"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. március 26., kedd

A végjáték elkezdődött II. rész

XIV. századból (1303-1373): Svéd Szent Brigitta

A 2000. év előtt 40 évvel a Sátán szabadjára lesz engedve, hogy megkísértse az embereket. Amikor úgy látszik, hogy minden elveszett, Isten hirtelen megálljt parancsol a gonosz lelkeknek. Annak a jele, hogy ez mikor fog bekövetkezni, az lesz, amikor a papok felhagynak a szent kötelességeiknek a teljesítésével, és civil ruhába fognak öltözni, és az asszonyok úgy öltöznek, mint a férfiak, és férfiak pedig úgy, mint a nők.

XI. századból: A Maria Laaci kolostorból

XVI. századból: A Maria Laach-i monostorban A XX. század halált és rombolást, az Egyháztól való aposztáziát, viszályt a családokban, a városokban és a közigazgatásban fog hozni; ebben a században három nagy háború lesz néhány évtizedes közbeeső időkkel. Egyre pusztítóbb és véresebbek lesznek, és nemcsak Németország lesz romhalmazzá, hanem végül is Kelet és Nyugat minden állama.

Németország rettenetes vereségét követni fogja a következő nagy háború. Nem lesz elég ennivaló a népek számára, és nem lesz takarmány az állatoknak. Emberi kezek okozta mérgező felhők fognak alászállni és elpusztítanak mindent. Az emberi elméket őrület fogja megtámadni és elfoglalni.

XVII. századból: Mariana de Jesus Torres nővér

Mariana de Jesus Torres anya (1563-1635) koncepcionista nővér volt, aki Spanyolországból az Új Világba utazott 13 éves korában azért, hogy segítsen megalapítani Quitóban a ferences rendhez tartozó Szeplőtelen Fogantatás Királyi Zárdáját. Az Ég sok különleges keggyel tüntette ki őt, ugyanis ennek a kiválasztott léleknek megadatott megismerni sok jövőbeli eseményt, különösen az Egyháznak a mi korunkbeli helyzetét. Néhány prófécia, melyet az Égtől kapott, s melyek a mi időnkre vonatkoznak, s melyek tökéletesen egybe csengenek azokkal a próféciákkal, melyeket Miasszonyunk Fatimában, 1917-ben közölt a látnok gyermekekkel.


Az Our Lady of Good Success (a Jószerencse Asszonya) egyházilag jóváhagyott jelenésében, mely 1634. február 2-án történt, az Istenanya a következőket mondta Mariana de Jesus Torres anyának: A XIX. és a XX. század az eretnekség és az erkölcsi zűrzavar kora lesz. Maroknyi hithű ember marad csak, hogy harcoljon „a tisztátalanság lelkével, amely szennyes áradatként fogja elárasztani az utcákat, a tereket és a nyilvános helyeket”. Papi hivatások vesznek el, apácák hagyják ott közösségüket és a hívők kimondhatatlan szenvedéseket fognak kiállni. Sötétség ereszkedik az Egyházra, és a Sátán hatalmat nyer a hitetlenek, különösen a gazdagok felett, akik olyan önzővé válnak, hogy megtagadják a növekvő gonosz elleni harc anyagi támogatását.

»A Legszentebb Szentháromság megerősítette az én Királynőm [a Szent Szűz] óhaját, megerősítvén, hogy Isten megáldja mindazokat, akik támaszával és segítségével hozzájárulnak a Szent Szobor elkészítéséhez, és mindazokat, akik segítenek az „Our Lady of Good Success” tiszteletét elterjeszteni évszázadokon át, ismertté téve az eredetét és ezeket a jelenéseket, melyek a XX. századra vonatkoznak. Ez lesz az ideje a szokások nagy romlásának. A Szent Szabályok megszentelt szentségét nevetségessé teszik, elnyomják és megvetik, s mialatt ezt teszik, az emberek megvetik és bemocskolják Isten Egyházát, sőt Istent magát is, akit az Ő papjai képviselnek. A démon megpróbálja üldözni az Úr szolgáit minden lehetséges módon.«


