"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halld Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halld Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 5., kedd

Egy régi hír újratöltve - "A Hit Gyülekezetének igazi arca"

A múlt héten levelet hozott az elektronikus postám. Egy régi-jó barátom küldött egy linket, ami a link nevében világraszóló botrányról és megdöbbentő riport szólt, a Hit Gyülekezete vonatkozásában, annak igazi arcáról. Természetesen belenéztem és elkezdtem olvasni, de a harmadik kérdés-válasznál az volt az érzésem, hogy én ezt a riportot már olvastam. Ezért elkezdtem keresni a neten, és mit ad Jóisten, találtam is. Mégpedig azt, hogy tényleg olvastam már évekkel ezelőtt. Olvasóim közül is biztosan sokan olvasták, de örök tanulságul felteszem én is, mert nem lehet elégszer beszélni róluk, nem lehet elégszer figyelmeztetni mindenkit, hogy tévtanítók járnak közöttünk és Jézus nevében próbálnak igét hirdetni. Nos a Hit Gyülekezete is ezek közé tartozik.

2013. március 13., szerda

Sh'ma Yisrael: csak a jó Isten tudja, ...

"Mi lesz ha ne adj Isten megint egy zsidót választanak pápának és ki lesz akkor Erdő helyett?"
Ezt kivételesen nem én mondom, nem mi mondjuk Magyarországon. Ha mi mondanánk, akkor minket már rég börtönbe zárnának, csak az lenne a kérdés hogy bírósági ítélettel vagy anélkül. Lehet, egy ilyen mondás után újra nyitnák a recski rézbányát, vagy a hortobágyi munkatábort. De az biztos, hogy vinnének. De...