származó erényeknek vallás nélküli, pusztán a hasznosság elveire épülő egyesületek útján való elérését? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami rendszabályok és törvények rendelkezéseinek céljává és irányítójává?

Nem kísérlik-e meg, hogy megfosszák a Szentírást más magyarázatokat kizáró egyedüli értelemjelentésétől, s nem népszerűsítik-e azt a gondolatot, hogy százféleképpen egyformán jól értelmezhető, vagyis más szavakkal, hogy egyáltalában nem értelmes dolog, holt betű és mellőzhető? Nem kísérlik-e meg teljesen kiküszöbölni a vallást, amennyiben külső vagy tárgyi, amennyiben előírásokban jelentkezik vagy írott szavakkal kifejezhető? Nem akarják-e belső érzelmeinkre korlátozni és így figyelembe véve, hogy érzelmeink mennyire változékonyak, tünékenyek, nem kísérlik-e meg ténylegesen a vallás kiirtását?

Bizonyos, hogy napjainkban a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén rendezi csapatait, szervezkedik, intézkedik, Krisztus Egyházát mintegy hálóba zárja és előkészíti az utat az általános elszakadásra tőle. Megszüli-e vajon ez a nagy aposztázia az Antikrisztust, vagy pedig halasztódik-e ez még, amint késedelmeskedik már oly régen, nem tudjuk; azonban mindenesetre a Sátántól ered és a halált leheli ez az aposztázia összes jeleivel és eszközeivel.

Távol legyen mindannyiunktól, hogy azokhoz a balgákhoz tartozzunk, akik a minket körülfogó hálóban fennakadnak! Távol legyen tőlünk, hogy megtévesszenek a szép ígéretek, melyekbe a Sátán elrejti kétségtelenül mérgét! Azt gondoljátok, oly ügyetlen a mesterségében, hogy nyíltan és világosan kér titeket a csatlakozásra az Igazság elleni hadjáratában? Nem; csalétekkel kínál, hogy megkísértsen. Ígér polgári szabadságot, ígér egyenlőséget, ígér jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését, ígér reformot. Ezeken az utakon titkolja el előttetek műve természetét, melybe be akar titeket fogni, megkísérel titeket világi és egyházi elöljáróitok ellen megnyerni. Vagy ígért felvilágosultságot – kínál ismeretet, tudományt, bölcseletet, kínálja a látókör kitágulását.

 Gúnyolódik az elmúlt időkön, gúnyolódik minden intézményen, mely tiszteli a múltat. Sugallja, hogy mit mondjatok, és azután hallgat rátok, dicsér és bátorít. Azt mondja, hogy emelkedjetek fel a magasba. Megmutatja, hogyan válhattok mintegy istenekké. Aztán kacag, tréfálódzik és bizalmas lesz veletek; kezeteknél fog, ujjait a tiéitekbe kulcsolja, megragadja és azután az övéi vagytok.

A régi római birodalom nem a múlté. A Sátán, ha meg van kötve, csak egy időre van leláncolva; a jó és gonosz harca nem fejeződött be.

XX. század eleje: Szent X. Pius pápa

A Ferencrendi Nagykáptalan pápai audienciáján, 1909-ben, Szent X. Pius pápa láthatóan transzba esett. Az ott jelenlevők mozdulatlanok lettek és csendben maradtak. Néhány perc múlva Pius kinyitotta a szemét, felkelt a székéből, és felkiáltott: „Amit én most láttam, az szörnyű volt! Az egyedüli leszek, vagy lesz még utódom? Ami azonban bizonyos, az az, hogy a Pápa el fogja hagyni Rómát, és mialatt elhagyja a Vatikánt, át kell mennie a papjai holttestein keresztül!” És figyelmeztette a szemtanúkat: „Ne mondják el senkinek sem ezt, amíg én élek.”

Nem sokkal a halála előtt Piusnak volt egy másik látomása is. „Láttam az egyik utódomat, egy hasonló nevűt, aki a barátai testén keresztül menekült. Menedéket talált egy rejtekhelyen, de egy rövid pihenő után kegyetlen halállal fog meghalni. Az Isten tisztelete eltűnt az emberek szívéből. Ki akarják törölni Istent még az emlékezetükből is. Ez a romlottság nem lesz egyéb, mint a világ utolsó napjainak kezdete.”

XX. század közepe: XII. Pius pápa

Néhányszor szóbeszéd keletkezett XII. Pius látomásairól és „angyali” jelenségeiről pápaságának egész ideje alatt (1939-58). Az egyik ilyen misztikus látomása után beszámolt róla az egyik munkatársának: „Az emberiségnek fel kell készülnie olyan szenvedésekre, melyeket még nem élt át azelőtt.” Kifejezte rémületét arra vonatkozóan, hogy mit látott: az emberiségnek szembe kell néznie nem is olyan távoli jövőben olyannal, ami „a legsötétebb lesz az Özönvíz óta.”

Látható tehát, hogy nincs kétség afelől, hogy bizony itt hamarosan súlyos következményeket kell megélnie az emberiségnek.

A következő részben a mostani pápa kerül elemzésre, hiszen különös módon azonnali felháborodás kezdődött el a katolikusok körében. Feltűnő módon azon nem-katolikusokban is felháborodást váltott ki a pápa eddigi tevékenysége, akik eddig is tisztelettel viseltettek a Katolikus Egyház iránt.

Folytatás következik>>>

Előző részek:

1. A végjáték elkezdődött II. rész
2. A végjáték elkezdődött I. rész