"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jeruzsálemi templom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jeruzsálemi templom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 10., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 29. rész - Bergoglionak ítélték a menóra díjat Izraelben

"Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez." [Zsid 8,13]

Néhány nappal azután, hogy Ferenc pápa kiadta apostoli buzdítását az "Evangelii Gaudium", melyben megerősíti, hogy Isten szövetségét a zsidókkal "még sohasem vonták vissza" [§247], jelképes ajándékot kapott a jelenlegi Izraeli miniszterelnöktől. A dokumentumot 2013. november 24-én írta alá és december 2-án Netanjahu egy menórát ajándékozott neki Izrael nevében.

2013. szeptember 9., hétfő

A Templom Intézet készül az „állandó áldozatbemutatásra” [videóval]

„Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.”
[Jn 5,43]
 

Keresztény szemszögből a harmadik zsidó templom felépülésének kizárólag a bibliai próféciák beteljesülésének szempontjából van jelentősége, hiszen tudjuk, hogy „ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.” [Apcsel 7,48] Ugyanakkor a templom felépülése az egyik legkézzelfoghatóbb jelzése lenne az utolsó hét év közelségének.

2013. április 22., hétfő

A végjáték elkezdődött - Ferenc, mint az egységes világvallás előkészítője?

Joseph Candel: Elképzelhető, hogy egyre inkább látni fogjuk, amint a különböző vallások egy egységes világvallás vagy világegyház felállítása felé törekszenek, ami „békét és barátságot” ígér követőinek. (Senki ne értse félre: az emberek közötti megértés erősítése fontos feladatunk, de minden az indítékon múlik.) A Bibliából arra lehet következtetni, hogy a „szent szövetség” aláírásával az Antikrisztus az iszlám, a judaizmus és a keresztény vallás követői vagy akár valamennyi vallás számára elérhetővé teszi Jeruzsálem városát. A zsidók harmadszor is felépíthetik templomukat és folytathatják a mindennapi áldozat bemutatását.