»A Sátán átveszi a hatalmat a Földön a hitetlen ember tévedése által, aki fekete felhőként fogja elsötétíteni a Szent Fiam Legszentebb Szívének szentelt világ egét. Ennek a világnak, mivel utat engedett mindenféle gonoszságnak, sokfajta büntetésen kell keresztülmennie: katasztrófákon, éhínségeken, háborúkon, hitehagyáson és számtalan lélek elvesztésén. Rettenetes háború jön, amelyben papok és istenfélők vére fog folyni, s ez fogja szétkergetni az Egyház szabadságának ragyogó hajnalát beárnyékoló fekete felhőket. Az az éjszaka olyan szörnyű lesz, hogy úgy tűnik, a gonoszság győzedelmeskedik. Akkor jön el az én időm: Meghökkentő módon fogom eltiporni a Sátán büszkeségét. Talpam alá vetem őt, és a pokol mélységébe láncolom, s így végre megszabadul kegyetlen zsarnokságától az Egyház és a világ.«

»A 19. század végén és a 20. század nagy részében különféle eretnekségek fogják virágkorukat élni a világon. A hit értékes fénye kihuny a lelkekben a csaknem teljes erkölcsi romlás miatt; azokban az időkben nagy fizikai és erkölcsi csapások lesznek úgy az egyéni, mint a nyilvános életben. Azok a lelkek, akik kis számban, de megtartják a hitet és gyakorolják az erényeket, kegyetlen és elmondhatatlan szenvedéseken mennek keresztül; a hosszú, elnyújtott vértanúságuk által sokan közülük eljutnak a halálukig a szenvedésük nagysága miatt, és ezzel mártírokká lesznek, mivel életüket adják az Egyházért és a hazáért.


Megmenekülni ezen eretnekségek szolgaságából nagy akaraterőre lesz szükség, állhatatosságra, bátorságra és az Istenben való nagy bizalomra. Ezek mindegyike az Isten Fiának kegyelem teljes ajándéka lesz azok számára, akiket Ő kiválaszt a helyreállítás munkájára. Eljön az az idő, amikor minden elveszve és megbénítva látszik, és éppen akkor jön a teljes újjáépítés boldog kezdete.«

»Az összes társadalmi osztály feletti ellenőrzés elérése által a szekták igyekeznek behatolni – nagy ügyességgel – a családok szívébe, hogy elpusztítsák még a gyerekeket is. A gyermekkor ártatlansága csaknem eltűnik. Így a papi hivatások is eltűnnek; ez egy igazi csapás lesz. A papok elhagyják a szent kötelességeiket, és letérnek arról az útról, melyet az Úr jelölt ki számukra. Ekkor az Egyház sötét éjszakán megy keresztül a Főpap és atya hiánya miatt, hogy vigyázzon rá szeretettel, gyengédséggel, erővel és okossággal, és nagyszámú pap fogja elveszíteni Isten lelkét. Így nagy veszélynek teszik ki a lelküket.«

»És szétoszlatni ezeket a fekete felhőket, meggátolni az Egyház szabadságának ragyogó hajnalát, egy szörnyű háború fog kitörni, melyben a papok és a hívők vére fog folyni. Ez az éjszaka olyan szörnyű lesz, hogy a gonoszság fog győztesnek látszani. Akkor jön el az én időm: meghökkentő módon elpusztítom a Sátán büszkeségét, lábam alá vetem, leláncolom a pokol mélységébe, megszabadítom végül is az Egyházat és az országot az ő kegyetlen zsarnokságától.«

»Szívem szomorú a küszöbönálló pusztulásra ítélt világban bekövetkező sok szenvedés miatt. Isten haragja közel van. A világ hamarosan meg lesz büntetve nagy csapásokkal, véres forradalmakkal, szörnyű hurrikánokkal, valamint a folyók és a tengerek kiáradásával. A világban nagy felfordulás lesz egy új és sokkal szörnyűbb háborúban. A leghalálosabb fegyverek el fogják pusztítani a népeket és a nemzeteket. A föld diktátorai, ördögi szakemberek, lerombolják a templomokat és megszentségtelenítik az Oltáriszentséget, és elpusztítják a számunkra legértékesebb dolgokat. Ebben az istentelen háborúban sok olyan fog elpusztulni, melyeket az emberi kéz megalkotott.
Felhők tűzvillámokkal az égen, és tűzviharok fogják sújtani a világot. A szörnyű istencsapás, melyet sohasem tapasztalt az emberiség a történelme folyamán, hetven órán át fog tartani. Az istentelen emberek el lesznek pusztítva, és le lesznek törölve a föld színéről. Sokan el fognak veszni, mert megátalkodnak a makacs bűnösségükben. És ezután látható lesz a világosság hatalma a sötétség felett. Egyes nemzetek megtisztulnak, míg mások teljesen el fognak tűnni.«

Folytatás következik>>>

Előző rész:  A végjáték elkezdődött I. rész