"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Japán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Japán. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 5., vasárnap

Isten csodája Japánban

Nagaszakiban egy új múzeum fogja bemutatni a japán keresztények életét

Az új múzeum Nagaszakinak Heiwamacsi városrészében létesül, nem messze az Urakami katedrálistól. Urakami Japán és főleg a keresztények számára egy nagy jelentőségű épület. Urakami a nagaszaki atombomba ledobásának zérópontja. A székesegyházat, amely addig Kelet-Ázsia legnagyobb katolikus temploma volt, a föld színével tette egyenlővé az atombomba, megölve egyúttal Nagaszakiban, Japán katolikus központjában 65.000 katolikust. 1865-ben B. Petitjean katolikus missziós szerzetes Nagaszakiban olyan személyekkel találkozott, akiket katolikusként ismert föl. Ekkor szerzett róla tudomást a világ, hogy 200 évvel a kereszténység radikális üldözése és irtása után még mindig voltak keresztények, akik az üldözést illegalitásban élték túl.

2014. június 13., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 45. rész - A Santiago de Compostella katedrális megszentségtelenítése

Az Úr ezeket jelentette ki:
„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Kiv 20,2-3]


2014. május 13-án a felelős katolikus hatóságok (egyházmegye és püspök) lehetővé tette 30 japán sintoista és buddhista szerzetesnek, hogy pogány rituáléjukat ünnepeljék a katolicizmus egyik központi szent helyén és szentélyében, ahol többek között Szent Jakab apostol ereklyéjét is őrzik. Egy csoport japán szerzetes a Seigantoji templomból a Shugendo rituáléját mutatta be, hogy elméje megtisztuljon.

2013. július 20., szombat

Richard Williamson: A borzalmas pusztulás

A mai katolikus „ellenállási mozgalom” egyik bátor tagja újfent arra buzdít, hogy vegyem át e „mozgalom” irányítását. Azzal érvel, hogy én vagyok ennek a mozgalomnak az egyetlen püspöke, aki a Szent X. Pius Papi Közösség belső szétesésével szemben állok. Csakhogy Isten az igazi egyházi tekintély utolsó leheletét Lefebvre érseknek adta, akinek utódai sajnos kegyetlenül visszaéltek ezzel. Miért adná meg nekik tehát Isten újra ezt az ajándékot? Kockáztatva, hogy önök közül sokakat feldühítek, idézem az említett hívő fő érveit, és utánuk a válaszaimat, melyek megfontolását mindenkinek ajánlani tudom.

2013. május 9., csütörtök

A Pentagon meghátrált a keresztény evangelizációval kapcsolatban

Két poszttal ezelőtt írtam arról, hogy egy friss javaslat szerint az amerikai hadseregben büntethetővé válna a hit bármilyen kifejezése mások felé. A nagy visszhangnak és felháborodásnak köszönhetően, úgy tűnik, erre a szabályozásmódosításra nem kerül sor. A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy a hadsereg tagjainak minden joga megvan arra, hogy másokkal beszéljenek hitükről, visszavonva korábbi figyelmeztetésüket a „hittérítésről”, ami az új javaslat szerint hadbírósági intézkedést vont volna maga után.

2013. május 7., kedd

A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”. A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.